Utánzatok

Bertók Lászlónak a hatodikon
Tologatok egy vonatot,
te raktad le a sínjeit.
S ha épp a zizgő sín vagyok,
te futsz át rajtam, mint ez itt,
e kattogás, iram, hezit,
utánzatos tél, ablakok
homályos menetrendjeit
átnyálazzák a csillagok.
Nyolcszótagos viszonylatok
érdes, heges térképeit
tapogatom, mint a vakok
a kintornadob bütykeit,
s mire a vers megérkezik,
bőrrel hallom a dallamot.
A dallam síkos rácsai,
ahogy az ujjbegy körbejár,
mintha szúrós, karácsonyi
halacskákat pattintanál,
a mindig egyszer és talán,
a körkörös irányai,
a struktúrák mélyén a nyál
egymássá föl tud oldani,
de önmagát forogja ki,
mikorra nyelvig ér a száj,
a beszéd buborékjai
a szájpadon mind elszivár,
s ott van a vers az asztalán,
kívüle nincs mit mondani.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]