Horatiusi

Én már elviselem menetrend nélkül is, csöndben az életet, tyúkok és emsék között eszmétlen meghúzódnék. Kerítést foltoznék, tört cserepet cserélnék újra, s örülnék, ha a zsenge tök virágzik. Ambícióm annyi se, mint a síri holtnak, kit bizgatnak a kukacok és haló pora fölé nem-romló sírkövet álmodik. Eleget éltem, s láttam. Kurta időm a csikkes, összeköpködött váróteremben eltöltöm a horpadt bőröndön nyugtatva zúgó fejem, nyitott szemmel. Újság, dohány, dühítőital nélkül is. Zsebemben van még görbe cigaretta, lesz ragacsos likőr elhányt üvegben. Tüzet is ad egy kóbor. S magamra húzom rossz álmaim a hatalomról, erőszakról. Álmomban fényes szőrű rendőrkutya leszek. Merő értelemmé omolva baj nem érhet. Csak a megsavanyodott Tejút üszkösíti fölsebzett szellemtalpam. Míg az ember a styxi révbe jut.