Halálrajz
| kiskertben mívelek költészetet; |
| mint sufniban a vén, teszek-veszek. |
|
| Nem adatnak a hűs nyárvégi esték, |
| csak a hirtelen, hideglelős öregség. |
|
| De úgy fordulok be az ismerős uton, |
| hogy a megállóig már nem. És tudom – |
|
|
4 bagatelle
| sok összeragadt pillanatom. |
| Vonszolódok a beváltóhely felé. |
|
| – szegény Laci! – a túlsó partra, |
| egy apróka, bár körmönfont tervet |
| Metaforákban nem bővelkedek. |
| disznószememben minden magamaga. |
|
| A nő melle, mint a gyermekkoromban |
| megilletődötten majszolt IKKA-füge |
| A nő melle, mint a majálison nyert luftballon, |
| ma már: akár egy csecsemőfütyi |
| (napszakonta azért még felfújjuk). |
|
| Felejtek. Leejtek. Félreértek. |
| (Olyan, mint a „Hiányzol”: ki is csinálja?) |
|
|
Néha kisüt a nap
| Mán és holnapon a tegnap átleng, |
| visszavert vágy íze bujdokol, |
| mint kemény, zöld gyümölcsben a féreg: |
| sürgésünkben fészkel a kudarc. |
|
| Tudjuk mind – és mégis, hogyha reggel |
| tiszta ingben a kapun kilépünk, |
| s ránk pillant a megmosdott világ, |
| renyhe, zsibbadt érzékeken átüt |
| tökéletes térd káprázata, |
| illatos haj sepri végig arcunk, |
| egyre beljebb csal a női hívás |
| – kezdettel kínál, nem folytatással! |
| szót nem szól, de mosolygó szemét |
| ránk függeszti rezzenetlenül: |
| örömöt vagy méltóbb kínt igér. |
|
|
Tényleg, miért a reggel
| Miért? – kérdezte volt egy illető. |
|
| Ezzel (vagy erre) ébredtem |
| egy milyen is? vasárnap (ma), |
| hogy ezt a mondatot mondja |
| mintha bennem, mintha valaki. |
|
| – ahogy a vizet a fülből, úszás után, |
|
| maradéktalanul mégpedig, hogy |
| (nyomás-zúgás hirtelen elapadtán) |
|
| lehessek megint egy pillanatra: |
| – s a világ: szabad áram. |
|
|
Fekete karácsony
| Negyvenéves vagyok. Nem tudom, hogy mi lesz. |
| a csak-fogyó idő spriccel. |
|
Egy szép nap
| 50 Vim, kolbász, tejföl, paradicsompüré |
|
’80 telén
| éves leszek a most következő |
| minikorszak végén. Nem tudom, |
| milyen bugyiminták, lelkiornamentikák |
| utána lesz-e és miféle alkuknak már? |
|
Nyaraló férj a feleségéhez
| Fura idill. Most semmi kedvem itt lenni. |
| Nézni a szomszéd kéményének koromtól zsíros |
| eternit toldalékát, a másik szomszéd téglaboglyáit |
| (épít), vagy ezt a talpam alá törekvő hernyót |
| (továbbment lepke-céljai felé, mielőtt |
|
| A túlpart: másik ország, ugyanilyen házakkal. |
| A folyó hideg. A vonat most megy el. |
| Az idegesség átragad a bokrokra, |
| a főtt krumpli kapálódzik a kés alatt, |
| a törülköző viszont a lábvízben |
|
| Nő! Nem mint hajam az agyvízmosta csontból, |
| hanem nő: asszony, lány, hajadon, hölgy, csitri, fruska, |
| csaj, spiné, rüfke, pipi, repedtsarkú, |
| szűz, özvegy, koszorúslány, ara |
| vagy te (valamelyik „te”, biankó). |
|
| De így még jobb. Lassan leüledek |
| csituló nap aljára. Jobb így. |
| Habzsolnak a szomszéd disznói, én is |
| lebandukolok egy „böllérmájra”. |
|
|
Test
| ez a kifizetetlen ikszikszes, |
|
| begyújtva vár és alkoholt zabál, |
| meg sajtot, húst, salátát. |
| (ha lehet ezt mondani egy napról). |
|
| Ami a gödör mélyén füstölög, |
| az a büdös valami nem én leszek már, |
| de aki voltam, arra emlékeznetek |
| legyen kedv, és ne kötelesség dolga. |
| mint egy nő gyermekéhez hazasietőben |
| helyére gombolva kabátját, félrelépés után, |
| kicsit bosszúsan, de elégedetten, |
| és a férje jut eszébe, ki a második párás |
| üveg sört veszi ki a mélyhűtőből, |
|
| és az, hogy mindjárt kilép a csizmájából, |
| amit a férje pucol, míg ő sóhajtva |
| belemerül a párálló kádba |
| és felnéz a plafonra – ki kéne festeni, |
|
|
Rapszódia
| Miért kell folyton szeretni benneteket? |
| vagytok olvatagok vagy eldobandók. |
| Pillanat, annyi nyugtot sem hagyhattok. |
|
| Gabi mamán szétnyílt a pongyola, |
| s ő később összezárult, mint kavics után a víz. |
| „Hozz egy bugyit a szekrényből, |
| te kerge birka. Veled nem kell vazelin.” |
| És fölnevetett, mint egy dallamkürt. |
|
| lábaközöttiséget kajtatom |
| (hasas nő, tömérdek térd, parasztanya, rengeteg |
| mell: végeladása egy búcsúzó testnek). |
|
| ahogy végigsimítja az ölét, |
|
| próba – szerencsétlenség. |
| rebbennek szét a szemérmes ajkak, |
| mint hosszú sorban uszodapénztár felé, |
|
|
Isten szeme mindent lát
|
Endreffy Zoltánnak
| Csak ne lenne olyan mókás ez az életke, |
| ne nők hasaalji szalonnáján múlna |
| minden, meg azon a fázékony meredendőn, |
| amit Levegőszépe Károly szerint |
| a konvenció ércpelenkába gyúr. |
|
| Csak ne lenne megint október, mint már annyiszor, |
| csak ne lennék én párnagyűrődés |
| Isten megmacskásodott félarca alatt. |
|
| Csak ne lenne Ősz! Lekvárrá rothadó |
| lengyel tábornok szobrát. Amíg mi |
| az ablakon-kiugrás művészetét |
|
| Csak ne lenne annyi eszem, |
| ebben az őszben, ahol magam teszem-veszem, |
| és növök (majd meglátjuk mire), mint a gyom. |
| Vagy bízzunk, hogy egy kandi szem |
| és nincs hiába semmi sem? |
|
|
Elégia
| Jó volna hosszabb, embermentes ősz, |
| a rozsdállódó éven itt tűnődjek, |
| összeszedve a potyadékdiót |
| útfélről, séta közben, no meg a „saját” |
| mogyoróbokraink fukar termését. |
| Nem adatik. A városi telek |
| szokott mizériája fagyos-ünnepélyes |
| végrehajtó-orcával közeleg. |
| Leltárba veszi az ősz jószágait, |
| és megértő szigorral képed el |
| a pazar pazarláson, amit a |
| Szépasszony megengedhetett magának. |
| Egy kicsit itt is voltam. A nyár |
| égmélyi tárnájában még robbantanak, |
| idehallik a dörgés, omlasztják be |
| augusztus csillagbányáit. |
| Dió koppan a háztetőn, alágurul |
| az ereszcsatornába. Dér, fagy, hó: |
| ott korhad ez a finom agyvelő, |
| míg házunk e ház (vagy nem kotorják |
| ki a ciszternát, ha eszükbe jut). |
| A vonaton majd rosszkedvű leszel |
| (: lesz a feleségem). Megint hurcolkodunk, |
| és megint vissza. Elbűvöl engem is |
| az eszközöknek ez a tolongása, |
| kihűlt célok ekkora gyászmenete: |
| fürdőruha, Wittgenstein, spanyolszótár, |
| mandulaolaj – mire ekkora fölszerelkezés? |
| (És ez mind csak, amit fönn felejtettem.) |
| Elég, ami van. Maradhatnék-mehetnék |
| gyömködni egymás kezét, mint hülye vendég |
| és túl illedelmes házigazdája |
| az előszobában: „Hát akkor majd hátakkor.” |
|
Ó, Leuconoe
|
Leányomnak
| Ó, Leuconoe, a jövő, a hosszútáv |
| ejt – mibe is? – kétségbe. |
| Szőke fejed tele széllelbélelt igékkel, |
| mézcukor-ragacsos ígéretekkel (mint mindenkié), |
| s főként a felejthetetlen érzéssel, hogy: vagy! |
| A Jöhetőt nem tilos tudnod (ó, a boldogult |
| tilalmak aranykora, kultúrányira! |
| Azért majd elboldogulsz nélkülük). Inkább |
| nem szükséges. Az alapállásra figyeljél. |
| Se túlközel, se túltávol. A szerva, |
| hogy honnan jön, azt látod. Hogy hová megy, |
| ahhoz érezned kell az asztalt meg a |
| labda hangját. És az ütő tenyérként |
| folytatódjék csuklódban. Eddig az egyik |
| hasonlat. (Tudod, szeretem, ha a dolgok |
| kezdenek hasonlítani egymásra. Mint cseperedő |
| gyerek mind jobban a házibarátra. |
| Ez kínos, tehát ok szemlélődő örömre. |
| Életed egy nagy zsák: benne két-, öt- és tízfilléresek. |
| A napjaid. A kétfilléreseket (mert lyukasak) |
| fel lehet fűzni zsinórra nyakékül, |
| fekete vagy zöld mélybársony ruhához. |
| Az ötösöket a villamossínre téve kis fém- |
| lepénykéket nyerünk (miután a kerék |
| átnyilallt testükön), ezeket ott lehet hagyni, |
| vagy elrakni emlékbe, kidobásig. |
| A tízfilléresek – az viszont komoly! |
| Be kell rollnizni őket géppapírba (van otthon) |
| százanként, leragasztani és ráírni, hogy 10/100. |
| Vagyis ezer fillér. Sok ilyen henger |
| árán vehetsz további papírt és ragasztót, |
| és kapsz sok visszajáró tízfillérest. |
| És sorbanállás közben lehet beszélgetni. |
|
Matolay Magdi halálára
| Nem holmi fenntartások miatt nem voltam ott, Magdi, |
| objektív okok, ellenőrzőkönyvbe is beírható |
| akadályoztatás: forgattam volna – ha kisüt a nap |
| délig: és négyszáz forint az ideát négyszáz forint: |
| húsz deci „Cs-vitamin”, egy fogpótlás, egy tüzelőrendelés csúszópénze |
| vagy egy előre nem látható célú, igéretes befektetés. |
| Szép voltál a múlt nyáron. Folyton nyafogva is. |
| A letörött szemfogaddal is. Milyen világ, mondd, |
| lett volna kellő neked? Férfiak krepp-papírból? |
| Börtönebb viszonyok? Strand Floridában? |
| Polgári házasság (áldozatos élet beleértve) a nyolckerületben? |
| Vagy még egy utolsó koloratúr bolyongás? |
| Gyerek fölé hajlás? Apácafőkötő? (Sziklafal mohosította látkör?) |
| Az evilág, amelyre való már nem akartál lenni, |
| végzi tovább a testi-lelki gyakorlatokat (olyanok ezek |
| többnyire, mint egy összevont hittan-testnevelés-osztályfőnöki óra). |
| Szerettünk (azt hiszem), de társaságodat ritkán kerestük, |
| túl sok (vagy épp elég) volt és maradt a |
| recsegő padlókon és műköves konyhákban kijárkált szenvedés. |
| Mi az ablakon inkább csak kinézünk, |
| hogy lélekben legyünk egy kissé az utcán is, |
| amikor testben nem vagyunk kénytelenek igénybe venni a lépcsőházat. |
|
Három sárb ódler
|
„Nagy embernek és szentnek lenni önmagunk számára: ez az egyetlen fontos dolog.” (Ch. B.) |
| Nagy ember vagyok-e? Szent vagyok-e? |
| És e kérdések érdekesek-e? |
| Vagy a többiek igyekezete? |
| Törekedjünk-e, és ha, mire? |
|
| Vagy tartózkodjunk? Igen? Nem? S mitől? |
| Befogad-e, s ha mégis, milyen öl? |
| Szabad-e elcsevegni bármiről? |
| S az oltalmat adó fal merre dől? |
|
| Szabad-e bármit nem gondolni el? |
| És ha nem, ki büntet meg és mivel? |
| És ha szabad, ki mondja, hogy szabad? |
|
| Lehet-e soha nem igaz szavad? |
| Rulett-e a rulett, ha nem forog? |
| Lehet-e fontos egyetlen dolog? |
|
|
|
|
„A művészet civilizáló tényező.” (Ch. B.) |
| Öt percen belül: vakartam a seggem |
| (diszkréten, persze) egy jobb étteremben, |
| hova a kulcsfontosságú nőt cepeltem, |
| a homárleves közben megemeltem |
|
| kissé magam: hadd távozzon a szellem! |
| majd belekezdtem egy hosszúkás, fellen- |
| gzős döglesztőbe a szerelem ellen |
| s heteroközömb mellett, hogy ne kelljen |
|
| az elcsöppenő orromra ügyelnem |
| (a damasztot kezem ügyébe vettem, |
| s vissza a kenyérkosárra ügyessen). |
|
| Nem látta. Kanalazott, hálaisten. |
| Kis kenyeret kért. Mondtam neki: tessen. |
| S este ő: „Laposod nincs?” – mászva testem. |
|
|
|
|
„Hasznos embernek lenni: ezt mindig meglehetősen utálatosnak találtam.” (Ch. B.) |
| Ebben találkozunk. Moá oszi, |
| lézengésedben lankadatlan Mester. |
| Elég feladat a túltengő testtel |
| elbánni, mint nőjével a strici. |
|
| Khöltő?! Szorgos színész. Csak a hülye hiszi, |
| hogy lelkiél. Vesződik a szereppel, |
| tanulja este, elfelejti reggel, |
| de délután előáll: Voászi! |
|
| No persze, örökös epizodista: |
| „elkapott pillanat”, „ahogy megállt”. Ilyesmi. |
| Olcsó nők, rossz cigik szaga ráncaiban, |
|
| düh, dölyf, szabószámlák, a gázsilista |
| hátulról elsője. – Ez a szívet kikezdi. |
| De ahogy megszólal!: „Tálalva van.” |
|
|
|
|
In memoriam Hajnóczy Péter
| Meghalt egyszeri, egyszerű barátom, |
| e hánykolódó földön sose látom, |
| mert meg nem adja a féltékeny föld, |
| hogy íly magábólvalót visszaküld. |
|
| Bocsáss meg, ha zavarlak. |
| elfogadnának efféle indítékot… |
| De oly kevés ember maradt, |
|
| ilyen selyembivaly még egy már nem akad rám; |
| életemet ugyan változatlanul telefonják |
|
| szöszös hírek, szakadós üzenetek, |
| a szájmenésesek, a számfelettiek, |
| több „roppant fazon”, több egynapi nő, |
|
| és az ügyeim, az ürügyeim – – – |
| Nyugodj békében. Telik az idő. |
| Elég legyen a kínon már a rím. |
|
|
| lemorzsolni az utolsó szemig. |
| feleségestül és ellenségestül, |
| ránk lesőkkel és velünk lihegőkkel |
| együtt, mind, mind, mind talajgazdagítók |
| leszünk, dózerek fura forgaléka. |
| Gyerek örömködik, kiütve szemüregünkből |
| a finom gyökerekkel átszőtt földet: |
| „Apu! Hazavihetem? Ez néni volt vagy bácsi?” |
|
|
| A köztetemeket tekintve az idei |
| Franctudjaki Ferencek, Idejétmúlt Tiborok, |
| Pusztulás vén ínyence, húznád a szád, |
| mint mikor egy önki választékát |
| A népesség a szokásos ütemben |
| halálozott. Aki dolgozik, az megboldogul. |
| Épülnek a magánerős sírok. Nekem mind kevésbé komikusak. |
| böngészem át a halálhíreket, |
| s olvasom a márvány személyiket |
|
| A szolga föld termi taxusait, fenyőit, |
| szól a harang, hív valaki után, |
| az út két oldalán kövér csigák |
| húzzák hátuk. A pap hülyeségeket |
| fog beszélni, a két kövér ministránsfiú |
| izeg-mozog, mint a sülő töpörtyű. |
|
| Isten nem tesz a nap alá egy felhőt, |
| gyarló szolgáját hallgatja rezzenetlen, |
| nézi a bugyijukig fekete verítékbe pólyált |
| fehérpiros asszonyokat, figyeli a rekedt férfiéneket, |
| és hogy az összenéző szakemberek mint formálják |
| a virágdíszes televénykuglófot. Próbál belőlünk |
| valamit megérteni. Mi, szétszéledők |
| pogácsát veszünk, Estéli Hírlapot, |
| hölgyeink bajuszkája hubertusztól ragacsos, |
| az özvegy reng, püffed a villamoson, |
| a vigasztaló: dolgos, mandzsettás mancs, hozzáoson. |
| Valamit bedobunk még a Műmárványmenyasszonyban. |
| Ezt tudom mesélni, Péter. Érdemleges egyéb |
| – különöst onnan nézve: a te porszemeiddel… |
|
|
|
Radnóti Sándornak
| Tényleg, úgy tűnik, akarok még élni, |
| Ropogtatván, mint vaddisznó a makkot, |
| a férgestül is tápláló napokat. |
|
| Nem mintha akarnám, csak valahogy megvagyok. |
| És míg az idő el nem fogy előlem, |
| maradok is helyt, záróra előtti |
|
| végvendég. Felőlem csak borogassa |
| a székeket négy lábbal az ég felé, |
| szégyentelenül, hogy hasuk kitessék, |
| a személytelen személyzet. Jogos |
|
| időmet kiülöm. A ceh kiegyenlítve, |
| újságom van, ha mást nem, azt olvasom |
| visszafelé, vagy a megfejtett rejtvény |
| kérdéseit próbálom felidézni. |
|
| (Elüthetetlen idő nincs, csak buta ember. |
| S lehet, hogy még kisírok egy pohárral |
| a bajuszos kis hölgytől. Az ilyenekben |
| forgok, mint kulcs a zárban.) |
|
| Ha nem: nem. Unatkozni se kutya, |
| sőt szomjazni se. És hátha benézel, épp te, |
| s hátha továbbállunk, támad egy ötlet, |
| vagy – egy darabon – együtt ballagunk hazafelé. |
|
|
Karácsony 1956
| Huszonkettedikén egy pillanatig |
| (reggel háromnegyedhétkor), baljós gyerek, |
| tizenhárom éves vagyok. A karácsony |
| ekkor ünnep utoljára. Enni |
| van bőven: nagyanyám előtt a hiánygazdaság |
| – mint a Vörös-tenger: száraz lábbal és pulykával |
| kelt át. Ajándék is adódik, mármint nekem, |
| még monopolhelyzetben vagyok, egyetlen |
| unokatestvérem lány és még csak négyéves, |
| én pedig a család utolsó férfisarja |
| (akkor még). Borleves, hal – van itt minden, |
| ahhoz képest, hogy nemrég jöttünk fel az óvóhelyről, |
| ahol F. G. egy tárnélküli davajgitárral |
| hadonászott („Menjen innen, Gáborka – mondták neki –, |
| kell a nyakunkra hozni az oroszokat?”). |
| Gáborka (majd csak orgonanyílás előtt akasztják fel) |
| bejön kellemes ünnepeket kívánni, |
| éjféli mise nincs a kijárási tilalom miatt, |
| én a Capitalyt tanulmányozom – ezt kaptam, |
| kéz alatt szerezte a nagynéném, a játékboltok |
| kínálata még hiányos. Nagynéném |
| némileg búcsúzik is: távozni készül |
| via Jugoszlávia, de aztán a határnál nem várják be, |
| ezért tizenegynéhány évvel később |
| itthon kénytelen meghalni gerincrákban. |
| Capitalyt játszani senki nem tud, |
| az ostrom előttről maradt „Orion” rádiót |
| csavargatom, Londont, Amerikát |
| hallgatom, mint az anyám negyvennégyben, |
| csak hangosabban: már és még lehet. |
| A kívülről tudott karácsonyfadíszek most úgy hatnak rám, mint |
| egy nő, akit sok éven át szerettem. |
| Reggel még meztélláb elturkálok a Capitaly |
| szelvényei közt, beszívom a fenyő- és gyertyaszagot, |
| behozok az udvari erkélyről egy tányér kocsonyát, |
| a nagyanyám már főz, citromot facsar, |
| kenyeret szel a kocsonyámhoz, pizsamában kuporgok |
| a hokedlin. Ünnepszag, alvásszag van. |
| Nagyapám köhécsel a cselédszobában, |
| fogpiszkálóvékony könyvelőtestét |
| egy roppant köhögés kiveti a dunyha alól, |
| anyám is ébred, megtelik a konyha |
| családtagokkal, s én, mint egy megfigyelő, |
| akit rossz helyen ejtettek le: |
|
Nagy Imréről
| Személytelen voltál, mint a többi zakós- |
| szemüveges vezér, nem volt érces |
| a hangod, mert nem tudtad, hogy mit is mondjál |
|
| hirtelenjében a sok egybegyűltnek. Épp a hirtelenje |
| volt szokatlan számodra. Csalódottan |
| hallgattalak, cvikkeres öregember, |
|
| a betonudvart, ahol az ügyész |
| az ítéletet, bizonyára, elhadarta, |
| sem a kötél durva horzsolását, a végső szégyent. |
|
| Ki mondja meg, mi lett volna mondható |
| arról az erkélyről. Elgéppuskázott lehetőségek |
| vissza nem térnek. Börtön, halál |
| nem köszörüli ki a pillanat élit, |
|
| ha kicsorbult. De emlékeznünk szabad |
| a vonakodó, sértett, tétova férfira, |
| düh, káprázat, országos vakremény, |
|
|
65 karácsonya
| Sára halála után haza éppen nem költöztem, |
| ámbátor, hogy hol a NÁTHÁSBAN – mint mondani szokás, |
| már ahol – laktam, ez jószerivel eldönthetetlen. |
| Ez a haza, ahová, mint mondom, nem költöztem |
| 65 Szentestéjén, Budán volt (van |
| is némileg rútabbá alakítottan), ottan |
| nem laktam ekkor, bár jóllaktam |
| a nagyanyám (még élt) eltette befőttel, |
| aztán elbeszélgettem a nagynéném férjével |
| (unokasógorommal, vagy hogy ezt mondhatni?), |
| aki ekkor a fentiekből kitetszően még szintén élt, |
| a helyzetről meg az erőviszonyokról |
| (ő is, szegény, a maga szerény módján |
| tényezője az erőnek, majdnem-főmérnök). |
| Aztán a tévében kékesen villogott |
| valami Jézusról meg jászolról (az ateista állam |
| akkortájt kezdte hülyének tettetni magát). |
| Szóval a kékfényben megszületett a kisded, |
| és a lehetséges témák is kiszikkadóban |
| voltak, a befőtt már kiemelkedett a szaftból, |
| mint a hajóroncs, és bőrösödött. |
| Nagyapám, csakhogy ő akkor már mintegy |
| féléve nem élt, ekkorra már bizonnyal elaludt volna |
| a házilagos meggybor-spriccer mellett |
| (kevés betett neki), és öreganyám élesztgette volna |
| karácsonyiatlanul: „Anti, az istenedet |
| ne horkolj az asztalnál!” Még ajándék is |
| volt, én azt hiszem egy kesztyűt kaptam, |
| a család nőtagjai fel nem használt bőrápolószereiket |
| testálták egymásra elkövetkező alkalmakig, |
| mikor is újracsomagolást szenvedve, |
| lomlét után megújra ajándékká lényegülnek. |
| De Sára nem pofozható újra, |
| kis sminkkel, ruhácskával: ajándékul férfiaknak. |
| Így hát, nyilván a frissen kapott kesztyűben |
| (amennyiben azon a télen kaptam) éjféltájban |
| elindultam sétálni, csikorgó lépteimet a havon |
| egy szellemfül tekervényei talán őrzik, |
| a mondott budai helyről a Margit híd felé, |
| átlábolva az éjféli mise elszivárgó közönségén |
| a Ferencesek templománál, hogy ácsorogjak a hídláb fölött, |
| amin bölcs öreg jégtáblák zúzzák szét majd |
| olvadástól hemzsegő fejüket. |
|
Pillanatfelvétel
| Mikor a nyafogó hangodon azt mondtad: |
| „Nekem sokkal jobb lenne, ha meghaltál volna”, |
| elfelejtettem soká, orrvérzésig röhögni. |
| Csak néztem arcom a szemüvegedben, |
| ott, abban a presszóban, a pihés orrod, |
| Ott mosolygok az őszi teraszon, |
| gesztenyerozsdás autógumiszagban. |
| S azt kellett volna felelnem: |
|
Távolodóban
| a maguk idején nem voltak hülyeségek. |
| hogy „szeretnél-e olyan kicsi |
| lenni, hogy elférhess a belső zsebemben?” |
| Csakhát most már, mint lukas fogak |
| Egykor: kellékei egy kisfiús mosolynak. |
|
A játék vége
| vagy legalább: „langyos! langyos!” |
| csak kék foltokat gyűjtető bolyongás |
| a röhej csengő oszlopai közt. |
| Ami kerestetett (mi is?), |
|
Tél lesz
| tapogatóznak a hideg őszben. |
|
| gyümölcsöt? A legszívósabb |
|
|
Égve hagyott vén szivar
| Dunyhát, jégcsapokat, kocsonyát |
| Egy mindig langyos cserépkályhát, |
| dohánybarna háziköntöst, kényelmes papucsot |
|
A jó regények
|
Mosonyi Aliznak
| A jó regények beteljesülnek, |
| hibátlanul, mint a végzet. |
| ahol van szerencse és van bocsánat, |
| és a logikus következmények |
|
If
| Ha az ambiciózus szimbirszki ügyvédbojtár |
| elsakkozgat Gorkijjal Capriban, |
| tovább hallgatja az Appassionatát |
| és, ó igen, hahogy mint merengte volt, |
| ha mindörökre elbámészkodik |
| (álmélkodhatóbbat kormányzósági agy |
| Kerenszkij/Miljukov-stílű megoldás: |
| kevesebb állammá dermedt forradalom, |
|
Ellágyulás
| Rákosi Mátyás selymes hajfürtjei, |
| kellett, hogy legyen anyja. |
| Az ember csak később lesz |
|
Állítólag
| Buharin a kivégző helyiség |
| felé haladtában elérzékenyült a halandóságán, |
| szerette volna megsimogatni |
| az emberek fejét. De egy sem volt kéznél. |
| „Mert mindenki meghal, aki igazán szeret.”1
|
| Herbert, Herbert, Bauer Herbert,2
|
| és a féligszítt Bjelomor Kanált3
|
| az egyik pribéknek odakínálta.4
|
|
Egy vezér gyermekkora
| megoszthatatlan gyönyöre. |
|
A tábornokhoz
| A politikus hangszere az idő. |
| Te megszólaltatni se tudtad.
Nagylelkűség és akarat közül |
| az egyik legalább kívántatik |
| a politika
műfajelméletileg igencsak |
| problematikus művészetéhez. |
| Ha más nem:
téma az improvizációhoz. |
| És ilyen soká váratni a
közönséget |
| akusztikájú koncertteremben, |
| míg a pódium deszkáiból, ahol toporogsz |
|
|
Mentálhigiénia
| „Ne szólj szám, nem fáj fejem.” |
|
Hattyúdal
| Egy magyar író utolsó évei. |
| – mondjuk (a teljesség igénye nélkül) |
| kolléga ugyane vonatkozásában. |
|
| „Egy magyar író utolsó évei” |
| értekezés-címnek is elmegy, |
| van benne valami nemesen molyette, |
| elméláztató: utolsó évei… |
| minthogy a korábbiak már leélvék. |
|
|
Futam
| Sorok írója hajdan merészléptékű vállakozásba fogott: |
| meg vágyta írni az – enciklopédikusnak tervelt – |
| Nagy Kaka Könyvet. A fokozódó körülmények azonban |
| ha lassan is, kikezdték még a Szerző elpusztíthatatlannak |
| vélt infantilizmusát is. A NKK: terv maradt. |
| Emlékét őrizze ez a – kis rakás. |
|
Leonyid Iljics Brezsnyev emlékére
| Felfordult a ferdeajkú vén trotty, |
| az orosz-magyar monarchiának kezd vége lenni. |
| Jaru és Csau, a két rossz arcú temetőőr, |
| Kelet-Európa csődtömeggondnokai, |
|
| latolgatják, hogy lesz-e borravaló. |
| Szuszognak, piszmognak a koszorúkkal. |
| Fülelnek: tán már lövik is az üdvöt. |
|
| a húgyfoltos sliccből a Nagy Októberit. |
|
|
Október
| Olykor a gyűlölet trágyatüze lobog fel, |
| füstölög alattomosan a kazán mellett |
| Olykor a nép utcára réved-széled, fölkel, |
| a lehetségesből valamit megragyogtat |
| mint lopott fülbevalót: nem tudja, hogy az övé. |
| Olykor, tűntödben, kicsit, még rágcsálnám a melled. |
|
A versírás csapdái
| „Múlt időben cukorhadó személy.” |
| Erre ébredtem. ’No igen, ez mély.’ |
| – Mondtam magamnak, – Ugorjunk bele! |
| Azóta egyfolytában koppanok. |
|
Munkanapló
|
Juditnak
| Ma ő ír. Én csupáncsak a zabáról |
| gondoskodom. Körülményes tevés- |
| vevés, időmet elporlasztani. |
| a vágódeszka, a bicska, a kanál |
| (majd mosogathat), készül az ebéd. |
| Egy úgynevezett „savanyú vetrecét” |
| adok elő, citrommal, tarhonyával. |
| Ül a napon, kimérten kopaszodik |
| a feje búbján, te jobban tudod. |
| Körülöttünk a kert és távolléted. |
| Bocsánat, ez túl mélyre sikerült. |
| De mégis: távolléted, mint a kert: |
| környezetünk: hiányzol, megbeszélünk. |
| Látod, veszélyes magunkra hagyni minket: |
| elkezd veled mindenféle történni. |
| Mi pedig irdogáljuk a színművet, |
| és közben kipiszkáljuk a világot, |
| precízen, mint köröm alól a koszt, |
| s megmutatjuk egymásnak az eredményt, |
| majd tesszük diszkréten a csikkek mellé. |
| Emlékeink vannak. Elemzőkedvünk |
| nem marad éhen. Két őrült vegyész |
| turkál, titrál, szikkaszt. Valami lesz. |
| Ha nem ebből: belőlünk. A nyárvég, |
| mint égő ág, hamvadva kunkorodik. |
|
| Kopog a gép, most írja át, amit |
| felköhécseltem, mint egy rossz álomban. |
| Aztán majd én átírom, amit ő ír. |
| Ezt az életmódot, ezt kitaláltuk: |
| falu, szőlőlevél, kacsahápogás, |
| se túl közel, se túl távol a várostól, |
| éjjel zuhog, nappal tündöklik, a göröngyök |
| között araszol a kövér szöveggiliszta. |
|
|
Bagatelle
| ami nyúlós, csekély, mégis nehéz: |
|
| ha éppen lába nem kelt a pedálos |
|
| prüsszenteni nyálkasörétzáport, |
| a keményített tejszínfityulára: |
| vagy majd egész öregen, öregem. |
|
| Addig a vasalt zsebkendő legyen |
|
|
Graf August von Platen-Hallermündéhez
| Te gróf voltál, buzi, német s talán tüdőbeteg, |
| porosz tájban mocorgó fura állat, |
| arany tölgyleveles gallér, törzstiszti váll-lap |
| képzelhető reád, s ontod szonettjeidet. |
|
| Egy garnizon mélyén találtál rejteket, |
| pórázon sétáltattad gőgöd, és a német állap- |
| otokat csontig hatóan utáltad. |
| És véltél ismerni minden gyötrelmeket. |
|
| Veled vacakolok, ez a grófi weltschmerzli |
| porózus, törékeny, százötven éves sercli |
| – vásnak, öregfiú, tőled a fogaim, |
|
| jó Ágoston gróf, Platen-Hallermünde, |
| ki megferedtél mindenféle bűnbe, |
| kész az omázs, itt poroszkál a rím. |
|
|
Tapintat
|
Hommage à Freud
| a négy félig lenyúzott lábával |
| és láttam, hogy az anyámat |
|
|
Nagyanyámra (1894–)
| Kevés időt jósolok a Mamának, |
| ez ízehagyott, kímélő időpép, |
| amin sorvadt elméje nyámmog. |
|
| Nem találsz haza már az előszobából. |
| Nincs itt keresnivalód. Kikísérlek. |
|
| Mi egy kicsit még elnézzük a hajnalt, |
| más ablakokból, ahogy idevillog. |
| Gyereket fürösztünk, és tésztát gyúrunk. |
| Telünk-múlunk. Néhányat alszunk még. |
|
|
Búcsú
| Mind szemérmesebb és tartózkodóbb |
| pozitúrában keresel álmaimban. |
| Legutóbb a bokáig érő, kékpöttyös |
| szoknyádban álltál a Népszínház utcai |
| antikvárium kirakata előtt. |
| „Anton Webernt, szegényt – suttogtad – |
| egy részeg amerikai altiszt… |
| Maustot… Mit jelent az, hogy egérhalott?” |
| – suttogtad, és: „ne nézz a csődületre, |
| én se vagyok élő, megyek is” |
|
Öreg napjaim
| „Ami késik, az nem múlik.” |
| A nyugdíj késik, én meg múlok. |
| Zörög a névérték a hideg őszben. |
|
Ahogy így a halállal szembenézünk
| Be nem teljesült szerelmeimet |
| mohó vénasszonyokká perzseli |
|
Nász
| Kis kiáltás a csillagok alatt, |
|
Amikor a cigánytelepen
| sok kutya, sok gyerek, sok |
| összebeszélt azért a húsz forintért), |
| és a barátom azt mondta: húsz forintot |
| adok, de a sorsomra nem vagyok kíváncsi, |
| és a cigánynő nem fogadta el, |
| hanem (átkozódva ugyan) elkullogott, |
| eltöprengtem: ki vagyok én, |
| s nem védek állatot – – – |
|
Élektra
| Azt hiszik, a politika fortélyai |
| foglalkoztatnak, azt hiszik, Mükéné sorsa. |
| Hercig, érzékeny Krüszothemisz kishúgom |
| erkölcsi túlajzottságot tulajdonít |
| szegény nekem, azt képzeli, apánk |
| fonák halálát nem bírom kiheverni. |
| Bánom én az otromba geci-gejzírt, |
| gyereke gyilkosát! Túl szappanos |
| volt a kád lépcseje – a bárd meg túl éles. |
| De hogy ez a borbélysegéd-képű Aigiszthosz |
| uralg s pöffeszkedik nyomorult városunkon, |
| s anyánk éltes, tokás vén kurvaként |
| enyeleg véle, negédeskedik – s mindenki úgy tesz, |
| mintha nem tudna-látna semmit. Színarany |
| hazugságként tündököl a Nap is |
| fölöttünk – istenek hamis pénze! |
| Hát ezért! Ezért! A feltolakodó undor okán |
| álmom és kenyerem a bosszulás. |
| S ez az undor nagyobb az isteneknél. |
| Már látom, hogy Mükénét ellepi |
| a téboly és a pusztulás penésze. |
|
Teozófia
|
Aliznak
| parasztból lett generális. |
|
A zenekar még csak hangol
| Minden – mondogatjuk magunknak – |
| Ami a nélkülemet megelőzi: |
| álmélkodva, hirtelen – – – |
|
|
|