Kornishoz
| Számít, hogyne, hogy találkozunk vagy sem. |
| Sok minden elmarad, illetve bekövetkezik |
| annak következtében, hogy igen vagy sem. |
| De amit kellett, megtudtuk egymásról. |
| Te úgy írsz, mint amikor a szél a függöny |
| miatt nem tudja bevágni az ablakot, |
| én, mint amikor leesik a hamutartó |
| a szőnyegre. Te a csattanás, én a cserép |
| lehetőségéről. (Te talán fordítva |
| gondolod.) Az üvegszilánkokat, a csikkeket |
| együtt szedjük össze, és a hamut is |
| együtt porszívózzuk a lakatlan lakásban |
|
I am here. You are there.
| Az első angollecke s egyszersmind bevezetés |
| az alapszerkezetbe: az én csak itt lehet, |
| a te csak ott. És most, honey, valóban: |
| én itt vagyok. You are there. |
| De most nem a szubtilisabbik én sajog, |
| nem a szemantika kénlehű kráterébe |
| mered Empedoklészként az az én, |
| aki itt maradt. Sajgás és meredés |
| (ha már így szóba került) |
| egészen más jellegű. Nem is igazi itt-ott ez. |
| Én itt vagyok, you’re elsewhere. |
|
| ötlet volt az a félangolos távozás. |
| leegyszerűsödött, elmaradt. |
|
| S ezen a ponton szörnyű nyitottá |
| válik, Sarah, my dear, a vers, amit éppen |
| Negélyezzek édes emlékezést? |
| Vagy egy olyan „konkrétan-vastagon”-t: |
| „Az R. utca (házszám, emelet, ajtó), |
| ha beszélni tudna”-fajtát? Nem. |
| Utóbbit semmiképp sem. Ezt a |
| „hogy csináltuk kofferben, létrán, külön” |
| konfiguratikát más kollégáknak hagyom. |
| (És különben is – ha már… – hát hogy csináltuk? |
| Ahogy a többi tahó. Vagy ékesebben: |
| mint szokta pórral pórnő.) |
| – Vagy inkább egy „jellemző” olyat-amilyet-szoktam? |
| korhangulat, belterj (mindenki tudja, ki ki), |
| a házasélet finomszerkezetéről |
| s a viszonyok jármáról? Hm? |
|
| Hagyjuk a francba. (Bár, ha negyven év |
| nem változtatott azon, hogy alap- |
| vetően színész vagy hobóc vagyok, |
| nem fog mégegyszer ugyanannyi sem, |
| és ennyi idő nem is marad már erre.) |
| Amikor tavaly, két év után, újra találkoztunk, |
| váratlanul (barátaink kölcsönös |
| meglepetésnek szántak bennünket), |
| végig csak röhögcséltünk meg ámultunk egymásra |
| (a baráti házaspár értően mosolygott), |
| aztán villamosoztunk a kórházparkszerű |
| budai éjszakában, aztán fogtunk |
| neked egy taxit. Kérdezted: Velem jössz? |
| Én válaszoltam: Minek? Te mosolyogva bólintottál. |
|
| I am here. You are there. |
|
|
Tart
| Folyton ezek a ringlók potyognak |
| folyton ezek a darazsak zümmögnek |
| folyton ezek a pillék hozzám ütődnek |
| folyton ezek a madarak nyikordulnak |
| folyton ezek a folytonok folytonognak |
| ha kapkodom a fejem ha nézek magam elé |
|
| Vakarózás nem segít hunyorgás se |
| a bőröm összecsippentem kihúzom hagyom visszaugrani |
| az sem segít Felidézem főztem ebédeltem |
| beszélgettem ittam sétáltam Igen és |
| most merre is mozdulni Ujjak összeü |
| tögetése nem kezdet csak halogatás |
|
| Tart a tartam Ha valami fakadna legalább |
| fel Folyton ezek az autók |
| bődülnek halkulnak A számba kell |
| vennem a cigarettát amíg ezt leírom |
| aztán újra a jobb kezemben van |
| Aztán az egész egyszerűen abbamarad |
| Kezdődik új abbamaradandó |
|
|
A séta
| Lassú sétánk kifelé az életből, |
| ahogy halad, torlódik az alkalmi társaság, |
| ahogy elmaradozunk, összébbverődünk, |
| előresietünk és félreállunk |
| – érdemes figyelmünkre. Épp mivel |
| tanulságmentes és kimondhatatlan, |
| önnön teljesültébe vesző: |
|
| „Az édes szúrás diszpozíciója.” |
| Mondotta volna az ifjúkor, rég, |
| Már a vénülés kedvét nem leli ilyesmiben. |
| Csak ami elemzetlenül is valami |
| – egy jó mondat, egy hibátlan kavics –, |
| az számít. Persze, mi az, hogy „jó”; persze, |
| mi az, hogy „hibátlan”? Felvethető, hogyne. |
| Csak éppenséggel nem vetem fel. |
|
| tuszkol is, marasztal is, ahogy terel. |
| De azért megőrizhető némi méltóság. |
| szabadságának több mint látszata. |
| Lassítás, szaporázás, elkalandozás joga |
| gyakorolható (még ha mint jogot |
| nem opportunus is emlegetni). |
| Sétánk, mindenesetre, sétaszerű. |
| Nem lehet mondani, hogy… Szóval, ezt hagyjuk. |
|
| Namármost a legvége, a pont, |
| ahol az eső víz lesz vízeséssé, |
| a gömbölyű átbukás pillanata – – – |
| Csak a gránitkáva abszolút síkossága |
| megfogható. Jól mondom: csak az – amennyire. |
| Ha szórakozottságunk szóra bírja |
| a szóra nem érdemest – nem az út hibája. |
| Mondjuk: Az út érdekes. Az út szép. |
| (Valóban az.) Járjunk és lélegezzünk. |
|
|
Alighanem
| „Nem vagyunk gyerekek” – mondtad, |
| pedig bizony hogy azok voltunk. |
|
| sőt kifejtetlen körülményeid meddőjéből. |
| Féldrágakövem, szűrt fényű, |
| egészen ritka szennyezésű kristály. |
| – Egy ostoba telefon! Igazán nem… |
| „Igen… Igen… Nem…” – egyik kezeddel |
| mint egy szűkölő piros kutyát, |
| a másikkal a kombinéd ügyeskedted magadra, |
| fáztál, vagy a hang elől takartad (vagy előlem) |
| mezítelenségben járatlannak tetsző tested |
| (nem sokat takart fenn a mély dekoltázs, |
| lenn a csipke), én az ágyból |
| figyeltelek, töltöttem és rágyújtottam. |
|
| Aztán nagyvégtére visszabújhattál, |
| de már inkább csak odakucorodtál |
| a tartalékolt közös hőbe, több |
| (vagy nem kevesebb) közöd volt az |
| ágyneműhöz, mint nemünkhöz. |
| Pedig az a „Nem vagyunk gyerekek” |
| az első csókolózást szakította |
| meg (hiszen közben nem tudtál volna beszélni), |
| és olyan becsületesen (kacérság, zsákba- |
| macska kizárva) vetkőztél, |
| olyan elszántan, alaposan, |
| vakmerő kamasznő: „Essünk…” |
| túl már soha (alighanem). |
|
| Reggelivel ébresztettél, mintha… |
| Pirítós, sonka, vaj, kávé, maradék konyak. |
| És a liftből és ki a kapun és fel a buszra |
| meghitten és gyöngéden (nem néztél rám) |
| tereltelek (váll, könyök érintése), |
| mint volt férj, hajdani barát. |
|
|
Reggeli kávézás
| Szeretem az őszi hideg szobákat, |
| ülni kora reggel összehúzott köntösben |
| a kitárt ablaknál, vagy a tetőn, |
| párolog a völgy meg a csésze kávé |
| – ez hűl, amaz melegszik. |
|
| Sokasodik a piros meg a sárga, |
| fogyatkozik a zöld, pereg a sárba |
| az ég hamvasszürkéje, enyészőben |
| az enyhe borzongás. Közelednek |
| türelmes, óriás tolóhullámai. |
|
| Kezdhetek folytatódni. Megadom magam |
| egy személytelen felszólító módnak. |
|
|
Februári hajnal
| Ó, lassú, szép, könyörtelen |
|
Valahol megvan
| kanyarodó utat kell megtalálni, |
| honnan a tó – – – |
A hatvannégyes őszt? |
| az idény utáni hajnalokon. |
|
|
Bosszú
| Én bármit tudok, amit akarok. |
| Például elkezdek majd zsugorodni, |
| méretarányosan, ölelkezés közben, |
| s kifogyok belőled. Olyan pici |
| leszek, hogy a szőreid közé tudok bújni. |
| Összekeresel mindenütt a lepedőn, |
| tűvé teszed az egész ágyneműt értem |
| – míg végre hajszáldrótvékony vihogást |
| hallasz a hasadról: miniatűr |
| férfiasságom himbálva ott futkosok, |
| és ciripelek: „Kellenék neked?” |
|
Rolf Bossert halálára
| Ötletszerűen vetődtem be azon a fagyos estén |
| az EinSteinbe. Furakodtam, illesztgettem a fejem |
| más fejek közé, hogy a tiédet lássam. |
| A fülemig csupán töredékek |
| jutottak el, bár tudtam: mondatokéi. |
| Legalább a szememnek, gondoltam, valami jusson. |
| asztal körül ültünk, két úrral beszélgettél, |
| és sört ittál kísérőül, talán kornnal, én figyeltelek, |
| közben bemutatkoztam, beszélgettem |
| – már a magam angol-német pidginjén |
| (nagynéha ritka vagy eltalált szavak |
| mazsolái – hja, az a sok olvasás! – |
| a silány szintaxis keletlen tésztájában). |
| De azért beszélgettem, elszántan, idegesen, |
| egyik vodka a másik után. Vajon te szeretsz inni, |
| töprengtem, nem látszott rajtad, |
| igaz, nem mindig látszik az emberen. Nézegettelek. |
| És egy mondatod forgott a fejemben |
| még hazaúton a taxiban is, amit az ismerősök rendeltek |
| nekem, ügyefogyott kinnszülöttnek |
| első itteni napjaim egyikén. Egy mondatod, még |
| odafenn is, amikor kibámultam a homloknyomaimat |
| viselő ablakon. Valami olyasmit mondtál (még az előadóteremben), |
| hogy te csak írói munkád (ezen a „csak”-on is eltűnődtem) |
| háborítatlan folytathatása végett |
| folyamodtál útiokmányokért, nem tartod magad – |
| minek is? A „Dissident” szót használtad. |
| Ez magyarul… Magyarul? Mondjuk egy létezett-szocialista nyelven |
| egy időben az állampolgári kötelék alantas indítékú, |
| illegális úton (teszem: rókacsapáson, bivalygázlón át) |
| történő elhagyását jelentette. |
| Így nem érthetted. A mondott jelentés a te nyelvedben |
| nem is létezik, és útleveled érvényes volt. |
| Te annak rendje és módja szerint |
| (mert ott annak ez a rendje és módja) |
| áttelepültél, de „nem azért, mert…” na jól van, hagyjuk a |
| politikai „szemantikát”. Tudjuk, miről van szó. |
| De hogy fel kellett – s fel kellett – hogy merüljön, |
| hogy ezért vagy azért, pláne, hogy nem azért, hanem csak… |
| Méghogy mi áttelepülünk, kivándorlunk! |
| Micsoda félrevezető igekötők! |
| Micsoda félrevezető igekötők! |
Állhatatosan rójuk |
| a magyarázkodás möbius-szalagját. |
| Hol annyi szabadság, vagy legalább gőg, |
| hogy egyszerűen azt mondjuk: |
| „Ott voltam, most itt vagyok. Kész. |
| Érjék be velem. Megmutatkozom.” |
| (És hol ennek a lehetősége?) |
| Még hogy minek nem tartom magam! Hisz annyi mindennek |
| nem tartom magam – s még ez is |
| csak rám tartozik. |
Fogalmazgattam, |
| hogyan mondanám el ezeket |
| neked, ha (valószínűnek tetszett) |
| alkalom adódik. |
Nem adódik. Nézem a telefont. |
|
| Néhány nappal később a brilliánsan szerkesztett, |
| kellemes tapintású papírra nyomott magazin Register rovatából |
| kivágok félhasábnyit, hozzátűzöm két korábbi közleményhez. |
| Kiveszem a blokkfüzetből a jegyzeteket, amiket ehhez a |
| szöveghez készítettem. Mindez együtt egy dossziéba kerül, |
| ahogyan ez a szöveg is, ha elkészült. |
| És várom, küldjék már a verseidet, hogy fordíthassam. |
| Ez az, aminek értelme látszik lenni. |
|
|
Egy kevéssé vizsgált, ám lényeges hőstípus
|
November ötödikén a pincében Szabó úr sírva szétszaggatta a párttagkönyvét. „Soha többé, soha többé” –
ismételgette, mintegy önkívületben. A lakótársak csillapították.
Az eset, látszólag, alig méltó a megörökítésre. Megsokasodtak azokban a napokban a tagkönyvszaggatók és a
fogadkozók. (Bár egy ilyen könyvecskét – fizikai értelemben – nem gyerekjáték szétcincálni. Próbálják csak meg! De nem
erről akarok beszélni.)
Ráadásul Szabó úr elég hamar (úgy a MUK idejére) kijózanodott, belépett az utódpártba, és idővel,
persze elég nagy idővel, mikor veszélyek már elmúlvák, piszkos munkák elvégezvék, a munkásőrzubbonyt is magára
öltötte. (Pufajkás azért Szabó úr nem volt.) Szokvány történet. Mégis. Valami figyelemre
méltó van ebben a kis epizódban. A dátum. Mert az egész más volt, amikor október huszonötödikén az erkélyen állva
svungosan leívelő fehér tárgyra lettem figyelmes, és a röppálya görbéjéből (meg kizárásos alapon) kikövetkeztettem, hogy a
később Rákosi Mátyás asztali mellszobrának bizonyuló gipszvalami csakis Vadasék ablakából indulhatott utolsó útjára.
Vadasék gesztusa a léggömbutasé volt. Vagy a – kissé elbóbiskolt – öntudat riadott fel. Régi mozgalmi emberek voltak.
Szabó úr azonban 46-os (vagy 47-es?) sodralék-párttag, minden múlt híján. Az időpont (és a helyszín) nem
kedvezett holmi pezsgőkönnyű szabadságmámoroknak.
És Szabó úr mégis ott és akkor háborodott fel, a pince többször belélegzett levegőjében, a huszonötös égők
világánál, amikor a ház a maga aknáját is megkapta már. Nem mintha célpont lett volna, csak úgy. Amikor már félnie kellett
volna.
A pillanat kétségtelenül elkésett volt praktikus szempontokból. A lépés helyezkedési értéke, sakkjelöléssel,
nem is tudom hány kérdőjelet kívánna maga után, közösségben-feloldódási együtthatója zérusközeli. A lakótársaknak, mint
mondani szokás, „más sem hiányzott”. De Szabó úr most háborodott fel. A körülmények közömbösek voltak neki. És azt
hiszem, a jelenlevők is. Ha egyedül van a pincében (mert gyakran kitódultunk a földszintre, friss levegőt venni, megjáratni
magunkat), Szabó úr akkor a poros matracoknak beszél.
Gesztusából hiányzott az „Esküszöm, uraim…” megszólító személyessége. Esetében helyénvaló a nyelvi
beépíthetőkocka: Szabó úr maga volt a fölháborodás.
Szabó úr számára tehát nem létezett e pillanat helye az előző-következő
pillanatok sorában. Felháborodása abszolut volt, eksztázisa tökéletes. Szabó úrnak igazi pillanata volt. Kiterjedés nélküli.
Amikor visszatért az „ébrenlévők közös világába”, azt sem tudta, hogy volna mire emlékeznie.
|
A sötét előszobában
|
Na, elég legyen már ebből. Phü, de szeretnék hirtelen abbamaradni! Nem meghalni,
dehogy! Ostoba, patetikus szó… nem, elfogyni, mint orsóról a szál.
Sok volt ez a nap. Ma megint belém költözött egy árny, a tömérdek régebbi árny mellé. Mától fogva majd te is…
Lám, negyvenéves korára a férfi, ha élt is valóban, és odafigyelni sem félt: túltömött kísértet-zsák lesz, veszélyes
kacatok raktára. Elszáradt virágcsokrok, könyvjelzők, tüllök között matatsz, aztán hirtelen – s-sz! –, egy rozsdás tű!
|
Macabrette
| Perdülünk odaátra, pajtikáim. |
| Mentegetődzik: nem akart ő |
| De a hűtőszekrényben ott a marhafartő, |
| a kosárban a zöldség, karaláb, zeller |
| – pocsékba nem mehet; a családnak leves kell. |
| Meg hát a beteges kiváncsiság, |
| megkeresni a saját halálát. |
| S nemcsak áltatta magát Rainer mester. |
| hömpölygetni az életet. Pedig nincsen jó abban. |
| Az ember bensője csak férgesedik az idővel: |
| félelem rákosítja, hatalom, pénz kell, új nő kell. |
| Ideje utánatok mennem mind gyorsabban. |
|
Hidegbéke
| Béke híján – vélnénk a paraszti eszünkkel: |
| háború lesz. Háború nem lévén |
| – a tanult eszünkkel – azt hinnők, |
| béke van. Ám egyik sincs/lesz. |
|
Európa?
| Ünneplik a falat, ideát-odaát |
| (itt-ott a kéznél levő ideát), |
| miközben a meghasadó egekből |
| visszazuhog a csatornalé. S holnap jön föl, |
| egész az orrunkig, sőt: ÉS TOVÁBB, |
| legorrabb Orrig (Urunkig tehát). |
| Ki viszontzúdítja megint a mennyből |
| (miből van a Megváltás? takonyból? enyvből?), |
| vissza reánk e langyos nyavalyát. |
| Hagyj nekünk békét, menj békével innen, |
| családapák volnánk, vagy mi az isten?
|
| Addig: amíg? Na és? Coki a francba! |
| Rossz játékokat játszó Vén Gyerek, |
| vidd felhőidet, vidd kéklő eged! |
| Vidd az egészet! Nem esünk már transz-ba. |
|
Csak egy kérdés
| „Ach, wir” – írtad volt, kedves Bert – |
| „Die wir den Boden bereiten wollten für Freundlichkeit |
| Konnten selber nicht freundlich sein.” Enyhén szólva. |
| De miért akartok kedvesek lenni minden áron? |
| Némi jog (burzsoá, egye fene!)… Kedves Bert! |
| Kevesebb: több lett volna. |
|
Részlet
| napok az ifjúsági mozgalomban. |
|
| Nem emlékszem már igazán jól, |
| derengett elő a mindig maszatos |
| de mintha Plotinoszból olvastam volna |
| föl valamit neki (A Szép nem egyéb, mint… |
| „Te! Ez tisztára marxista gondolat!” |
| idegesen igazgatva a melltartóját. |
|
| Én feszengve hallgattam a |
| mókás egérfogai közül patakzó |
| csacsiságokat. Utóbb csókolóztunk. |
| Részemről kissé indignáltan, |
| mintha magam volnék Plotinosz, |
| aki szintén egy (utóbb porig égett) |
| Akadémia könyvtárában görnyedt és unatkozott. |
|
| Később ő szavazott a kizárásom mellett. |
|
|
| siklókígyó a levelibékának. |
| (De melyikünk volt melyik?) |
|
| (a ’68-ig egyre ifjuhodó is)? |
| És hol – túlcsillagos ég! hol |
| a népen belüli ellentmondások |
| folyamúszó bajnoka? (Azt mindig utáltam. Az ágyban is |
| zavart egy olyan lénnyel keveredni, |
| akinek ez a falusi rendőr: orákulum.) |
|
| a későnél később: a vita nem újult ki. |
| akár a beteljesült kamaszálom: |
|
|
| Filmen minden szebb, könnyebb. |
| E siralomvölgyben nincsenek vágóképek. |
| vonszoltuk egymást komor fővárosunk |
| kibírható nyilvános helyein |
| (én a cukrászdákat utálom, te a kocsmákat), |
| egymásnak. Magával számol el, |
| miközben egy leleményesen kedves és gyors, |
| méghozzá személyedre szabottan kedves (de gyors) |
| búcsúformula mikéntjét módolgattam |
| és egy (enyhén) penészízű |
| paradicsomos vodka mellett. |
|
|
| összetegeződtünk, verejtékeztünk együtt. |
| Nem lett. Legalábbis, gondolom, nem. |
| Én, részemről, nem kérdeztem, ő nem említette. |
| Hogy ténylegesen hogy s mint van? |
| Erről tudomást, könnyen lehet, már nem szerzek. |
| Az eleddigi tapasztalat szerint |
| találkozási ciklusidőnk: 25 év. |
| (Egy esetből kell általánosítani; kettő már összezavar.) |
| Legközelebb tehát hatvanhat éves lennék, |
| s a gyerek akkor (amennyiben mégis)… |
|
| – de miért a falból kitépett kézszárító, |
| miért a kimondhatatlan falrafirkák, |
| miért olvad a vaslábakon álló kád el, |
| míg forrójég dübörög a rózsából, |
| s én kinyújtózom a málló cementen, |
| hogy ”lo giuro, lo giuro, lo giur’al no-o-ostr’amor”, |
| és hallom jól, hogy hiába dörömbölnek, |
| kacattal teli gardróbszekrénnyel takart |
|
|
|
Papír, papír, zizegés
| Mikor írhattam ezt a levelet? |
| a meg nem történtek miatt. |
| Ennyi. Hely, év – s folytatás nélkül. |
| És miért éppen hotelszobákban?
|
| Közterek árnyas padjai, kapubenyílók, |
| kinemvilágított telefonfülkék, |
| couchette, villamosperon Hűvösvölgy felé… |
| erényszünetnek, -szűkének melegágya |
| össze? A „szitu” nem volt „olyan”? |
| Összement, mire…? Mire ment „ki” a játék? |
| Valami rilkézés volt? „Két magány |
| óvta, védte és köszöntötte egymást?” |
| – A papíron lévő jelek szerint: sikerrel. |
| (Köszöntés: nyilván. Szoktunk. Óvás és védés: |
| És mikor történt nem meg? |
| Én mindig, mondjuk: majdmindig |
| pali vagyok a helyzettragikumra. |
|
| Egy nézés vagy érintés – – – |
| észrevéve és tűrve, netán: sőt) |
| domborulatán vagy homorulatában |
| (a kebel völgyében, honi soit!); |
| söprése arcomon, vonatfolyosón. |
| Amire mint meg nem történtre gondolgatunk, |
| az – sajna vagy hál’isten – |
|
| Néhány esetlen bókom ott bolyong |
| Az emlékezet alantasan szelektál. |
| Mint ahogy szűk cipőbe is képes |
| hogy azután egy hosszú séta során át |
| nyomja talpadat, vagy a lábujjad közét |
| (miközben csevegnie és gyönyörködnie |
| És ilyeténképpen a szavak is: |
|
| (az előbbi gyakran utóbbinak |
| egyszer majd nem lesz már, |
| fura mondani: „elporlad bokád” |
| (ennyi vélhető rólad: divattörténeti, |
| enyészettani evidenciák), |
| fájó agyvelőnk (engedtessék meg! Mondhatok |
| „fényszomjas szem”-et is) |
| pár tizedgramm porrá lesz, |
| nyakkendőim és ingeim kidobják, |
| bolhapiacon árulják szemüvegünket, |
| szoknyád felmosórongyként hasznosul. |
| poraimból fakadt a partvisnyél, |
| melynek fejét szoknyáddal pólyázzák be. |
|
|
|