Önök a Mosoly-show vendége máma

Ischler Miksa Lukács arra ébred, hogy gömbölyű a lelke, mint egy babatoll. És mintha szárazon fürödne. Vagy a szíve szorít, vagy szorongatják, de hogy jár itt valaki, az fux. S valami puha dolog történik, alighanem többen vannak, motoznak, gomolygatják a szobát. Ezek isten bizony csiklandozzák! Akár ha egy csokládélift búgna és csöngetne piciket, nem rossz, de mi a fene ez? A hallban, vagy mi a franc, lágy szellő habozza a hosszú sor fehér függönyt, lélegzik a meleg huzat, s zenélve, hárfázva süt be a nap. S milyen nap! A trópusi nők bársonyos bőrének titka. És az orrában szféra-illat.

Meghaltam, gondolja, nahát, meg. A messzeségben kitárul egy yachtfehér ajtó, begörkorcsolyázik rajta a felesége, csilingel a dreamnikkel zsúrkocsi. Szabályos szobalány, kötényke a hálóingjén s bóbita. Janka, kiszedted a csavarókat? Vagy ez nem is te volnál az, Janka? Hallja a saját hangját, mintha gordonkák futnának föl a plafonig, méhecskék és borostyán. Hátsófali, gondolja, álmomban. Úgy jöttem át, mint a pinty. Diszkrét tapsot old a napfény, nádmézet tejben.

Laza csigákban közeledik az asszony, mint a bútorláb, suhan koloniál, hárfán, csillagparkettán, harmaton. Villog a silver vádlija, hányja a könnyű szikraport. Hogy ő akkor most tényleg meg-e halt, ezt kérdezi az Ischler, s úgy futja körbe a meleg mondat, mint Sauce Béchamel, mint a hangtalan hajnali szél. Zöld oxigénnel csókolódzom, határozottan ez a képzete van. Próbálgatja, minden tagja mozog, aszuban fürdeni ilyen, gondolja. Félrehajtja a paplant, s nézi a fehér selyemöltönyt. Röhej, kétsoros. Mondom én, gondolja, angyalkórház, selyempizsama. Mutassad a hátad, Janka, csak nem még szárnyad is van? De az a helyben suhanó asszony csak nevet az új fogával, és int, hogy nincs. Viszont repül a korcsolyáin, Roll Paradiso. Ha ez mégis kórterem, hát kurvára hosszú. És itt is itt van a Janka, mellette. Most ébred, s ringatózik maga is a nádmézben, aszuborban.

Janka, mi van? Szombat van, susogja mellette a felesége, de tisztára mint egy színésznő, a híres Angina Lollo. De keddre? Keddre szombat? Az asszony szája mint a friss szamóca, viselkedjél, veszik, sziszegi, és mosolyog, néz fölfelé. A zsúrkocsi meg csak jön, csak jön a másik Jankával.

Ischler Miksa Lukács fölkönyököl, ez is könnyen megy, s a torkában érzi az olajat, ahogy kiabál. Janka, itt a húgod Kölnből! Roszogó, finom tapsot hall, mintha pisztáciás nápolyin közeledne a sógornője. Nem ordít, szól le valaki fölülről. Hát mit beszéltünk meg, Ischler úr? Semmit, gondolja, semmit se, nem is járok templomba, de nem szól, bámulja a baldachint. Kórházban emeletes ágy?

„Önök a Mosoly-show vendége máma.”

Janka, térj észhöz, valakik vannak itt! Most gördül oda a zsúrkocsi a szobalánnyal vagy kivel, érzi a szagát.

„Az ágyba tetszenek kérni vagy a teraszra?”

Az ágyba, csókolom, vágja rá az Ischler, és vacog a foga, úgy nevet. Ugyan már, drágám, ül föl Ischler Miksa Lukácsné, s csókokat dobál, rózsát. Vigye csak ki, angyalom a terrace-unkra aztat, egy-két moment, és jövünk. Az Ischler csak fekszik vigyázzba, hogy ő nem megy sehova, azt gondolja, meg hogy ez a hülye végig estélyibe aludt, ridiküllel. Mit böködsz, Janka, kérdezi.

Hogyhogy mit, sziszegi az asszony a boája mögül, hogyhogy mit? Hát nem benne voltunk az első tízben? Na! Mi lettünk kisorsolva. Bejöttek éjjel, mindent elrendeztek. Mit kelletlenkedel? De az erkély, Janka! Ott az öreg kád, anyád kredence, a krumpli… Ki se fér a zsúrkocsi. Hülye, duruzsolja az asszony, de felcsap a taps kék madara, fel a kacajé. Bong a gong.

„Ma reggel héttől nyolcig Önöké a reprezentatív budai villa, éljenek vele, örüljenek!”

Kar a karban vonul ki a szerencsés házaspár a fényre, mosolyognak, mint a légpárna. Szemüveges lány békaüget előttük, pisszeg, mutatja az utat. De honnét lett rajtam cipő, Janka, motyogja az Ischler. Fölzendülnek körben a jól ápolt hegyek, fürdőznek a kertek a lucidumban, fűnyírók iparkodnak a tengercsöpp swimming-poolok körül, s nyírott ebek dalát hozza a szél, ha belekap a hárfa. Háromszor, mint a nagyszobánk, gondolja az Ischler. A kelő nap aranyturbánjában áll a két néger inas, gőzöl a csiklánd brekföszt a teraszon. És az a ceyloni nádgarnitúra, mint az isten! Vigyázni, súgja a guggoló lány, és elugrik oldalra, vigyázni, a kókusz csak dekoráció. S hogy oké van, kaja indul.

„Most tapsoljuk meg!”

Ne szarozzál, elmúlt fél! Tudod, hogy csak nyolcig szabad! De melyikkel kezdjem, Janka? Hülye, burrogja bele Janka a papaya-juice-ba, hülye fasz, dögölj éhen, majd száll a csengő hangja, mint a Werbung: Megkérhetem, drága Michael meghámozni ananászunk? Térded kalácsát, gondolja az Ischler, és sokatpróbáltan mosolyog az inasokra. Kézbe fogja a kókuszdiót, próbálgatja a fogával. Ne azt, ne azt, te állat, lefut egy gyöngy a Janka homlokán, megáll a szájában a homár. Maradjál, Janka, tudom én! Rázkódik, csilingel a zsúrkocsi, az anyád ananász. Szorongatja Ischler a fűrészes kést, nyiszálja, reszeli. Ketteske, hallja a háta mögül, ketteske, menj rá a pofára, csak a pofát! Hát ilyent még nem láttam. S hallja, ahogy zúg a taps, hajrá Ischler, hajrá Miksa. Belefolyik a szemébe az izzadsága, csikorgatja a fogát, alighanem mégis hátsófali, gondolja, és belenyomja a kést a nyeléig. Mutatja az inasoknak, hogy fűrész, fűrész kéne ide, bokszikáim, de azok csak állnak, intenek a szemükkel, vörösödnek, szakad róluk a feketeség. A térde közé fogja, a nyelvét is kidugja, úgy feszegeti. Olyan vagyok, mint egy majom, gondolja szomorúan, és mosolyog. Hozzá még Janka is rugdalja a bokáját, hogy: rakod le? rakod le? Egyél, lejár az időnk!

Ischler Miksa Lukács úgy teszi vissza a nyeles kókuszdiót, mint egy száműzött afrikai herceg. Megfog egy kekszet, belemártja a kávéjába, szopogatja. Barom, sóhajtja az asszony a tortás szájával, te vérbarom. A térdüknél megszólal az asszisztenslány, hogy nyolc óra, gongra tessék egymást megpuszilni és meg is vagyunk. És meg is vannak. Ischlerné magához rántja a férjét és csókolja szájon. Még csak le se nyelte, gondolja keserűen, még csak le se nyelte a szaros kekszét. Kihúzzák a napot a konnektorból, és mintha a vérét, a reggeli vérét eresztenék le, nehéz lesz az Ischler minden tagja. Felkönyököl, masszírozza a gyomrát. Most ez az volt, vagy nem az volt, Angina Lollo? Ez legalább jól bereggelizett, gondolja, be a kövérje. A Janka ott szuszog mellette, szája sarkában csöppnyi aszpik.

„Önök a Mosoly-show vendégei voltak. Ne feledjék, Ön csak gyűjti a doboztetőt, mi biztosítjuk az etetőt. Még egy nagy taps az Ischler-családnak, még egy nagy nevetés! Jó reggelt mindenkinek!”