Nagyon szerettem ezt a nőt

K. P. Kavafisz emlékének Ezt a nőt, első szerelmi kudarcom hősnőjét (barátom feleségét) nagyon szerettem. Amióta csókolóztunk az élére-perdült-gyufásdoboz szobában, s ő elsiklott előlem, könnyedén, mintha úszva, mint mikor először láttam és belészerettem tizenhétévesen az uszodában (Mióta nem járunk sem én sem a barátom abba az uszodába, hol hasbarúgtunk víz alatt éltes jellemszínészeket a rossz alakításért, s büntetésből vízfecskendéssel kínoztunk némely önhitt tenoristát) – Tíz év hagyta rajtunk azóta, ne részletezzük, mit. Nem öltözöl jól. Azóta jobban figyelek erre is, látod. Vagy csak azért tűnik fel, mert tudom, hogy értesz hozzá? – Amióta csókolóztunk az élére-perdült-gyufásdoboz szobában – néha nem tudom, szeretlek-e még. Ennek épp két éve: nagyon sok, ami közbejött így és úgy. Talán túl sok. Tudunk s tudok-e még komoly szemmel ama kínokra visszanézni? Nagyon szerettem ezt a nőt, barátom feleségét. S olcsó presszókban és albérleti szobám rekaméjának cinikus rugóin, néhány angolszász könyv, négy elkoszlott fal, egy muzeális írógép s 13 éves kori fölényes fotóarca társaságában unatkoztam 1967-ben és 68-ban.