Ha az ember

Ha az ember a Batthyány utcában lakik harminc-egynéhány éve s megért egynéhány miniszterelnököt, óhatatlanul elgondolkodik a vég mikéntjeiről-módozatairól. Én szurkolok magamnak, hogy mint Batthyány, utcahuszonháromom, példaképem, féltérden, hamm! bekapjam az elmés ólmot. És ólmos elmémben, amikor a beszélőközpontig ér a mindent gyógyító érckúp: Cambronne szava döngjön az agy visszhangos folyosóin. (Persze, hiszem, hogy erre nem kerül sor. Szeretnék Pákozd, Isaszeg után a Honvédmenhelyen egy poloskamentes vaságyat, egy karbolszagú folyosót, ahol büszkén mélázva pöfékelem a hálás haza csikkadományait. Vagy – álmok netovábbja – gondolok adókedvezményes dohánytőzsde-bérletre.)