Szívlapát
„hezitt állok, mást nem tehetek” |
|
| hiányzott péntek éjszaka. |
| Az égbolt füstös, lomha kotlett, |
| szállongott rím és vérszaga. |
| „Elmentem és megyek haza”, |
| de hogy hová, az fel nem ötlött, |
| memórián át kikönyöklött. |
| A Duna csak folyt és Plaza, |
| folyott le rajta kurd, török, lett, |
| múlt és jövő híg halmaza, |
| folyott le szerzet és öröklet, |
| s a rím kedvéért negyed öt lett. |
|
| Ezernyi fajta népbe töppedt, |
| de hetyke elmebajsza áll, |
| láttam, egy szónok ordibál: |
| csak keze van, mit égbe lökhet, |
| mert bár a múlt merő öröklet, |
| miért, hogy sorsa íly fatál’, |
| s csörgőként rázva csontos öklet, |
| azt hiszi, megdeterminál? |
|
| Ha nyelvvel és ha felesel, |
| ha Cola Light, ha langy melasz, |
| kenyérrel nénikém tavasz, |
| ha fel-feldobott kő leszel, |
| ha óvatlan vagy épp ravasz, |
| és mondjuk puff, és rámesel, |
| hazám, hazám, te Mol, te Shell, |
| te szép aranykalászvegasz, |
| tiéd vagyok, bármit teszel, |
|
| Mentem haza, s a haza hol van? |
| halkan szuszogtak kinn a fák, |
| álltak mint ágyúk, huzagoltan, |
| s szétágyúzták az éjszakát. |
| A rím kedvéért: bandukoltam, |
| és jöttek vélem szembe holtan |
| aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás, |
| itt minden éjjel hídavattás. |
|
| Az én hazám kopott kabátú, |
| de nékem zizzenő dzsoging, |
| szemében egy-egy szívlapát bú, |
| csuklik kicsit, kicsit meging, |
| a forma rácsán rendre átbú |
| (bár össze kéne tartanom) |
| a szertelóbált kezü-lábú, |
| hazám hazám te min – de nem. |
|
| Engem a látvány meghazáztat, |
| Budapest, mint egy nyári láz hat, |
| és lázmérővel szúr szemen. |
| Mint szerteszórt, lágy pislogás, |
| nézlek, higanygőz partidon, |
| te százszor összejárt kamás’, |
| mennyit kibír egy versidom, |
| csámpás rímecskék mennyi ökrét, |
| és mennyi rep kényt, limlomot, |
| mi egy kádmélyi szürcs öröklét |
| rossz lefolyóján elfolyott, |
| vagy most folyik le rajta épp, |
|
| A péntek éj most foszlad át, |
| tolnak egy rózsaszín ladát |
| az utcán Zombi s Zombiné. |
| tök lemerült Vecsés alatt, |
| s az eröltetett feltöltése |
|
| Hazám, kiírtam már magam, |
| s ha olykor, dinnyehéj nyomán, |
| verses lovam megúsztatam, |
| novell kéne inkább s román, |
| s ha épp novell, félig román, |
| lírám szájában édesül az étel, |
| két szék között, az már igaz, |
| mire megy gyémánttengelyével |
| ki nem nyugodhat egy lován? |
|
| Hazám, te szép vezérfonál, |
| ne hidd, hogy elveszítelek! |
| A hajnal már a sarkon áll, |
| s bár törmelék az lenne még, |
| mi csattogott volt, hév tüzed, |
| akár a gáz, dünnyögve ég, |
| dünnyög a lumbágós derék, |
| kevesebb lend és több kerék, |
| s nátótag lettek Ischlerék. |
|
| Az éjjel bársony nescafék. |
| Hűltek az utcán, két csapott |
| kanál és tejporszármazék; |
| Ki ínyenc, az tán fölsikolt, |
| de lassabb volt a gáz, min |
| a kávévíz csak tapsikolt, |
| és dongott, mint a jázmin, |
| szellőzködött a nagy melegbe, |
| míg odva mélyén elsimedve |
| morgott e nyelvi mű miatt, |
| morogjon, aki buksi medve, |
| édes hazám, ne vedd szivedre, |
|
|
|
|