Belső beszéd

Ketten mennek az utcán. Alattuk aszfalt sávja siklik, ha lenéznek rá: áramló pórusok özöne, olykor: villámló szemét. Ketten mennek az utcán. Szemmel jeleznek: „Nézd, satnya fák bádogszínű lombja; nézd, izzadság ragyog az őr homlokán, vaskapu ontja rá a hőt.” Szótlan olvasnak egy plakátot, és felvonják szemöldökük. Ketten mennek az utcán. Valahol voltak: egy lépcsőházban rájuk hűlt az ing, talán egy liftben szagolták a linópadló szagát. Egy ajtót kerestek, kopogtak, köszöntek, valamit morogtak, a széket nyikorgatták, bólogattak. Ketten mennek az utcán, a madárzajos fák alatt. A nőket nézi egyikük, lágy képlékeny tekintete könnyen körülvesz keblet, combot, elvész szoknyaráncban és mellfodorban. Levegőért kapkod a másik, szürke hőben üveg sört képzel, és üreseket nyel, mert szólna: – Most mondjam el, hogy nem áll össze szellemem; roncsok nemzenek roncsot agyamban, temetőnyi üzekvő tetem szaporítja egymást, robbanásig telítve a memória raktárhiányát? Hogy itt már csak én ismerem ki az esetleges járatokban magam, én tudom, mikor kell félrelépni egy lerobajló romköteg alól? A gyalázatos otthonosságról most beszéljek, mellyel zűrzavaromban járok? Hogy nem szégyelltem kiismerni romhegyem ingó statikáját, biztos pontokat megjegyezni, próbálgatni, mert semmi elv nem működik? nem működik? Feladtam az egység utáni sóvár vágyamat: milyen gyalázat érhet még? Fürgén iramlok itt, mint a patkány vagy tolvaj, s még a hasznát is tudom mindennek, ahol ember lépést se tudna tenni, és vége annak, ki a járást itt megtanulta. – Ezeket mondta volna, de hely és idő alkalmatlan. Beletörődik, visszatér az élet szokottabb képeihez, és csak int: „Nézd, milyen komikus, ha egy erényes angolkosztüm kamgárnján így kirajzolódik a csontos háton a melltartó pántja. Ez a szigorú lány siet feddhetetlen célok felé, de kiizzad, míg így üget, és kosztümjén már ott a folt a titkolt hónaljak alatt. Illetéktelen szemek nézik kebeltartója pántjait, idegen férfiak tűnődnek: retiküljében tart-e Desodort, s a fiókjában apró tablettát celofánlevélben.”