Az ilyen fontos beszélgetések

Az ilyen fontos beszélgetések alkalmából mindig vagy behoztál egy üveg pálinkát, vagy nem hoztál be egy üveg pálinkát, de a célzat mindkét esetben ugyanaz volt. Ez alkalommal, azt hiszem, nem hoztál be. (Amitől kissé el is ment a kedvem, mert a választások előtti szesztilalmat idézte az eszembe, a szombat déli tizenkét órától imaházzá lényegült vendéglők elsorvadó forgalmát, a nagymálnát tartalmazó korsókat.) Különben lehet, hogy mégis hoztál be pálinkát, csak azt nem tudom, miért emlékszem mégis inkább úgy, hogy nem hoztál be. Nem tudom pontosan rekonstruálni. Bementünk a nagy szobába. A kerek asztalon volt – mint mindig – egy váza virág. Ezt áttettük a zongora tetejére, mert ha az ember leül egy váza virág két oldalára egy kerek asztal mellé: folyton hajladozni kell, mintha számháborúznánk. Mármost ezután szoktad mondani, hogy „Vegyél ki poharakat”, vagy csak mutatsz a pohárszékre, s mész a spejzba, majd egy zöld orvosságos üveggel térsz vissza. De hogy mondtad-e (vagy mutattad-e), és kimentél-e – ez az, amire nem tudok visszaemlékezni öt év távlatából. És ez most már teljességgel eldönthetetlen. Mert te jobban szeretted az ilyesmit (s ne köntör- falazzunk – itt nem egyszerűen ilyesmiről volt szó, kezdjük tehát újra:) mert te biztosan jobban szeretted volna ezt tiszta fejjel megbeszélni. Viszont tudtad, hogy én szesz nélkül nem tudok huzamosabban figyelni, illetve kizarólag arra, hogy valamit kellene innom. És mivel elég fontos lett volna, hogy én oda tudjak figyelni – Nem tudom! – Nyugodtan behozhattad volna különben – két deci két embernek… Bár jó erős pálinka volt, meg kell hagyni.