Kacat, bajazzó
(Részletek egy szőnyegverstanból)
| Surrog a lába körül csupa daktilikus kacat és rongy, |
| úgy töredék, ahogyan töredékes e téli vasárnap, |
| ormótlan csalogányként csattog a gépben a metrum, |
| készül a hexameter, kicsomóz, becsomóz, vacakolgat, |
| sorról sorra merőleg fűzi a húrba a textust, |
| táncol a téli szövőszék, s dünnyög a hárfa kabátban. |
|
(pentameter, ál, s piperézett)
| Mintha a bamba idő konfettije volna, |
| hullik alá ez a vers, színl’ pentameterből |
| (mind a közép fele lejt fél spondeusokkal), |
| öt lábán fut a tél, szárnyas bicebóca, |
| rejti a talpa szivét, és tánca a lúdé, |
| mert hideg itt ez a kő, hogy megfagy a lélek, |
| fut le a földig a húr, kóc, árva zsinórzat… |
| „Azt hiszi, ver maga át? Látom a sánta kutyát, |
| hányja a hót, ne metert, ötlete oly kitekert, |
| s pentameterje haminc” – néz be szobámba Kazincz’. |
| …Csurran a tollbol a tint’, hullik az égböl a pent’, |
| űl a sörét idebent, gyűl a fehér odakint… |
| „Az, mit az úr idekent, orrfacsaró piperent, |
| az kutyakölni megint” – mondja a költ’ és a Wint’ |
| szárnya alól kitekint, vén, dühösen bucsut int. |
|
(ál. disz. tichon. nak. riadó. leánya.)
| Gombolyog íme a rongy, belezúzni a versbe harisnyám, |
| síkba teríteni szét és mégse vacogni, |
| ennyi a trükkje talán, noha zúzdai disztichonokkal |
| fűteni télen a padlót drága mulatság, |
| forralt bornak aszút a bolond tölt csak fazekába. |
| Lángot a lőre is ád, s fánál jobb a fahéj. |
|
|
| Hatan vagyunk mi, jambikus triméterek, |
| a cél, a terh’, az út, ha volt is, elmaradt, |
| úgy nyiktatunk a tompa téli ég alatt, |
| akár lovatlan és kocsitlan féderek. |
| Befagyva mind a vad folyók, sötét erek, |
| kenőcs a lőcs, miért, kiért? nem vetve lat |
| rabog velünk a tonna súlyú alkonyat |
| perpétuum debil, ha did van és dereg. |
| S mind megfagyunk, hat jambikus triméterek, |
| a menny alatt, a puszta téli menny alatt. |
|
| Hat óra húsz, sajnáltatom magam, pedig csak ültem itt, |
| szenet se leltem, némi port szitáltam át, hat óra húsz, |
| mi szaggat így, a kar talán, akár e megnyúlt tetramét? |
| fáradt vagyok, tán zsákolók fáradnak így el, este van, |
| hat óra húsz, a téli ég már tintahal, s a véralá |
| futásukat lomhán viselve mind a nyolc szenestevék |
| terpeszben állnak, szájukon borosta nől, nem csillagok, |
| de színaranyként nyolc sugár ha fölbuzog, nem semmi az, |
| bár elkonyul, hisz minden el, s akár e csonka nyolcas, |
| a satnya hóban sósperec, világol árva húgyuk. |
|
| e csonka vers meg itt áll, |
|
| Hol az ősz, a tiszta égkék, |
| belehullt az űrbe végképp, |
| ami régi kékje volt csak, |
| Ez a furcsa, szürke lejtés, |
| Ma napestig állt a szél, és |
| kutyahulla szállt fölébünk, |
| Budapestre lomha smog szállt. |
|
| Ha hull a hó, szemedre hull, ne félj, fehér sötét lesz, |
| tetőkre számolatlanul, ne félj, ha végre fénylesz, |
| a tűzfalak ma mind fehér, a jégcukor galambok, |
| kubusban áll a tél, ne félj, a licht, a hóf, a gangok, |
| a hold az udvar négyszögén éjfélre átevickél, |
| s fehér, akár az egyszereggy, a négyzet Málevicsnél. |
|
| Akár ha régi levlapon a kásaszürke Oktogon |
| s a volt Sugárút bágyatag találkozása éjszaka, |
| a hó kövérje mint sliced-bacon pehelyszalonna száll, |
| fiakkerünk el sem hiszed, bakon beburkolózva ül |
| az oktonárius, derék tokája holdpuhán dereng, |
| lapátnyi lószar gőzölög, felizzik némi szénafény |
| az Oktogon nyolc szögletén, de forma ez csak, posztromant, |
| akár ha régi levlapon: csókolja Önt Kováts Hugó. |
|
| Hatlábu vers, Agip-kutyák lihegnek így, |
| hat gázolajtitán, hat nyelve lánggal ég, |
| Aszód felől az út akár Aszód felé, |
| titá titá titán, a téli éjszakán |
| benzinkutak, tanyák, egy tántorgó személy. |
| A hold besüt kicsinyt, s a lanyha fülkefény |
| ben ül Petuskinunk, „a rángatást ti tán |
| eltűritek? vonat sosem cibálhat úgy |
| a sors ahogy cibál”, a Komszomolszka könny |
| e rángatósditól ölébe szétgurul, |
| „ti tán ti tán ti tán a téli éjszakán |
| nem sírtok így?” Aszód, akár a gázolaj. |
| (No és mi van ha hét a láb, elúszni épp elég, |
| a talp alá a gondolád fel van szerelve rég, |
| Velence híres útja itt e púpozott kanál, |
| magad mögéje gondolod, a lényeg abban áll, |
| ahány kanálon elsuhansz, ablak ki annyi nyíl, |
| s ha épp elég a nonchalance, repülsz, akár a nyíl.) |
|
(nibelungizált alexandrin)
| De mára itt bevégzem, e níbelungi nyers, |
| már fáradtnak se érzem, és már ha vers se vers, |
| amit megjambizáltam, megjambizálta más, |
| e furcsa formaszámtan csak abszolválhatás, |
| igyekvő szurrogátum, tán annak is sekély, |
| most kattan át a dátum, lefekszem, téli éj, |
| hamvába hull a hold is, de ez csak ráadás. |
|
|
|
|