Utóhangok

1 Na nehogy egy pillanatra elpilledjünk, és kedvesek legyünk! A tartás egyetlen lehető alakja az embertelenség. Szelíden, de szívósan szégyellni a bennünk lapuló jóságot. Szögekként állnak ki fejemből a gondolatok. Kifordított tűpárna az agyam. Fülemből kiolvasztom a viaszt, és eloldozom magam az árboctól. Várom: énekeljenek a légvédelmi szirének.   2 A világ: működőképes rendetlenség. A világ: elvan. Kifordítom-befordítom: mégis világ a világ. De akkor miért muszáj folyton „lépnünk”?   3 Hóhérok vagy bohócok voltunk? Vagy csupán letudtuk az életet mint munkaidőt, lógással s fizetetlen túlórákkal? Méltányos ítéletet egy nemzedék se várhat. Mért lenne hálás a szórakozott vagy elsietett nemzésekért e nemtelen világban, minékünk az Utókor (fiaink, lányaink)? Szenvedés? Bátorság? Jóakarat? Senyvedés. Botorság. Lehet, hogy ennyi fakadt belőlünk? Forrás voltunk? Vagy kelés?