A filozófusnő megudvarlása

Telemegy kis képekkel a szemem s visszaverődik labdaként a látvány? Helyükre-látom őket? – Két fal között kép labdapattogása? Képfelhő válik el egy fortyogó felszíntől, mint ecetágyról az ecetbogárraj? S tán fényszáraz, szapora szárnyverésük választja ki a szót: a könnyet, melynek sikosán kicsúsznak, bár összeragadt szárnnyal, képszemétként, s fölgyűlnek szemzugomban? Vagy elnyeli a fényt a szem sötét emésztőgödre, s férgek fogannak belül, néma hemzsegésben, világító férgek? Vagy a szem mint mozdulatlan pók pont-teste, áll ernyőváz lábakon, pohárra, térdre, porszemre nehezedve?   Vagy térdeden nem úgy nyugszik a tekintet, mint bizalmas kéz? Ingecskéd nyílásában nem mint penge siklik, hogy meghámozzon, mint egy körtét? Biztos, hogy nem ő delejezi szoknyád csusszanni feljebb, hol a harisnyacsatok lantzenéje kezdődik már, s tovább is! hol födetlen pórusokra hullhat a tekintet tűzápora? – S tűzzel játszik a szem, a langyos csipkék alatt parázs derengés. Tűz játszik a szemmel – micsoda csillárok gyúlnak! Ezer meg ezer prizma szorozza, millió meg millió kristálylappá hasadt fényben veted magad hanyatt hanyatt és bontod és vonsz