Kivagy, Catullusom

Kivagy, Catullusom, kőnehéz koponyával ébredsz, a lábaid két feszes, vízzel telt tömlő. Tükrödbe: nem nézni jobb. Sápadt, renyhe bőrödre kevés volna Róma minden rafinált balzsama. S fogaid, egykor oly vakító fogaid! – lerontott városfal maradéka enyészik így. Hol van már, hol a „készülj egyvégtében kilenc ölelkezésre”? Elhasznált tested, az ásító, néma összeg, az eredményhez, nem adja ki, mennyivel járult a szenvedély, a nagy, a századokra példás, s mennyivel a szünetlen, mindenevő mohóság. – Mennyivel a finom, érdemes lakomák mérge, s a méltatlan csapszékek ciszterna-löttye ugyancsak.