Egy emlék

„Jó rendező voltam.” Ezt mondta nem sokkal halála előtt. (A körülmények ismeretesek.) Nem: „Egész jó rendező voltam.” – így mondta. Ennyi érzelgés az adott helyzetben megengedhető volt. Nehézkesen felállt, s míg súlyától szabadultan a szék kopott bársonya kidomborult, és ülés közben összegyűrt nadrágja kezdett kisimulni: a fentieket mondta. Méltatlan életet a művészet méltóságába így vont. Manírozott szerénységgel ugyan. De esetében bizonyos lelkierő kellett az – épp ilyen – manírhoz. És a mondat időzítése, íve – hibátlan. Sőt: pompás!