Andrzej és Wanda

Egy vécékefe és egy láncosbomba elment a Pártközpontba. Bemutatkoztak: „A bátor Andrzej, a szorgos Wanda”. Rájuk mordul a géppisztolyos őr: „Merre? Honnan? Miről? Hol a passzport, az ukáz?” Szól bátor Andrzej, a láncosbomba: „Szépen kérlek, ne pofázz! Nekem robbanékony a természetem, máris bizsereg az ütőszegem.” Szólal a szorgos Wanda: „Vitéz úr, te fess alak, megcirógassalak?” Több szarházitelefon berreg, forrósodnak a drótok, megy fölfele Andrzej, a bátor, megy fölfele Wanda, a szorgos. „Kik vagytok? Mit akartok?” Kérdi az Első Titoknok, bíborlik a céklafeje. „Én volnék a nép.” – így Andrzej. S Wanda szerényen: „Én a neje.” „És? Mit akartok?” „És? Mit akartok?” – így a Titoknok: „Vagyok tárgyalni kész.” S felel Wanda: „Dolgoztam vakulásig, és mostan látom, szar az egész.” Előlép Andrzej: „Sok beszéd nem kell, harcoltam hatalomért, gürcöltem nyugalomért, de éj-s-nap zúg a tévé mint rosszul lehúzott vécé, s úsznak a csészelében a kommentátorok. Félek, hogy fölrobbanok.” A Főtitoknok erre a hangra kirohant a márványgangra, haragjában kis híján beizélt, benyakalt egy kis Courvoisier-t, s energikusan visszatért: „Folyton laknátok, jóllaknátok, takarodjatok el, ti átkok, kik ellenségeink malmára hajtjátok a nehézvizet. Omolnak a szirtek, s ti szartok, örökké csak élni akartok! Hogy kik az ellenségeink? Akik nem mi vagytok! Ti, mind!”