notesz^*

Az illatos teából száll a gőz (szegény J. A. most hátulról előz). * Roszog, törik ha kaparom, csak áll és fáj és nem csorog, – – – – – – – – – – – – – – – – aranyból (…) aranyröge lett A púpozott kanál a mézre nézve annyi, hogy megöregedett. * E március középi esten nagyon öreg a testem. Egyszer kilestem: tehette volna (…) s nem hagyott el engem. Mostmár * Többé magam nem rombolom, és mint amolyan haszonállat – hisz enni-inni azon át kap – : az ólajtót rámgombolom… * A nadrágomra nem kell szíj, s papucs- cipőmre sem kell fürge pertli, bent (…) ha ki kell menni. Hisz nincs hova fuss. * Úgy élek itt e jó különszobába (hány éve annak), mint akit itt vett ki a bába, és itt rakott hűlő, meleg hasára szép, véres édesanyámnak. * Maguktól eltartanak itten! * szépen lakom… Gondom, hogy jó legyek. Körben a (…)- i hegyek, s nincs (…) az ablakon. * Mint nyakkendőt tükörbe kéz, (…) görbe és nehéz. – – – – – – – köréje hurkolja korát Kocsin hozzák a vacsorát (kis) nénikék a sírokat, – mint a moslék elsírogat. * S úgy hull alá, mint rácsai közül a virslihúsba lőtt csacsi. * Tetűt mutattam nékik és rühöt. Dühöngtem is. Mondták, megbölcsülök. Ma még az elvtárs bárha trágár, mégse erősebb a (…)! * Eredj, te rügy! Ribanc legyél, ne légy csecs! Eredj virág! Szalonna légy, ne mécses! * Nem keres, mégis rámtalál a (…) mi dúsan bőrözött. Az oltalmazó, gondos őrizet Hát mért remegsz, mint tejben a halál? * Fekszem, mint arcára borított éjjeliszekrény. Jajj (ne) – – – – – naftalinozzatok engem * ha eljön néha A. Gyuri, van kaviár, ramazuri kezet fog: dr. Rámpai – – – – – – – – közöl s – – – – – – – – kieszközöl. * Jó lenne néha taxival A Sváb-hegyre, hol bambival öblítném bamba délután a nyálam és a szám. Talán egy elvtársnő is jönne, szabadnapján gallérja gyönge parolijára hajtanám   [tíz ujjamat s a pizsamám   halkan szájába tömném] a homlokom, és míg a szám zsávoly-mellén le-föl karistol, megoldozná övén a pisztolyt, s úri kedvében beleölne a forró főhadnagyi ölbe. * (…) (…) Íme hát végül újra Pista, egy karbol-szagú kicsi kommunista (…) nézem az öcsöm… * nem nézem, szőrös, ősz avar, sem – – – – – végi mása, köpet, tükör már nem zavar (borotva surranása…) * keserű – – – mandula Gyomromban mind a Chinoin, ne nevess szegény kínain! hajlong és ökrend (…) hull ki a – – – – – – – – * (teli) Tüdővel vagyok itt, ugye? S ez mindannyiunk ügye. A nyúgalom. * Azt mondta dr. Rámpai, nem fog velem ordítani. Nekem jobban fájt az a csönd – – – – – – – – – – – – – – – ami. * szegény Csöre mint pöfögő zsuzsivonat falucska állomásán, széles farával betolat, húzza a kásám. (piros szemébe tűzve meztelen – míg brosúrákat böngész (…) és makog – ötujjú, sírós csillagom világol…) * E villakertben, hol kísértetem a Zsdanov-allé szontyolt havasán, elkél ma még a sapka és a sál, míg nyúlt kabátban sétámat teszem. Tapsi fülemmel takarom a szám, s ha nő a fogam, magamhoz fenem, de kurta farkam, édes istenem, feléd csóválom népünk tavaszán. Fölém s alám tar fáid marka nyúl, fehér a törzsük, hogy ne rágja nyúl, jaj, nagyon könnyű engedelmesen, és nem kell többet villanyozni sem, önnön (meszemmel?) engem óv az állam, hogy kérgét el ne rágjam. * Ma lágytojás volt, mintha egyszer nyáron, a nap s a hold remegne egy kanálon a zöld hajnalban, azután lecsöppen, (…) kenyérrel és ketchup-pal. * Szép ifjúság, ha távolról felötlesz, csak úgy, mint kócos fuldokló a mélyből, ki nem tudja még, hogy az oxigén öl, s hogy jobb egy kályha, benne lomha széngáz, és jobb ha békén lábat lógáz – mikor az ember ül és ötvenöt lesz… * Mint a szamárnak, hogyha (…) bőg és szürke bőre (…) nyilván Budán, hol lombok közt guggol, s nincs gondja nőre kinyújtja érdes, dallamos – – – – – – – – – – – – – – – a Sváb-hegyig a villamos… * Hány még, (…) árva J. A.? – – – – mind a halál foaéja. * Nyikorgó kocsikán Csöre be-betolja a vacsorát – – – – – – – hogyha ennéd és térdeire rácsurogna gyengéd (…) de azért csőre… (Mért gördül, kicsikém a szád?) * Esténként molyból és gyapjúból van a testem, ágyékomban a vágy csak lappadt zsák, puha korpa, épp rebbennek a molylepkék, ha kinyílik az ajtó, s remegős tejbedarát hoz lópörkölttel az Asszony. Megmondták, ilyen állatot, elvtársnő, sose lát már, vérbirkát sose lát, hát van riadalma szegénynek, odaóvakodik mellém, csécsiszalonna az arca, lomha pucája kigyullad, cöcöget, hátha nem alszom (pedig én alszom, mint holtak, télikabátok), ekkor halkan, vérveresen bekotor pizsamámba, s megmarkolja a húsom, mint etetéskor a korpát markolta ki nemrég horpadt falujában az ólnál, s bambán, jóhiszeműen pergeti ujjai közt, míg felcsap a rongypuha árnyék, szétmálló szövedékem, s mintha kicsiny gyerekének merne vasárnap, a kondér legsürüjéből méri ki nékem ilyenkor a kosztot – – – – – – – – – – – – – – –– – – – – – – – – – – – de ha visszaölelném, – – – belelőne. * mint a folyam, ne tanfolyam! legyen olyan… ne aktatáska! bő – – – – de sás, ne sáska! * A szelíd, szürke Pobjedából az én – – – – – – – – kihízott disznószeme bámul – – – – – – – – nem ér el * Töpörtyűt esz töpörtyű (már) megértem szépen… belülről (…) mióta itt vagyok, nem jönnek értem * Bár nem hagytam fel még a húsevéssel, kanállal eszek, nem villával-késsel… Mint vérmedve, kit rágnak a molyok, a vénségemre megkomolyodok. Odahagyom csupán, de nem vetem le, nézzetek loncsos, régi szvetteremre, szemem helyén a gomb vidáman ül még, hát mi (…) menekülnék? ó, kicsikéim, rövid életük… majd moly leszek és elszállok velük – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – mintha cseresznyefahamuban repülnék * (kitéptem, elfogyott)