Nagy Imréről

Személytelen voltál, mint a többi zakós- szemüveges vezér, nem volt érces a hangod, mert nem tudtad, hogy mit is mondjál hirtelenjében a sok egybegyűltnek. Épp a hirtelenje volt szokatlan számodra. Csalódottan hallgattalak, cvikkeres öregember, még nem tudtam a betonudvart, ahol az ügyész az ítéletet, bizonyára, elhadarta, sem a kötél durva horzsolását, a végső szégyent. Ki mondja meg, mi lett volna mondható arról az erkélyről. Elgéppuskázott lehetőségek vissza nem térnek. Börtön, halál nem köszörüli ki a pillanat élit, ha kicsorbult. De emlékeznünk szabad a vonakodó, sértett, tétova férfira, akibe mégis fölszivároghatott düh, káprázat, országos vakremény, mikor arra ébredt a város: lövik szét.