Élektra

Azt hiszik, a politika fortélyai foglalkoztatnak, azt hiszik, Mükéné sorsa. Hercig, érzékeny Krüszothemisz kishúgom erkölcsi túlajzottságot tulajdonít szegény nekem, azt képzeli, apánk fonák halálát nem bírom kiheverni. Bánom én az otromba geci-gejzírt, gyereke gyilkosát! Túl szappanos volt a kád lépcseje – a bárd meg túl éles. De hogy ez a borbélysegéd-képű Aigiszthosz uralg s pöffeszkedik nyomorult városunkon, s anyánk éltes, tokás vén kurvaként enyeleg véle, negédeskedik – s mindenki úgy tesz, mintha nem tudna-látna semmit. Színarany hazugságként tündököl a Nap is fölöttünk – istenek hamis pénze! Hát ezért! Ezért! A feltolakodó undor okán álmom és kenyerem a bosszulás. S ez az undor nagyobb az isteneknél. Már látom, hogy Mükénét ellepi a téboly és a pusztulás penésze.