Széljegyzet egy vitához

Radnóti Sándornak Ha a seggünkbe nem csizmával rúgtak, azt tiszteltük volt liberalizmusnak; ha virágnyelven küldtek el a francba: a Repression átment Toleranz-ba. Túl az Oderán, innen az Uralon szerveződik a rémönuralom, a trafikokban rágógumibot – prefogyasztói világállapot. S mert mindez csak kritikailag tetszik, tituláljuk kommunának a kreclit? S ezentúl kritikailag kúrunk, míg tűri személytelen kult-Úrunk? Te a politikai szférát transzcendáltad – én még mindig csak tartom itt a számat. S mert minden megy szét, és gyűlölni fáradt vagyok, csupán álmatagon utállak. Nebich. Vollendete Sündhaftigkeit! A jövő – bízom – mindkettőnket ejt, orrontja majd, hogy alle beide stinken, s egyformán: összefügg mindennel minden – s egymást alázza: aljas düheink, nemes huzavonáink – mint a fing: gyötrelmesek és nevetségesek – – – szerelmek bántanak minket s szelek, ezért szellentem e széljegyzetet, verssoraim a görcsölő belek.