Irokéz

Űrlap csupán, nem távirat, s ha kottalap sem én, Uram, a tollazat sürgönyve drót, és ad notam göcögteti a távirót egy fecskeraj, s bár fogvacog, hisz néha szúr a fecskemész és félrever, nyers kotta még, morzsárium, nem én iram, csak morse-jel, ügybuzgalom, hogy félrenyel. A türkiz ég, mint könnyű nyál az indián partedlijén, elmúlt a nyár, nem sírok én, de irokéz, a sok fecsér szleng, nem suhan, az őszi ég már extra-lights, s elmultifilt promt negyven év, mind kotta még, csak drótozat és némi toll, nem én irom, de távirat: „kevees, uram, duplaazhatol.”