Egy borítéki gyík

Hogy mért pont gyík magának? Hogy mért karácsonyi, mért nyári kert falának futó víg réz rozi, ki némán átmozizná a laska nyári mész- be égett délutánt? Gépész és filmszinész és néző egymagában telő időnk gyanánt, míg lassan elnevetgél a nyár az ősz a tél? Míg kopogósra dermed egy borítéki gyík, fejét titkokba dugja, belterj és kívüláll, fehérel, feketél, betűk hátán betűk, naná, hiszen levél, hurok, fonák tetűk? Mért gyík pont, ő se tudja, ha válla volna, vonná, tán levélbontó késnek még jól lehetne lenni, magában eltűnődni: ki önnön küldeménye, hogy bontja önmagát ki, ha bévül kinteget? Naná, hogy nincs megoldva, cipőfűző, saru, mit úgy veszünk a boltba, azt kell megoldani, a többi néma gyík, szemünkön cikkan át, szorítja, fogja távol egyík a másikát.