A.-hoz

Úgy támaszkodnak, oly előnyös pozitúrában a szilárd, ám kecses bölcseletre, mint egy komód sarkára valami századvégi fényképészműteremben, körötted a sértékeny férfiak, az önmagukra eltökélten törők. S mind annyira kíván egy magánál különb másat neked! – Hisz oly semmire-ajzottak. Gondot csak gondolni bírnak, viselni nem. Izgalmuk is hamar apad, mert – megviselt léggömb: ereszt mind. Boldogságod hirtelen elfeketedő pillanatai. Mi marad belőlük? A súly. A helyzeten, amit a férfi mindig otthagy, mint a vetetlen ágyat, mindig a nőnek kell úrrá lennie. Kinyitja az ablakot. Mi marad? A lobbanás emléke se. Belélegzi a reggelt.