Őszi Hedwigek

(spárgalé) Hedwig napján a szélre, holdra talán még volna is szavam, ahogy a trágyát viszi-hordja, s külön, kemény árnyéka van az ágnak és a sárga lombnak, sétálva Wiepersdorf felé, hol nedves orral megszagolnak a kastélyfák, és spárgalé veri a híg tetők paláját, a holdplatót, s e modoros hangzatkát reggel úgy találják, útban a traktormotorok, hülyécske dandy hosszú sálját, ráhágnak és megfulladok.   (ártány és szerelem) Ahol a hibbant titkok égnek, száj arról úgyse’ szólhatik, minek hát nékem szebb igézet, mint ha a sertés jóllakik? Setét likán a rongyos égnek nem látok, csak az ólakig, mivégre akkor szenvelegnem, mért nyúzna metrum, tiszta rím? Sürgős és sáros fellegekben körülvesznek a disznaim, mondschein azt meg nem perzseli, körmöm törött, szívem süket, egy brandenburgi Berzsenyi, vakargatom a szőrüket.   (holdas kisolló) Nincs kedvem, s nincs rá semmi ok, október tizenhét van, Hedwig, talán kicsit megfulladok, talán kibírom keddig. Így jut az ember el a kedvig, ázó tetők és papirok fölött a tölgyek mancsa meddig elér ma, s nincs kedv, nem nyirok belőlük medwét, nincsen éles, holdas kisollóm, nem birok én ohne dich már lenni, édes, naná az ősz hideg nyirok, lám ennyi kell a szenvedéshez, jódolg, papír, s hogy ráirok.