A vékony lánnyal

A vékony lánnyal ölelkeztem álmomban gyerekes szerelemmel kicsi melle mint feszes paradicsom simult gömbölyödött tenyerembe Nem izzadtunk ki nem csapzott hajunk sikamos vergődő szerelemben Gerince zsengén izesült nádszál félve becézték kényes ujjbegyeim a váll a lapocka ficánkolt fogékony tarkó sejtetett majdani nőt de elfogulatlan nyúlt még a fiús comb a sovány szár soksebü földizü térd Nem kicsapó hővel csak a védett öböl szelíd melegével érzett az öl világos rajzu a domb még szőke pihével És mégis Nem voltunk gyerekek sem pásztori lények Nem fűvön esett könnyű szerelmünk A szobám volt az a hely csak szebb nagyobb és sokablakú mind a folyóra melynek vize lassan szinesült születő hajnali órán És egymás karján nyugtatva fejünk cigarettáztunk bámultuk a mennyezetet boldogan és fáradtan mintha utána volnánk És a széljárta gömbben vonultak úszva lebegve fehér felhők elúsztak az ablak bal sarka felé de újak jöttek visszaterelve a kék rónán széledező tekintetet szűkebb térségre Szótlanul így beteltünk a váltakozó néznivalóval És elaludtunk Álmodtam alvásunk aludtam álmunk Felettünk mint levált fehér köröm hullott alá a hold Beszivárgott fenyegetően emelkedett a fény Ilyentájt csúsztatják küszöb alá a hírlapot szakadnak fel dörögve redőnyök robajlanak át az üres hűvösségen a teherautók Süvítve nyílnak gázcsapok vízcsapok Tea forr szelnek a szikkadt kenyérből Csobogás és robogás ideje Takarítónők ébredő visszérfájdalma Székek tetszhalálban Szódáscsap felhörög a söntéspulton kopasztott csirkefej feltámadása Zöldesen mint Lázár de folytat mindent ahol abbahagyta mert nem tud mást a város Kiszabadítod óvatosan zsibbadt kezed kettős álomtól nehéz koponyám alól Némán kilépsz Két óra múlva ébredek fel Akkor már minden jóvátehetetlen