A hagyma szól

Én akkor is csak csupa héj vagyok, ha keresztbe szelsz, kockára metélsz. Miszlikbe apríts! – akkor is a semmit vágod, mit nem zárok magamba, mivel mit sem zárok magamba. Lévén csupa héj. Héj héja, sőt a héj héjának héja, sőt… – Csupán hely híján nem folytatom. Meg nem akarok fennhéjázni. Úgysem lehet rád hatni. Hallom a tojások roppanását… A tojás éjjelébe behatol a szentségtelen villanyfény. Hát csíra- loccsantó kezed nem remeg villával szétpüfölni a Magot? – Némulj, te, szám! A zsír már sziszereg. Bakó, tedd dolgodat: vess a zsírba, Jelképzabáló! – hadd üvegesedem, ízlés szerint. ízlés szerint. Tojás, fiam, ne félj, kimúlni a korszakból, hol az ember nem érti már a Természet szavát, hol a Patak és Liget néma már, s a legtisztátlanabb Négylábú olvadt hájára vettetnek a végső dolgok, a magunkfajták – Jobb nékünk – mintsem ostromolni elzárt füleket – szónk rekesztve egyesülni a rántotta nagy mártíriumában.