|
Az ember egyre jobban lemenne önmagába, na szép, ez igazán na szép. Ott belül egyre jobban Vajdajános, nagyon hideg nyirokba lóg a lába, s az arca nagyon szanaszét. Ott belül nagyon kicsikék az összes angyal, szárnyuk helyén gyereklapát. Ha mehet is, csak úgy megy önmagához, mint a pincébe szénért menne Freuddal, s egymás kezét szorítanák. |
|
| úgyis tudod úgy fejezed be eső ver |
| kirepedt szájú kerti csővel |
| s hogy minden alkalomban vékonyul |
|
| csigák szétfoszló kondenzcsíkja |
| meddőhányók egy aktatáska szénért |
| a gipsztej boldog mosolya |
| majd mind a zöldág slammá ülepszik |
|
| tükröt őrölnek kézidarálón |
| elefántcsont térde feljön a tejüzem fölé |
|
| bús ernő vagyok magánkórista*
|
|
| barackosodván egyre nőnek |
| puha tarkóját fiúnak nőnek |
| nem is figyelsz már egyre lőnek |
|
|
* Könnygúny, csókfanyar, liedérc.
|
| nem menekülsz suttogtam veres frakkomnak |
| kibújnod rókagomblukon nem kenyered*
|
|
| szemében fölbillent szekérke |
| szája sarkában csöpp radír |
| hogy húznák valahova végre |
|
|
* Az irreverzibillé fogyó időn merengj el. Ha nem lettél mene tté, legalább légy menetrend. Fazöldjét, mintha száját beszívja kint az este, a mély lukak, az erdők megfeslenek veresre. Merő romantikából hol mennyit ácsorogtál, hogy tán kiadja másod a lappadt másodosztály, mostanra légyüveg sík, sötétül, végre lágyul, s késő nem elfogadni az arcod állagául. Nézel és visszanézel, s ha ott vagy is mögötte, nem lesz több kedved hozzá és nem lesz több közöd se. E romlott légű resti holnapra légüres tér, elmávadt arcát festi fapirosra a reptér. Varjakkal zsír az árnyék, az innen mintha túlnan, egymásba csúszol szépen, ültőhely, elrepullman. Megnő a vállak tönkje, fejed közéje hajtod, s kiüt a csorba arcél fölött a tompa arcfok. Elérzékenyre hűlnél, az ablak légymenetrend, az irreverzibillé fogyó időn merengj el.
|
| preludium a homlokzat fúgázásához |
| lehet-e szidolozni nyállal? |
|
| vagy emigrál vagy nem ugrál |
|
| nagy távolságok trampli tudója |
| drótfény az ember úgy hurkolódnak |
| mindent elhoz és elvisz alóla |
| folyvást butul el csudamód |
|
| fürtökben hullnak a csillagok |
| orrunkban szúrós vízszagok |
| szuszog a hegy szuszog a bálna |
| ki ne szeretne síma és feszes |
|
| kis motorok agykasi méhek |
| dünnyögtetik e szövedéket |
| csontlikacsos nagy éjszaka |
| rámterped talál nem talál |
| mint vaskanál mint vaskanál |
|
| látod a nyár úgy eldübörög |
| mint aranyvonat a koporsó fedelén |
| fekszik az illető személy |
| a farkaskutya is csak ember hát ne félj |
| táncszók az éj sintértelepén |
|
| kutyában úsznak ezek a kezek |
| várni a felhajtóerőre búvárcipőben |
|
| mint egy kiélt illatdíjbeszedő |
| szalonnál terped e híjas idő |
| a tele holdkor flőrharisnya máll |
| meleg szitává máll a lonc a balkon |
| hőmérőhegedűdben lomha nyál |
| búvárbalett édes lé hervadatkor |
|
| szétrúgott gyöngyök repülőtér |
| uram hogy tudsz így fényleni |
| milyen öröktől lüktető ér |
| spriccelt szét estéd kései |
| nyomán nézzed rossz helikopter |
| hogy tudnék véled kezdeni? |
| telik a szívem kerozinnal |
| mire fölszállnék szétveti |
|
| debilitás vagy harcmodor?*
|
|
|
* Eléggé hosszú ideje annak, hogy a vers végén rímek vannak. Viszont annak is már hosszú ideje, hogy a vers végén rímek nincsenek. A költészet tehát ilyen is, meg olyan is, csermelypatak, de hönpöjgő folyam is. A kis cseppben jól benne van a parsprotótó, jól tudja ezt minden alkotó. Ami a szívét nyomja, az a száján távozik el az ihlet óráján. De azért van a költőnek foga, hogy legyen mivel összerágnia.
|
| lukas kannáját töltené teli |
| mélyes mélyen magába gondol |
| hol nem találja hol a gond hol |
|
| páros dunyha foszló emléke lenne |
| hogy a sötétből daltalan kiválik |
| ahogy csak ül begubbolódzva állig |
|
| s billenne el mi belekötve önnön |
| formájába már döglött és kemény |
| ha pammut árnyék volt tán költemény |
|
|
| a hullámhossz mely összeránt |
| hullámzásában szoknyaszép |
| loccsan az érett dinnyenyár |
| ó széjjelmázolt kontrapunkt*
|
| nehéz most mint az almabor |
| nyár macskavörheny vonzabronz
|
|
|
* Egy rózsacsokrot végigönt a vér. Ne várjon engem, tyúkhúroztatok.
|
| ravasz kis ájulások langy elem |
| folyton lecsúszó kapkodó kezem |
| tébláb legyintés szappanos vizen |
|
| naszádkoszorú harmonikafüst*
|
| zsabóját igazítgató cukrász |
|
|
* Mikor a gyárvidéki harmad vagy negyed osztályú szerződéses üzletet, a bőrgyár és a vágóhíd felett a nap félferdén világítja meg, úgy, hogy a szellős ajtórács megett hűvös van még, de kívül már meleg, nem annyira, hogy a kis porszemek látszódjanak, csak éppen kezdenek táncúrozni. Ha ezt még így lehet.
|
| valamennyi sokat élni veled |
| az ég héját a nullakék vizet |
| kicsike pénzt kenyérre könyvre borra |
| nézném kortyolnám hosszan |
| jócukra odasűrül a holdra |
|
| lehúzná lámpáját lehúzná eléje |
| hogy csak neki essen csak neki a fénye |
| magát kifaragná kenyérbélből érte |
| seperné a morzsát féltenyér sötétbe |
| s végtére belátná milyen kicsinyek lett |
| lábbadó szemébe fényes porszemet tett |
| holmi kettőslátás hogy tán megszülethet |
| egy-egy szárnyat combot nyújt a kicsinyeknek |
|
| kabátnyi elrontott szöveg |
| vörösbe zöldbe szürke kockák |
| mért lenne éppenott meleg |
| csak a huzat fehér zenéje |
|
| kérném egy aktatáska tisztított urán |
|
| kalauzban sírás zötykölődik |
| a szárnyvonal lennen suhan |
| kerek lukat hint eltömődik |
| kicsik vagyunk mindannyian |
|
| itt van az ősz itt van ujjé |
| s szép mint mindig énekem |
| s húzgálom a zörgő avarban |
|
| még látszik a fölhő hogy futkoz a tájon |
| még barna babáját bontja a lomb |
| még megmeg iramlik hogy megse megálljon |
|
| úgy nyílnak a völgyben a kerti rezignák |
| rigid muskátli trampli szegfü gaz |
| mind lejön értem a síri homály Mond |
| kell hulla világ? eliramlik az |
|
| szirupüllőcskén szirupkalapács |
| a tenger neve lindauer mari*
|
| az ínyevérző égből durrezüst |
| a tengert dróton át is hallani |
| későre jársz már mint egy távirat |
| az ember kicsit mindig mariner |
| a sárló holdra sárló koranyárra |
| hajad húrját a drótos fésüben |
|
|
* Túristák vizibicigliznek és tájképfestők. Apuska fölment a műhelyből ebédessen, Milka, az új lány aznap este beleszeretett egy szép szlovén hajószakácsba, aki majd az Új-Hebridákon leforrázza magát felesborsólevessel. Milyen semmi ez a második háborúhoz képest! Lefkovics Milán egész hasán ott kéklik a Milka örökre.
|
| ó ősz lenyúzott kábelek között |
| nyeletnyi must nyeletnyi bamba köd |
| mint fűnyiró e szálirányu kertet |
| fecskéid lassan délre köpködöd |
|
| csak bámulom a kertész félcipőjét |
| kilógó nyelvét piros zokniját |
| sör őrzi őt szakszervezet |
| lépcsőre tett sörét darázs |
|
| merőben rőtveres frakk ez az alkony |
| kefélten holnap szél lesz felakasztom |
| a széjjelpiszkált habzó hangyabolyhok |
| felett termeszállásban a dolgok |
|
| köteg rőzsévé húzódnak össze az erdők |
| eperfakék a szád eperfakék |
| a csillagos fűszerbolt majd kirímhed |
| meg-megdobban a hátravont |
| nyelv és elnyugszik legott |
|
| szikrák nevető karikalábak |
|
| mire kisimulnál szépen belehalsz |
|
| mint virslihúsba lőtt szamár |
|
| molnár és henger és garat |
|
| az égben minden este bálnagyár |
| flitter hasán és horzsolék |
| lefejtve zsírját és tejét |
|
| halálsikoly hogy tapsikolj |
|
| tekepályába csomagolt vasutas |
| sötéttel vásik a szád bevásás*
|
| vásat a hold a szíved markolatán |
|
|
* Fejedet válladra hajtom. Dióropogós alkony. Ó, szerelem, ó, dróthurrák. Elkoszlott kis brutáliák.
|
| surrog a barna fasorban a gázvezeték |
| fölcsupaszodnak a nyárból a nyársak |
| fújvást szájharmonikán át levegőzöm |
|
| szegény egér ki fejbeverve él most |
|
| mint korrodált edény az ég |
|
| elengedett kezében gálic gálic fatorta |
|
| szamócák kertje hallgat éjszaka van |
| hal rág hálót szíveden vérszaga van |
| búnék a világ mindenik össze hol maga van |
| sündisznócska pöszög fűfésű szigonyravatal |
|
| kint bent a csökkentett sötét |
| máma elolvadt összeesett a válla |
| vizes kacsintást tűz a gomblyukába |
|
| esik megenyhült most esik |
| jól-rosszul habos kinyúlt pulóver |
| szerelmein is átbukó mell |
| mind görcsösebb ha visszajut |
| esik megenyhült most lazul |
| lágyan ring üzemszünet a présben |
|
| itt mindig kuglipálya van |
|
| beletüsszenteni egy mélytányér heroinba*
|
|
|
* Már nincs több elégia bennem. Elporlik siketen a benzin, a hárfa húrja nélkül zendül. Ha üzennék, és volna még üzennem, mire a cseppeire fejt kín? Szemem a szemeimre ejtem, már nincs több elégia bennem. Már végleg tandarab a bánat. Már végleg önmagára bámul, akképp növekszik, mintha múlna. Milyen mosoly zárójelzi a számat? Ki oldja föl e jelbeszédet, mielőtt egészen kiszépül, s már végleg tandarab a bánat?
|
| fekete táblán robbanó pacák |
| az arcon áthúzott lokátor |
|
| a képen én vagyok balról a 4734. |
| nagyon nyúlszájú mosolyok sikerülnek |
|
| a gépbe fűzött klottnadrágról |
| tűnődve hull az örök másolat |
|
| érett aranyos tusu ősz van |
| falat ködök puhája csíp a lőpor |
| a betárazott szotyolát európa afrikának |
|
| lassabban már és egyre nehezebben |
|
jön föl vagy minek is nevezze az ember |
| vastagra vastagra csípi ki őt is a dér |
| csípi aranyszínűre míg a kökény |
| már fekete lesz egy ilyen hajnaltól |
| csótányok gurulnak elő a napból |
| és szeme sarkán kigyűlik a méz |
|
| még a távolság is milyen magasan van |
| ez itt egy tanganyika dallam*
|
| zacskóból eszem a grammatikát |
|
| olyan furcsán van a szemem |
| néz nézd dörzsölöm nem fáj néz |
| rugózik dörzsölöm nem fáj néz |
| egyik tenyeremből a másikba |
|
|
* Gondolja el, Tronbitta Rumbakovna, a pesztraszép szemén a gyöngyhomályt, a síró, héjazó időt, mely mint a hagyma torzsátlanul, mondtam, s éjfélre járt. „Ó, hogy lehettem lenni trombitorló, zsíroskenyérhez ennem hogy homárt?” És erre mondta búgón és elomló lágy sárgarézzel, hagyja, Aljosa, úgyis befújja orchestrünk a porhó, citromkamaszkor ascorbinsava, s megáll a télivíz, hol elkevernénk, s hol kanalunkat nem leljük soha. De addig is hadd trombitál az elménk, hisz jobb, mint hogyha magában vacogna, vegyük fel egymást, mint egy bundamellényt, s gombolja el, Tronbitta Rumbakovna.
|
| van utcarím van mintamondat |
| van alkonybíbor napszakácsnő |
| molnársziták van cinkejég |
| van nyomtatóló környöszörgés |
| bőröndpiros szív rákszirom |
| van sompoly csillag krumpliszobrász |
| hattyak kinderlied krémselyem |
| van téglavér van cédruserdő |
| szárazjég hírgyár gyárvigasz |
| van konyhagőz gilisztacirkusz |
| égzúg pufó düh műlesiklás |
| van dudvadal szájzár pedalnok |
|
| szélpumpa svájcisapka műhús |
| van bombaszőnyeg optimumsz |
| van gyöngyházmester rókavalcer |
| tonettszék grillás puskatus |
| lábnyereg laprém villanyólom |
| van kudarcpokróc medveszó |
| cseresznyetollkés leukoplasz |
| van hastraverz parafra wartburg |
| van száraztészta túraroller |
| idrill virágvíz nyelvtörek |
| lombfűrész albatrosznyomat |
| van nyárszó spotrajz cimbalomluft |
| cinegetrapp csapágyovális |
| van jajteknő van tárgyaink |
|
| egy doboz míniumfesték nanáveres |
| egy erős szomorú bicigliváz keletről |
|
| meleg van mint egy félmosolyban |
| hallgat a sanda vadrepcekonzerv |
| pacsirtakonzerv fürjpacal |
| vékonyka villanymotor a szúnyogok |
| revolversurrogás békaszabadság |
| kötőszövet kötőszó has és könyvkötő |
| golyvás radírgumi ez az álom |
| kaffog a holdbarna csomagolópapír |
|
| orrvizes ősz van ma ismét elragaszkodom*
|
|
|
* A jócukor még elúszik, sziszeg a tócsa, bejeged. Ölére zárja csengő terpeszét reves, taros gyárrépaföld,
gyárrépaég. Babák a dérben szerteszét, oly szerteszét. Daravetítőn a babák. A filmszomorú vagdalék. Ön marharépa
lesz, ön aknazár. Riszál húsos holdat fölé, s szedetlenül prizmába áll a jósugár, a jósugár. Forgatná jószavát a száj,
ajkán vonatfütty, rámpafény. Tehénkekugler voltunk, langy melasz. Lágy, iszamos vagonok jó emléke lesz, patákon
ragacsos vigasz, gacsos vigasz. Cukorvágóhíd üstjei sivító falához tapaszt. Csitulj csak tente, tente répaszusz!
Habzó, síkos szárnyát fölcsapja a zagytó és tollanként elereszti. Centrifuimus.
|
| a híradó alatt már kipiros |
| nyúzott vászon és nyúzott kópia |
| ziherájctű a főgépész fia |
| torkomba honnét vékony kaparás |
| mint ócska filmszínházban szombaton |
| a műszál sercegésben lágy mozi |
| inkább feszeng színlelvén élvezi |
| kamasz szerelmem mellét nyaggatom |
| archív kis őszök hogy dobozba bútak |
| savanyú szaga a randevúknak |
| kézen-közön a villanyizzadás |
| a szívkamrákban mennyi dézsa műjég |
| de szájig felpirosló déjà vu még |
| a vadszőlő a savas ízhatás |
|
| combig csillagva az estély*
|
| huggyozni voltam a mozsdóban |
|
| mintha a cukrász jobbján állnál |
| gyerekkorunk egy parkra néz |
| könny az idő és macskaméz |
| áll az ember az asztalánál |
| és cérnaszálfát kosztolál |
| alant a vakló ablakon túl |
| pár elmosódott őszi kontúr |
| s elgyújt az esti kosztolány |
|
|
* A bálban minden este ég a függöny.
| vízivarjak egy hordó klottnadrág |
|
| megrendülésre írta legszebb műviét*
|
|
| Lloysi grófnő áttetsző volt mint a vérszag |
| de nem ez a költészet dolga**
|
|
* Hogy rímelt Kosztolányi! Mégis meg kellett halni.
** Lábat mosol? Te, te… tündérrózsa!
|
| finom csavarhúzóval ütöm ezt a papírt |
| pedig szombat van ha ez valami minőség |
| az ember egymásnak írja aztán ráromlik |
| efelől vagy efelé nagyobb a kétség? |
| négyszemközött a hunyorítás |
| mézében naná aranyragasztó |
| és kivezetik mint egy részeget |
| „játsszunk valami röhögségest” |
| mondta a kövér kisfiú hogyan |
| hogyan nem kilép önköréből |
| november van ezek poétizálatlan adatok |
| de jobb a giccsel puhán szembenézni |
|
|
* Mint lépesmézet, szárazig kiszívja. Fájkaralábé, pneumatika.
|
| tornapályát és édes sajtot adj nekem |
| piros kabát nagy árva hüppögő puszi |
| a madár fiai a dalárdában |
| nyikus lajos belezokog a csőpostába |
| ahogy a rézben a hang lágyan |
| lepréselt cuppogás egy cselédkönyvben |
|
| dolgos kezem nem él nagylábon |
| tirolinadrágban hattyú hattyú |
| máma nagy kanüllel eszünk |
| egy bögre jódli alpakkadallam |
|
| odakoccant a lógó fagyos éghez |
| sírós heges alumíniumhang*
|
|
| szerelme kiskabát a hóban |
| még soha félrehallhatóbban |
| nem vert a szívem semmi jól van |
| szerelme ott maradt a hóban |
| kitetsző foszfor dalküszöb |
| körülnyilazzák halk küszök |
| kitetsző foszfor dalküszöb*
|
|
|
* Lám, lettél feleségből immár a pajtásommá. Rizegő sezlonyunkon mi köt, mi taszít? Semmi.
|
| hanglemeztűn ha szösz volt észre nem vett |
| zenéstül vonszolódik egyre beljebb |
| látványra is hallványra is kevés |
|
| ahol már véghetetlen kicsike |
| mint egy bélbolyh mint a világra |
|
| mint friss defekt suttognak kint a nagy fák |
| rossz buszkalauznak képzelem magam |
| megáll a ház a hold alatt szuszogva |
| posztókabáton jó trend fürge nyál |
|
| mint a nyeletlen éjszakában |
| olyan kiskocsit húzgálom a lábam |
| mint akire ráfagy a blődli |
| majd felpattanva elkezd bőgni |
| úgy ugranék de ugró lábam |
| aszfaltozó nagy éjszakában |
| hol korcsolyázni kéne most |
| negyedkörívnyi lassu bógni |
| és hosszú szép párhuzamos |
|
|
* Míg forgót bont a dolgok lassú árja, ősz, tél, tavasz, nyár mindétiglen egy. Gólyaállás, cipősaroknyi
pálya, s ha körbefordul, mintha körbemegy. Mint vonatok, ha sírnak, föltolulnak, lóvágóhídi berkekben haris, e
tapogató ujjak késbe nyúlnak, s parókát vérzik már az ótvar is. Kulcsot, legendát megfordítva itt, iszapba tocskosul a
lét kövérje, torzsát, zsombékot lelkesítne át, hogy szalmazoknit húzva is kivárja, míg jég alatt a dolgok lassú árja, s a korcsolyák.
|
| a kertben renyhe púpok tollazó köd |
| cipőzködünk ruházunk enyhe lágy |
| nem kell alásöpörnöm és söpörnöd |
| élére áll és nyitva áll az ágy |
| már magam nélkül gondolok terád |
| gőzöl a kerek gyöp bögre jó tea |
| tollukszegett kerúbok angyalszauna |
| citrompótlóval labdázunk belásd |
| s egymás ízét nem leljük meg soha |
|
| a bálban minden este ég a zongora |
| végtére minden ember négykezes |
| végtére minden ember szobatűz |
|
| húznék pedig szívedhez huzat és pinceajtó |
|
| deszkán a szög maszatos ujja |
|
| ez a december összegörnyed |
| púpjába búvik végre földűl |
|
| boldog karácsonyt és ölellek |
| ahol én fekszem hozz virágot |
|
| himnuszra valceroztunk épp elégszer |
| hát imbolyogjunk végre szépen |
| külön mint annak rendje van |
|
| ha már csak hó akarna esni |
| bekormozódom mint a hattyú |
| búvárol érte jó szivattyú |
| a föld alatt zsíros lepények |
| szörcsög és igyekszik az ének |
|
| derítőjében kásás és rakás |
|
| lóhúgyban csattannak a rózsák |
| ez egy dalmű** vagy mi a frász |
| a barna tövist koszorúzzák |
|
* Ó, duende, te ihlet borjúdiója! |
|
** Az albatroszok körbetotyogják a fedélzetre zuhant matrózt. Mi juss ma?
|
| ha már nincs pénze telefonra |
| a tűzoltókat hívja a mentőt |
| egész röviden elbeszélget |
| ha már nincs pénze telefonra |
|
| nyugdíjasokat fúj a szél az esztéká előtt |
| rózsában áll a kapszligyár |
| tolókocsiból szivárog a foxtrott |
| egy tejeslábos ezres kéne jó |
| zavart mosoly a szív vasárnap |
|
| ó évi rendes sajtószabadságom |
| papírból pátoszt vacsorál |
|
|
* Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza jókat derűl!
|
| mint víz a fecskeszárnyat |
| almán tétova harapás az időn |
|
| megkönnyülsz hunyorgó peremén |
| szivárványt bennünk ki emel |
| hogy így megszétfelnőttödött |
|
| szúr és tapad csalánszövet |
| borostás zöld virág ha jut |
|
| nem engedek föl mint a tonhal |
|
| nyakká a fejrázás csodája? |
|
| az ablak élén megvakaródzik |
| fújjuk a széket jön a költészet |
| nem tud aludni nem tudok élni |
| fésülj át moss le ne áldozatnak |
| hanem mert kócos kőporos árva |
| egy válltömésnyi malter a falról |
| surlóközelben gőzaranyalma |
| csapom a vállam lógdenkabátos
|
|
| dörzsöl és elsír az ereszték |
| nehezebb vagy száz teli zsáknál |
| nézz fel az égre henceg a foncsor |
| hát mondd hol a gond hol? |
| mintha a cukrász jobbján állnál |
| roszog szépen a tortalap éj |
|
| így öljük egymást éppen így |
| ág és fűrész fűrész és ág |
|
| hazádba visszadúdolod magad |
| a kotta felcsapódik jajgat |
| mennyi hazátlan szemkötő*
|
|
| szavak helyén kis horpadás |
| nem is sokkal több a világ |
|
|
* Magyar, tudat hasad! Mink világosnál alszunk. Ez már így marad.
|
| motozva mint egy májusi pajta |
| langyos esőszalmájába bujta |
| tott zöldág gyűrött gyermekdalok |
| kocsányán a hernyó fölragyog |
| s mintha a zöld levelecskét hinta |
| emelné s engedné egyre hint a |
| nyakába cseppecskét mi jó dolog |
| hasára szalmacsutkát rajzolok |
| s motoz lefölle ujjacskaként rajta |
| végig a háton és végig a fejte |
| tőn tanulatlan mozdulatod |
| az esőé hogy zöldágra dobog |
| s leszárad mikor e furcsa fajta |
| gyerekdal bokrán ujjongva kihajt a |
|
| úgy fúj a szívem mint a szél |
| zöldell a nyár és kiskacsa |
| mikor leszen még kásacsecs |
|
| száraz szem ez a délelőtt |
| két sarka közt kelet-nyugat |
|
| paták a tükrön surlófényben |
| nyírott hajával elbillen az éj |
| kalauzban sírás zötykölődik |
| klozett a sárbogárdi restiben |
| ágy raósaszál szábben bászél |
| belekapaszkodik a holdfénybe |
| egy aktatáska szegfü hány csokor? |
| mér írtad föl rúzzsal hogy szeretsz? |
| te gombluk te a posztó éjszakán |
|
| felékezetlen zöld telegrafák |
| a zizgő pauzpapír az ágyon |
| a forgológás belül egyre belül |
|
| ma négyszer százon úszunk kislibák |
|
| löncshúsvidéket dobozol az elme |
| mint hűdőszekrény tompa kis sohaj |
| én se leszek többet az úristen bérkocsizsírja |
| mézes kökényem fürtös hónaalj |
|
|
* Mint zsírpapír, ha ellopódzik nyitatlan ablakából is, utánanéz, nem átkozódik. De messze van Tunisz!
Zörögnek légűrök között, egy-egy sovány légyrobbanás reszketteti meg a közös falakká vált szobát. A zsíros
pauzban volt az emlény. Miért nincs vesztes, hogyha van? Hiába húzta ki a szemlén magát gusztustalan, csukódva
tágul mint a szemhéj. Tunisz de messze van.
|
| férfi haránt a dossziékban |
| jajgat a köszörűs bicigli |
|
| elszopogattuk a holdat az éjjel |
| kék a pohár mely csillagot izzad |
| szódalovaglások a hajnali ponyván |
| omlós savanyútól vérzik a szád |
| mint az orvosi szarvasoké |
|
| este van hűvös van csillagos van |
| hangya kötőhártya úszkál a logoszban |
| vérér vagy szürke por búgócsiga robban |
|
nagy szénásszekerek álldogálnak ottan*
|
|
| istenem járasd meg gumijézusod |
|
|
* Valahol szeme bogarán ácsorgok, pici zárvány.
|
| feszes kötél a semmiben a vége |
| egy pohár vízzel egyensúlyozol |
|
|
* Tizenöt évem telt belé, nem tartozol. Az édes rokkanás felé, nem tartozom. Tíz évem volt tíz évedé, nem
tartozol, örökös tartozásomé, nem tartozom. Nem tartozol. Már mindig hozzád tartozom.
|
| rigó lép arcom mély talajában |
|
| majd mint a küszhal illan el |
|
* Már végtelen csend mindenütt. Nem az eső vigasztalatlan. Süllyed a vajszín kerti asztal, és pont a csend,
mi szívenüt. Fújtam a gumihegedűt, túrahangszert erőmszakadtan, hörgőcske hörgőcskére pattant, s valaki mindig
beleült, mikor államhoz szorítottam. Csápolt és eltakarta kottám. „Most úszunk vagy hegedülünk?” Ő evezőt, én
vonót fogtam, és vizesedtem és habogtam. „Így mindaketten feldülünk.” |
|
** A metszetekben őszi rom csatakzik ollé nedvesen. Alus
zna már a nőszirom, botorka fényszív felfesel a fák, az abroszok fölé. Ollé van, este, nyúgalomb, elönt a régi lámpalé,
míg ring a spiel, kereng a lomb. Mint illatos pép összeáll, az élet szájbapowderosság, künn vattazukker szössze száll,
belülről gyulladat, pirosság. Meztélláb mért is élünk, nagysád? Szemében mappán Rimaszombat.
|
| te én régóta hallok egy dallamot |
| valami bitumenhegedű vagyok |
| mondom kettő de rámver és megint |
|
| durván és közvetlenül kéne |
| mint súlylökőnők símogatása |
| hiszen ott van a sikkanásban a gége |
| minden visszanyelt téblábja |
|
| összébbszorul a gyomor és a torok és |
| jöjj angyalom beh szép a te szárnyad |
| beh szép hogy mellére vonja |
| elringatja szépen és álmában |
| kiharapja belőle a torzsát |
|
| lépnék én úgy már mintha döng a föld |
| de mind muszáj magamat elröhögnöm |
| és elsírnom hogy úgy lépnék a földön |
| mintha csak én őt s engem nem a föld |
|
| avégre szólongatlak téged |
| mintha magammá lehetnélek |
| s akármi ér vagy érne véget |
| egymásra végül mért hagyatkozz? |
| a szócsonk új szócsonkokat hoz |
| karom ha ojtanám karodhoz |
| ki kötne kit magához véres gézzel? |
| virít reped az almasűlt idő |
| és nem elég amivel megelégszel |
| hogy kérdezem s nem kérdezem elégszer |
| hogy ki vagy én ha nem voltunk csak ő? |
|
| ne szégyelld sósavas arcod |
|
| uramisten milyen egy szépek vagytok és én |
| mennyire is kicsikét vagyok élni |
|
| talán még lenne néhány korszakom |
| még lenne forma s mit rámerőszakol |
| meggyet ettem savanyún sárgán melegít |
| áttetszek művér nincs mit hazudni itt |
|
| tükör-darab volt szplín és neurózis |
| nélkül a lélek nem volt hiteles |
| két tripliszek volt istenem a dózis |
| alig kellettem hogy belém szeress |
| és izga játék volt a szép szorongás |
| bogra kötött elfésült nárcium |
| mit adtam volna volt hogy most láss |
| s most mit hogy akkor most mikor |
| elmebajszaga van a reggeleknek |
| s arcomba szakadt fölle ráncaim |
| mögül redőny mögül szeretnék |
| éppnem nagyon csak túlélni mikor |
| félek és félek hogy eltitkolom |
|
| voltam sokat szeretni tárgytalan |
| voltam sokat úgy ülni le a vershez |
| hogy éppen az legyen több általam |
| ki jutott velem egyre kevesebbhez |
| voltam sokat aggály áloltalom |
| búgócsiga egy kádöbölnyi mélyben |
| helybenszabadság önkörforgalom |
| irány és forgás szépemlékeképpen |
|
| s mert nem bonthattam magam senkinek |
| hát fölkapartam a grammatikát |
| feszes kötést a higgadt mondaton |
|
| – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
| – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
| alkatból vérehulló alkalom |
|
|
| úgy nemhazudtam hogy e félegész |
| őszinteség lett szívnehéz hazugság |
| magammal kötve mint a káva és |
| a mindhiány most rádszakad rád |
| mint kútvödör mit rejtegetni győztünk |
| s loppal szorongva mertünk úgy teli |
| hogy ép nyirok már nem fakad belőlünk |
| kettőnk kútját feltölteni |
|
| kegyetlen értsd s ne most bocsásd meg néki |
| nem értheti hogy épp az mért nem érti |
| ki előtt nem volt mit titkolnia |
| hisz minden nappal perccel jobban sérti |
| a gyengesége hogy nincs szava kérni |
| ne kelljen többet megrokkannia |
|
|
| ki látott ennyi levetett ruhát? |
| felhám alatt ing ing alatt uj ing |
| cibálom őket bőrt a bőrön át |
| és rendre mind rosszabb szabásu mint |
| hinné a hagymabontó képzelet |
| szememhez folyvást mért is kapkodok? |
| hisz úgy lehet a legvégső lelet |
| épp ez a sírniképes állapot |
| s ez is hazugság mint a nyulaké |
| egyre idegesebben nyúl a kéz |
| s ha tehetné inkább lekésne |
| ó keletmondén élet kis nehéz |
| azbesztkötények meztelenkedése |
|
| a távolságot egyhelyben megélem |
| lágy suhanásban állok beragadtan |
| a lifttükör megsokszorozza képem |
| s nézem magunkat szétszálazhatatlan |
| remegek érted-e vagy csak egészen |
| átjár e ketrec remegése rajtam |
| gyomorszorítni mért elég a félem |
| eletnyi vákuum melyben felzuhantam |
| magamhoz s vissza egyirányba félek |
| ha ellensúlyként felrepítenélek |
| messze kerülnél pince és terasz |
| minden közelség végül ennyivé lesz |
| hát visszaosztom képekké a képet |
| hogy beragadtam megint az erosz |
|
| hallom kicseng és nem talállak otthon |
| hát meglopom a távolságodat |
| és a kagylóba végre belemondom |
| hogy nem te kellesz csak hogy hívjalak |
| bakelittolvaj motozom üres |
| szoknyáidat kereslek széken ágyon |
| és belemondom nem tudom mi lesz |
| ha nem magam kell majd otthon találnom |
| nálad hanem te kellesz józanul |
| tényleg te kellesz s nem idegbajos |
| telefonok sikolyába szorul |
| a hívtalakdenemvoltál okos |
| nyomorult ellenreménykedése |
| ha rád várok majd s nem a csengetésre |
|
| átlépnék mintha sikló üvegen |
| nem több a vers csak folyton körbeírom |
| kancsal hunyorgó pont legyen |
| egy teleákolt fürdőző papíron |
|
| úgy borzadok meg frissen véresen |
| lopott időmön mintha bármi |
| szabadság összeállna nélkülem |
| s telnek a kapkodás kis cédulái |
|
| ha már kegyelmi állapotnak terhes |
| legalább ebből megismerhess |
| mikor rettegve úgy ismerkedem |
| magammal is hogy semmi biztosíték |
| hogy éppen akit folyton biztosítnék |
| engem lát meg a sikló üvegen |
|
|
| titkos füvet ha összefőznek |
| fűszerraktárak levegőznek |
| volt egy reggel hogy belehalok |
|
| volt egy reggel hogy énekeljelek |
| szemet soha még ennyi zöldnek |
| csutak fejem a pupillák meleg |
| dombján szemhéjaid megölnek |
|
| egy könnyü reggel könnyü kis hideg |
| elbillenünk s majd’ mindegy hogy veled |
| vagy nélküled nincsen mi helyrebillen |
| az kellett csak hogy énekeljelek |
| s nem érthetőbb se érthetetlenebb |
| mért kell mindig elittmaradnom innen? |
|
|
| fújja magát a mező kutyatejjel |
| hajnali köddel fújja a líra |
| könnyü fehér habot ád égés ellen |
| és még e verset is kibírja |
| érdes töredő fű nyoma verssor |
| ákom jeleket hagy a bőrön |
| súnyt ragyogást a földbe napolajkor |
| szemedbe lassan bedörzsölődöm |
|
| bizony az ember nem nyugodhat |
| égsz mint a bőröm mint a vodka |
| e rossz versvégben ott vagy és nagyon |
| égsz mint a bőröm de letagadom |
|
|
| jószerint elszakadnék tőled |
| és van is erre okom bőven |
| hiszen kitölt üres helyekkel |
| nagyobb hiányokat is az ember |
| ma még azt hittem telefonlak |
| s mint mindig mindent ezt is holnap |
| hisz veled is úgy zúg a kagyló |
| mint nélküled jaj odahagylak |
|
| a tengerzúgás hűtőszekrény |
| ne láthass még gyöngébbnek ennél |
| félolvadottan mint a tonhal |
| rémülten várok meg ne szólalj |
| rémülten várok végre küldj el |
| ágyékomban egy süket telefonnal |
|
|
| begyűr a hullám partnak ér a dunyha |
| nagy bögre tejben voltunk a meleg |
| csak bámulok hajdanvolt illatunkra |
| s nem állom ki a tekintetemet |
| futok át rajta négy nyolc tizenegy |
| ha dolgozom a szám ég nem a munka |
| egymás ágyában meghalunk ma |
| s holnap beeresztjük a hideget |
|
| ha hittem volna gyökeret eresztek |
| s most kéne biztos kézzel összetart |
| megint a szélén valami eresznek |
| nagyon keszeg kapaszkodások esnek |
| csutak fejemre rozsdaszép vizek |
| hát így van fel a kéz mikor kitárt |
|
|
| kifulladok majd egyszerű se tudnék |
| majd bonyolult se majd a raffinált |
| kötéseken se tetszik át a csuklód |
| s bekalkulállak mint a rímhiányt |
| eloldalak magamtól pár piros csík |
| nehány csomónyom duzzanás talán |
| e madzagvers kontúrtalanra foszlik |
| mint kondenztej a pilóták után |
| nem emlékszem egy tömbbe áll a nyárból |
| géppisztoly ágyuzsír és ráksaláta |
| rendőrök firtatnak és eladónők |
| s csupán ilyen m-zárolt dal adódik |
| mely súlyod ellen kevesebbre taksál |
| s megint nem old meg semmit sem magából |
|
| elfogy szívem az utolsó gitane is |
| a rossz a rossz kuplék kezdődnek így |
| előttem ím felpöndörödve párizs |
| hogy beledobban masamód a szív |
| (ő árul kis kuplékban margaréta) |
| mélyzölden űl az este párizson |
| ó láthatárom zizgő barna héja |
| halomba gyűl a zsírpapíroson |
| húsz deka párizs késő délután |
| aztán lassan kint itt is este lesz |
| tóthárpádló szomorym nyári pasztell |
| az ujjaimból többé nem maradsz el |
| kesernye szájszagomban itt leszesz |
| és el se fogyhatsz mint ez a gitane |
|
| akkor az ember lángban áll könyékig |
| rettegni kezd úristen el ne múlj |
| s rettegni kezd hogy sért e könyörgés is |
| hiszen szabad vagy múlhatatlanul |
| akkor az ember mint újságpapír |
| megáll a tűzben ferdén feketén |
| ég az arcán az ólom mint a zsír |
| a napra cseppent üdvözültekén |
| ez a szonett is úgy fordul feléd |
| hogy nem egészít és nem is egészül |
| kerek szerelmem szép malomkerék |
| hol életem maroknyi lisztje készül |
| a rettegésem mért is értenéd |
| forog forog patakja hangja nélkül |
|
| téblábja nélkül mint az este térde |
| magára zárva tárul hajnalig |
| s csak van hogy nem is venni észre |
| ahogyan nem kép még a kép se |
| holdja ha mozgás állandó alig |
| kékben a kék örökös reszketése |
| mögötte messze véres lábnyoma |
| két száj két pár tüdő lélegzik érte |
| léptéke nincs a lépte ölpuha |
| egymásba forrad honnan és hova |
| s az időn kívül érti meg mivégre |
| s hol kellett volna eloldódnia |
|
| engem ne félts én talpra mint a macska |
| törött lábakkal járni megtanul |
| és van miért hisz volt hogy szertecsapta |
| s ég volt fölötte és ég volt alul |
| félek ki nem fél jő a légy a tapsra |
| meleg rezgés rácsukják tudja jól |
| mégis leszáll nincs több tapasztalatra |
| szüksége itt nincs nincsen józanul |
| végigbabusgatott kis gondolatra |
| így biztos úgy lehet hogy ellapul |
| de hogyha ugrik ugrik vakra vakra |
| emeli húzza mindegy hogyha súly |
| és már röpül mikorra elfogadja |
| hogy kinyújtózik vagy kijózanul |
|
| a ringatásban megérintelek |
| szemem mögött a félsz drót és durúzs |
| farkasvakon a hold a lassu rúzs |
| maszatja arcom akku arctelep |
| feltöltenél és elveszítelek |
| a szánkasikló szánkanedves ajkat |
| dajkád szeretnék s várnám légy a dajka |
| s a kettő közt mint romló kisgyerek |
| ki fél a spájzban s folyton biztosíték |
| után kutat holott befőtt befőtt |
| tébla sötétben áll a polc előtt |
| mögéjenyúl de újból leveri |
| és már az áram is kevés neki |
| már a spájz kell az egész spájz amint ég |
|
| betelik ez a locska nyár nehány |
| vizihullámmá felpuffadt szonettel |
| szavatos víz ez konzerv óceán |
| az éle vág ha kezet mos az ember |
| manus manum lavor szeretsz-e mondd? |
| leszek majd józan is az ájulásig |
| kit nem a vodka üt le de a gond |
| ájít agyon s dőltében fölkamáslik |
| végem vagyok ha csak a kifutást |
| veszed nem hogy ki fut kinek a lába |
| nagyujján elszita az entitás |
| így a hidegség éppnem hogy alábbhagy |
| hanem fölé belé és sokkal inkább |
| föld föld kiáltja s a szemével kalimpál |
|
| búvok pulóveredbe nyári est |
| számból kilóg a filter megteáz |
| a telehold rossz kurzív nyers ezüst |
| nem tetszik át a faggyas gézruhán |
| elpampogom hogy szépen nézz reám |
| a halsütők lerakták nyársaik |
| szemükben elszelíd a gázrezsó |
| hát szép eloltva nézzél rám te is |
| az ember lassan úgyis hurkasüt |
| magát kifutja éppen mint a zsír |
| s a szív körül a mázsás izzadás |
| lemarja végül minden burkait |
| marad a nyelve nullás dörzspapír |
| s tartlak a számban filteres teát |
|
| csumázok csak egy szomoruságot |
| torkomiglan zörögnek a hántok |
| a szomorúság fényes nagy szurok |
| felteszem mintha hanglemezt |
| körbehullámzó szurrogátumot |
| s zenél a nyál sercegni kezd |
| idebújik a pavlov kutyája |
| felmondlak mintha étlapot |
| és fényesen megindul a nyála |
| szájból megindul a remény ezüstje |
| tán összedrótoz bennünket az isten |
|
| bévül kéne hogy egyszer fölnövekedjen |
| vajh a fölény ama szép keserű |
|
| hideg nyakán buzgó sikattyú |
| szárnya alá fejét a hattyú |
| ez is rendelt megrendülés |
|
| a meleg hogy kell mennyire |
|
| teliment fénnyel a szívem |
| csöndes vonó nem is düh ez |
| mit ér a rímek széptevése |
| ha összehajlanánk de mégse? |
|
| szájharmónia smarni borssal sok kenyér |
| az isten lehozza a szemetet a harmadikról |
| bele kell fújni eléd tartja |
| sárgás szájhermónia ez a város |
|
| mint vak az éles tárgyakon |
| volna édes likőr sós mandula grillák |
| volna benne vizes lepkék verése |
| kirepedt szájú kerti csővel |
|
| mintha tévéről adnák a holdat |
| két bőrönd testszag a világ |
|
| egy cimbalomhang kifeszíti hosszan |
| kicsit korengedményes mellben |
| lélegzetvisszafojtja dresszét |
| meztélláb megindul a versben |
| ki hord ilyen pullman cipőket? |
| ó a szépségben mennyi ín van |
| és az ínban hogy mennyi fájás |
| ki lát a lélek fásliján át? |
| amely nem épp balettezőcske |
|
| kávé tükre fogni kezem hideg kanalat |
| roppant fotel roppant fotel |
| egy trombitába súgom szeretlek |
|
| szitává sűrűsödtem általa |
|
| úgy hull a gangra krémes és virágvíz |
| aládúcolva fél ház fél világrész |
| feljön feljön a vékony sárga |
| szerelmek szobakonyhasága |
|
| lassanként felcsúszik az ég |
| s a bérházból kövér aladdin |
| a mennybe mennek ischlerék |
| mert másfelé nincs már haladni |
| behull a nyolcórás harang |
| hát itt leszek harminckét éves |
| veri magát veri a tompa hang |
|
| és a nyitott szaratov hűtőszekrény* * *
|
| ajtóján reámegy a meleg fény |
|
| kislábosezüstben Budapest |
|
|
* Hull lassú pelyheletben Weisz duplavé Gizella, öltezve nátriumban, piskótát sütve szállong. Zörgetve tepsejét az est, kirázza mostan őtet, hogy hozza piros kisdedét az öntőformából haza. Jövője mint a porcukor, a múltja
mint a rosta, kinéz a hátsó ablakon, lucidum intervallum. Belül már kádat tapsikál, már lázasan frottíroz, csak az a kurva
marinír, az hogy fog összeállni. Öltezve ostorlámpoá, kigyúl habkönnyű tészta, pásztás fehérben hull alá Weisz duplavé Gizella. |
* Nőnek a kőporárak Decsi Rozáliának. Szívében térz
enészet, lábában tromboá. Puderett arcán föl-le tapogat mézga könnye, teniszlabdát a hernyó, dajkál ilyen sután.
Befonja gyönge pánik, szemén borág humánlik, jaj, vérhányt labdarózsa, barhent ruhája leng. Torkáig ér a rúzsfolt,
elhamvavál a hústól, kiejti, nem harap rá, magját a szájbarack. Szívében térzenészet, hát hogyne értené meg, ki ácsorog fölötte, Decsi Rozália. |
|
* Jönnek a felhők elefántlag, természet pumpás képzete, és lóg
belőlük valahány schlaug, Dunának-Oltnak egy-vize, mentőkötél a fuldokoltnak, Middle East European Service.
Szorongva nézi, abrakolnak, vadvízbe több az oxigén, pezsegve száll a könnyű csolnak, grübedli támad rossz szívén.
Fölnéz, amint a port nyeli, mozdulna már acskó vizér’, de mire körbespricceli, serényebb öntözők locsolnak, jódolgát
íme megleli, kövér terpeszben száll a holnap, háromszál söprük igrice ilyen segéderőket hol kap? Leejti vállát a vice.
|
| hát itt leszek harminckét éves |
| csak odasűl hat tonna krémes |
| miért hogy minden kétesélyes |
| játszmában meghal valaki? |
|
| ország lichthofja kimohos |
| mehr mintha várna cipőlevéve |
| a macska szőre cukrászat szagú |
| villog kefélten fácánt vacsorál |
| csak gurigálja üres üvegét |
| a macska szőre villogó kilincs |
| éjfélkor ráakad a holdfény |
| szatyor az égből rézsavanyuság |
| földi laticer terpesz nápolyi |
|
| hány kiló toll egy lóerő? |
|
| méz villan el végtére mind szurok |
| kis ívben puha köhögés késő este |
| lassanként ráólálkodik a versre |
| a befejezhetetlenség rá a ténfer |
|
| egy fej krizantém jól bedauerol |
| mallarné ül egy rósás búra alatt |
| szemére húzott nőklapjával űl ott |
| mallarné szigorú vágott virág |
|
| piros babák a forgó ágyneműben |
| satuhideg versekben fekszik mi munka |
| hever egymáson gang és macskaszarszag |
| hever egymáson ház és dúcolása |
|
| hát hány kiló az ősz kabátodon |
| hány gríz a macska tejbe hány vörös |
| és hány doromb az este kőrkörös |
| bolházkodása ágyon abroszon |
| hát hány kiló a hold az udvaron |
| trikómon hány kiló és merre csík |
| milyen szabadság szükségeltetik |
| ha széltét hosszává fordíthatom |
| hány perc a macska hány cirom ha van |
| hány perc ha nincs és hányszor írja át |
| a csótányidő pléhlapátodon |
| perfect jövőnk kis ákombákomát |
| hány rossz szabály a jó szabálytalan |
| hát hány kiló az ősz kabátodon? |
|
| azután csend van csak a tévé |
| ereszt az ischlerhez levet |
| tetted magad megint más életévé |
| tetted megint majd elereszt |
|
| talán fáradt vagyok nagyon |
| miért verődik kény a kedvhez |
|
| puha kútjába nézek lámpa sem |
| nem lesz udvarra néző életem |
| trikóm pulóverem szárítanom |
| nem lesz gang lépteimre és te sem |
| nyitod az ajtót nyitva van csukott |
|
| teleholdkor ha összehúzott szemmel |
| lufit a görcsbe ringó kisgyerek |
|
| ez a papír egy könnyű lágy |
| olykor magától könnybe láb |
|
| szánkban egy akkora rózsa |
|
| mintha sikongó centrifugán |
| ülve figyelném dagadt ruhám |
|
| itt hagysz elalszol máma már |
| máma már nem hasad tovább |
| nem öled melled vállad jelzőfényei |
| a forma elhagy minek egymásnak |
| minek hazudnánk habrolósütőt? |
|
| a hajadat igazítsd rá legalább |
| még itt is meg nem mondható |
|
| tevék vagyok púpos kisangyalok |
|
| most látszik nincs biztosra élni |
| nincsen hát melynek megveted |
|
| már nem kérdezné mit jelent |
| az arca már az arca volna |
| kép foszforeszka szentiment |
| belül ha lámpa gyújtja újra |
| oly sok sötét volt éjjelent |
| s rövidre zár öklében ujja |
| és zárlatos ráz tönkrement |
|
| a kút a kút a kút a kút a kút |
| téblábolás az este nem lobot |
| ujjacska fényt vetettem életedre |
| és vissza is csak az világitott |
| vakult vakult vakult vakult vakult |
| a félhomályban mégis úgy vagyok |
| magnézium ez a keserűség is |
| szerelmeidből majd előhivod |
| s vakut vakut vakut vakut vakut |
| emlékezel hogy egybe lásd az arcom |
| ha nem lehettem egyben soha is |
| elég volt önmagamtól megriadnom |
| s hogy nemcsak belül ott van kívül is |
| a kút a kút a kút a kút a kút |
|
magával kötve mint a káva |
|
| rozsvörös lakk a szíve tája |
| gombóctükörben macska és görény |
| hó hull kepeszt a hó puhája |
|
| mint a gyermek az esztéká csecsén |
|
| egy rámáspapírral a létminimum fölött |
| világít mint egy puplining |
| kidörzsölt henteségalj csirkefarhát |
|
| mint egy arany röplabdaszékben |
| ül az úristen és a húron az ujja |
| veres trikóban halálig sáncoljuk egymást |
|
| lassan kint fölcsúszik az ég |
| és teliszórja édes cukraszép |
| csillagaival nyomkodja tele |
| máma a cukrászat nem dolgozik |
| ma évek óta odasűl a kugler |
|
ad notam: isten áldd meg *
|
|
|
* Csillagokban dobog a tejgyár. Szúrósodik, tejszag szitál. Köpülőgép motoz a táj gyér sörtéi közt. Zörög, leszáll. Gyöngyös lapályát föl se gyűri, vajsatu morran. Kicsi göb, savacska gyűl a kese fűre, hogy élét vegye, s
lecsöpög. Tehénkéit szerteuszítja, hát hol lakik a tőgymeleg, a zsiradék, ha így taszítja azt is, ki nem szakítja meg, csak
csöpp szívét odaszorítja? Ki nem reng itt, csupán remeg.
|
| fekete ferde füst november |
| vizes avarszag csak az ember |
| rossz ablakokban tükröződik |
| párák ködök amik megőrzik |
| lovak orrában szúr a hajnal |
| az idő csilló szőrein túl |
| hogy számol el a szerelemmel |
| aki már lélegezni sem mer? |
| fekete ferde füst november |
|
| kis langyosság a piroson zsírkréta |
| szombat délelőtt az idő a küszöb előtt |
| az arca meglangyít csak épp |
|
| plafonon nem lát a szivárványtól |
| tavaszi olvadáskor ilyen lennél |
| milyen ha egy szoba-konyha hüppög? |
|
| a lágypont felé mocorog a hólé |
| és a rózsa úgyis a vallatóké |
|
| talán egy állazán lógó zakó vagy |
| olybá talán akár egy dalszöveg |
| talán ha szúr a szív az nyakkendőtű |
| talán a villamosban alszol egy |
| hatpercnyi jót a bőrhurokra lógva |
| oly állazán akár egy jó zakó |
| legjobb tükörrel együtt megcsomózni |
| egy dalszöveg ahogy kibontható |
| lám most lakik csak igazán veled |
| ki elköszönt beköltözött a zárba |
| a papírkopott ajtó előtt állva |
| egy darabig a sírós matatása |
| majd kattan mint egy diplomatatáska |
| és rádhagyja a wertheim életed |
|
| hullok ezek a kalimpáló kis havak |
| mire a kátránycukrászatra ér |
| karca símája jó emlék marad |
| mozihomályos mozifilmfehér |
| egy ottfelejtett vasalónyi ősz |
| a homlokomba ferdén beleég |
| hogy olvadnak a kis hók melegén |
| ahogy kinézed a rohadt időt |
| zárvák vagyunk zárvák vagyok |
|
| hamarosan hamar karácsony |
| csigaházából pulóvercsiga |
| és nem páncélosabb hogy egyre távol |
| hogy nincsen visszacsúsznia |
| kis szarvain ing-bing a vídia |
| ha lenne is hosszában fúrni bátor |
| csak átköti de kreppapírpuha |
| nem lesz a véres bérlemény magától |
|
| egy ember olykor halkan pampog itt |
| s ha elvigyordul úgy vélnéd feléled |
| az esztékából kapja fogait |
| ó élet élet áldott kurva élet |
|
| csúszkál a krétaképű éjszaka |
| zsírszalonnát vagdos egy szőke asszony |
| piros szájában szín a lassú nyelvhús |
| egy kék egy vérkék rózsatő a combján*
|
| honnan van lába mi elindul? |
| járőrdal sír a frappáns holdsütésben |
|
|
* Egy szép teremtés ment a buszon át, a cekkerében fagyos hús volt, és azzal verte halkan az urát. Egy szép teremtés ment a buszon át. A húsiparba nem kell annyi jég. Ez a dolog is annyira sokkolt, mennyivel jobb is a békesség, a húsiparba nem kell annyi jég. Egy szép teremtés ment a húsipar, kicsontozódunk mindannyian, s ami
maradna, egy cekkernyi lé, véknyan csorog a lábaid elé. Iparkodunk. De hát ezért, uram? Szép egy teremtés. Mint a húsipar.
|
| kit szájbavett az élet grízgaluska |
| leszel esztéká wiplafog te is még |
| volt egy leánykor rezge dalbafruska |
| a jóbüdös franc kezdené el ismét |
| te rongyos élet lóbálj amplitúdó |
| hajmásipétert elviszi a rendőr |
| a kannarózsa trampli tramplidúdol |
| lesz-e a szív még kicsomagolt bőrönd? |
| nem brácsázik a leveles borostyán |
| szemén a népszabadság mintha plasztron |
| a konyhaablak elhagyott orosz film |
| megsétáltatja csótányát egy asszony |
| tán elsejéig megsegít az isten |
| már nem hubertus még nem is gramoxone |
|
| tizenegyharminc málnáslinzer éj |
|
| édes feketére ég az éjszaka |
| hat tonna csipkés combu nő |
| ki mint a barhentszoknya lágy |
| szénné lesz minden habroló |
|
| verik az icát a tavaszban |
| ez tisztára egy bestiális |
| hol van az is hol nabazmeg |
| mer’ nem is csak hogy a piálás |
| de ki bimbót mond szívügyekben |
| az át is mond ha vért pisál is |
|
| otthonkájában fűl a gangon |
| össze se húzza nincs kinek |
| sáppasztja ínyét hűs amalgám |
| korlát a combja vizes kiflijét |
| némán és esztékán ragyog rám |
| „fiúcska zacskó prolinét” |
|
| eteti torzsával visz újságpapírt |
| lábat mos éjszakánként neki és |
| szívesen hoz gacsos kenőcsöt |
|
| búgnak az érett ponyvabarna |
| fügék meleg szél felkavarja |
| szeretteinkkel kart a karba |
|
| ki folytonos nyerskulcsokat |
| reszel hozomra hogy benyit |
| úgy nyit be nincs kit jóllakat |
|
| az ajtót rá nem nyitja senki |
| elzett elzett hiába eseng ki |
| a kulcslukban egy furcsa pici tócsa |
|
| láthadd esik saját folyónk van*
|
|
| zöldhajnalig és tartaná a |
|
|
* Föl-földobódó delfinek, szaténtrikó nyugágya. Valahol elmaradt egy lábrész visszahozhatatlanul. Kis lobbanás, frottírpilóta hosszú láncon, kétfelől lecsüng, ő ring-e, talpak ringatják, együtt a kettő bátor ütem. Csupán megannyi mintha, s elhentesül a szerelem. A puncsfagylalt, mint a mitesszer, betokozódik az égen, kezeügyében kefenyírt fejű ifjak, a kedvük oszló kiflivég. Lebegő trambulin a szájban. Mosolyba szúrt napernyő. Ha összecsukódna, összecsukódna talán ez a vízpart?
|
| könnyű ujjam nem fut rajtad |
| fut a jégen föl se szántod |
|
| azbeszt sirály a guanéjben |
| ládd a halált is kihordom lábon |
|
| pufajka szálldos ázik egy falka vatta |
| farkasfelhők csukódnak össze virradatra |
|
| mire mégy szvetter nélkül |
|
| kandelábere boldog a lórongy |
| látod-e jó a folyóba se kétszer |
| kontaktlencséje a szívnek a költő |
|
| feljön feljön a vékony sárga |
| hatannyi lepedőn nagy halk morzsák |
| a redős súlyos ég lezárul |
| huszonötös szemeink foglalatául |
|
| nem riaszt nem véd a sötét |
| mért is nem gondol a halálra? |
| fényes üres mint a csemegék |
| pénztárpultján éjjel a tálka |
|
| |
| nnnnnnna transzmisszionárius |
| nnnnkemény kínok után halott |
| nnnnnnnmost látod milyen óriás
|
| nnhogy mindhiányát faggatod |
| nnnnna rutin hogyha dalba fog |
| keményítsd meg puháncs kezed |
| nnnnnntörje össze a mondatot |
| és ne mondj több személyeset |
| nnnnnnnnem sírás nem hiánya |
| nnnnnnnde az utolsó szerkezet |
| nnnnnnnki visszavétlenül adott |
| nnnnnnnonpareille jobbrazárva |
| nnnnnnnnnnnnnnnaz távozott |
|
| levegőm volna nincs szavam |
| kórházszegény a szenvedés |
| fölcsúszna embermagasságig |
| hosszú árnyékot húz a mész |
| e félmarék roncsolt időben |
| szava lett volna levegő nem |
| süketen csukva áll fölötte |
|
|
* Kutyák az éjszakában. Csontoszsák, kutyazörgés. Para dicsom, paradicsom, heged a szájaszéle. Kutyák az éjszakában. Csigatest dajkál órarugót, parthoz loccsan a szájvíz s vissza. Nyálragyogó. Kutyák az éjszakában. Felslihtolt hasábkutyák. Fűrészporos kötényeden ágacska bócog, dupla mankó. Kutyák az éjszakában. Csöpög a kecskerágó, rozsdába fúrja fejét a béka, avartyog. Kutyák az éjszakában. Fésűdben másolópapír. Szedret keresel? Szedret? Rezzen a mitikus aljzat. Kutyák az éjszakában nyelik az indigót, gurgulaszó. Iktató-lilára kikeni száját és rádmosolydul. Kutyák az éjszakában. Összekocódik szeretőd meg a rendőr, míg szertegurul, biliárd biliárdtól. Glédában porlik és forog a szív. Hattyúhadháza. Csattog a szegycsont szelíden. Aki partedli, aki pártol. |
|
* Értsed, sehol, sehol se virrad kenyérke hallalibban. Rákó czi-induló a fésűjén, a szájsav megszólal magától. Citrompótló, csepp szódakő, majd elforrsz, mint a villany. Ügyes kanál, ki tófenékből ikrás cukrot lapátol. Értsed, hajnalban a sávok rósejbnis ágyneművel, a hólapátok, harákoló fehérben eltörhetnél. Liter jegyes tej, zörög kezed között a műmell, fölfú, levegős zacskó vagy, lebegő mentőmellény. Értsed, dalol, dalol a fogköz, ritka orchest. Szájfésűjén meleg selyempapírja dürrög, örökös szájmozgásba csomagolt keksz. Hogy is lehet édes nyeletté pépesülnöd? Értsed, ez zongora, s a fekete se mindig a szuvasság, ami eljátszódik, amivel bebababútoroznak, ahogyan intenek szemedből a havas fák, ha elmész löncshúsnak, misogó bazsarozsnak. Értsed, pár csepp hólé, ollé ha freccsen érte. Majd átlikadna éppen súlyától a vasasztal. Hónaljad, zörgő koszorúk, kezeid felcserélte és szorítja, szorítja, felcsert a raktapasszal.
|
| teavilágos lesz és szatyrodat |
| fogod mikor egy villódzó falat |
| mutat a kép és mindezekből akkor |
| kitetszik egy száj egy csücsök kabát |
| egy értelmetlenül szép keramitlap |
| valaki rajzol egy negyed babát |
| de visszasatírozza vakolatnak |
| szemedben apró ezüstkanalak |
| s a pórusokba gyűl a rézmeleg por |
| mint ragyogás a földbe napolajkor |
|
| később ezüstpapír gyűrődni szépen |
| egy darált négyszög hűvös négyszögében |
| baltába úszik úgyis és kutyába |
| vödröt fogott a macska pacsmagol |
| e végből kéne többet kezdeni |
| milyen jól látszanak a víz alól |
| a páros tempók fényes rüsztjei |
| aztán a vászon vak tekintetében |
| a rátartásfilm vicces csattogása |
| „vess egy hevet a küllő éjszakába” |
|
| ahogy a taxitól feljöttem a földúton |
| és Pécs úgy ragyogott mint egy |
| élek temetek úszom vonatozok |
| számban egy halott fogorvos kezenyoma |
| végül átteszlek harmadik személybe |
| hogy válik magántörténelemmé |
| már egy metrójegy sem tud |
| a főtt étel miatt ma ebédeltem |
| mindenki kap egy lánchídigazolványt |
| hogy a táncsics elé befogja |
| bizsu-világszabadság meggy az íz |
|
| eltúrja pokrócát nagysokára |
| feljön feljön a vékony sárga |
| megannyi tejszál repkedő ideg |
| bőrileg félek nem rendőrileg |
|
| megroggyan minden második |
|
| élnem tőled se tudtam és veled |
| ha élni mintha megfogalmazódni |
| mert másképp mindenféle holmi |
| lehúzó terhem tehertételem |
| számolok némán jártatom a számat |
| ha itt ez több ott biztos kevesebb |
| testet tanultam tőled mely hibásabb |
| minden hibámnál és keservesebb |
|
| hajasbabában tőkesúly ne sírj |
| vágott mosoly underground villamosjegy |
| egy gang amit ha senki meg nem ír |
| is gang harangmély a ferenceseknek |
| tengerszem süllyed el mindenkiért |
| horzs csúcsaink hol egyre mélyesednek |
| napfogyta értsed elfogy a fehér |
| ha mint az arcfok villan is meg |
| s mint minden hibás összeszorzás |
| visszabukik véres bennfoglalásba |
|
| hiába illesztettem fals imává |
| a görcsöt is hozzád kapaszkodó |
| kezem közül végleg kimávadt |
| idegen arcod szíjbarackság |
|
| vakírás voltam vakszabadság |
| megrémült rézsűn motoroskapa |
| egy buroksüket szívlehallgató |
| a dobogás és rossz utánzata |
|
| mint üres gomblukon úgy bámulok rád |
| egyszer a szemed belegombolnád |
| szájam szélén egyik minucióz |
| görbülés feslik át a másikon |
| nedves nyitott bilincs a szárnyaim |
| s egy elmosott ing milyen álnaív |
|
| sattírozódik s mindegészbe árnyal |
| adj pullman szélfúvást neki |
| szavakcsapat rendőrgalambegyenruhával |
|
| ma váltam ittam fűtőtest hideg |
| kristályesők az április baromhavak |
| lógó gombok az álmon valeriána |
| ha alszom nem dohányzok nem iszok |
| máma elváltam jogilag nehéz a szívem |
| elég szenvedtem és amit meg |
| az üresség csak némaság hiány |
|
|
* Tudod, azért lóg ki a rendből, hogy meg lehetne tán haladnia. A szép és puha szókat arc, kéz kíséri, gesztus, de ez betű, a nyomnak is nyoma. Hát ákom jelekké zúzza azt is, mit el kéne csak dudorásznia. Így valahogy. Mindent egyszerkezetbe. Milyen kuszás a költő holmija. Kutyát, diót, kötényt, hazát teremtne, s szemére csúszik a térdzoknija. S beledöglik, hogy szava legyen erre. Úgy valahogy. Fáradt vagyok, mama.
|
| nyesett szövegeinkbe hány „n” |
| kis vers a tapsütöttekért |
| nehányat szállnak valahányan |
| kis vers a tapsütöttekért |
|
| dodzsem sikít a pilla égen |
| selymes polírját hagyja rád |
| és nézi nézi benne srégen |
|
| mért gördül kicsikém a szád? |
| miért e sós arábi számtan? |
| elosztjuk s bármi összeg ér |
| e lasztik történelmi nyárban |
| elosztjuk s bármi összeg ér |
|
| tudathasadt egy nőszemély |
| püspökkenyér és ropi már van |
| kis vers a vélünk félkövér |
| kis vers a tapsütöttekért |
|
|
| a koffein az alkohol a nikotin |
| a vers a torkiggátlás szerelem |
| a hangod nélkül ringó telefon |
| rádragyogásom szabadságaim |
| a szemetek a szátok szemeim |
| a szabadságtok elveszéseim |
| ahogy a tengert most még zúgatom |
| s ahogy a kagyló só szél lesz megint |
|
| hogy én magába kurzív élet |
| érzem hát mért ne mondhatom |
| magára gyújt a szúrszív lélek |
| a nedveit hamar felisszák |
| az idő bébarnít ne féljen |
| minket s az éles tiszta nyom |
| lank lesz buta a patinától |
| hisz folyvást nő a látótávol |
| a puturluk fölött az égen |
|
| a puturluk fölött az égen |
| kis ősz-suták strabanc vidék |
| nem ád a mályva önkezével |
| nem ön ken rám ilyen manírt |
| de nem kap több érzelmiségen |
| halálon melyhez skicc a lét |
| hiszen a lóhús is csak ember |
|
| a szvetterén át is megérzem |
| lágy bimbain hogy itthagyott |
| tapintatos zöldjébe rejti |
| lehullik minden szilva véled |
| ha átéled már túl is éled |
| vizét és szappanyát elétedd |
| ön is a nagy októberé lett |
|
| ön is a nagy októberé lett |
| egy cefreszép szinekdoché |
| a dohos őszben ring a matrac |
| mi hajlat volt már billenet |
| magamból végre kioktathatsz |
| bizony magába kurzív élet |
| most még a reggel kannarózsa |
| a mindenséget úgy aprózza |
| hogy minden nőben ön a nő |
| s ön is a nagy októberé lett |
|
| érzem magam teltnek üresnek |
| összetintázott csipke az eső |
| madzag szavaknak megsűrűsödő |
| vetőhálóban hulló vízszemeknek |
|
| szerelme gubóba begöngyöl |
| a szívem döngő csigalépcső |
|
| szerelmes vers nincs vers van szerelem |
| ha végigcsordul bennem a világ |
| új nyelvtant tanulok magamból s velem |
| jó lenni látod jó gondolni rád |
|
| a nyelvtan úgy borul reája |
|
| dudál a tenger tükre lenn |
|
| olajnyomottan kis műtermi táj |
| gipfeln keretben oltár és szatócs |
| szerelmes álmos húzza a ruha |
| szemeveres van tajtvörös szövés |
| elsúlyosulni tejben a kenyér |
| halvány teában rumdrapéria |
| magához tér-e szív és reszketés? |
|
| remeg a pókszövet a számon |
|
| narancsüdítővel várnak a fúvóskatonák |
| ahogy megérkezek romániába |
| jobb lesz ha előre beszámolok |
| így nem lehet belőle félreértés |
| van az útlevelembe egy másik ablak |
| azon ha elkérik büszkén kinézek |
| és ha sokáig nem hozzák vissza |
| akkor se rándul benne az arcizom |
| puff kapok a szemembe egy pecsétet |
| pedig éppen kacsíntottam volna |
| ezek egy másik ablakot keresnek |
| akkor lerakta a párkányra a géppisztolyt |
| és a másik szemembe is adott egyet |
| a kiutazásit hogy jöhessek vissza |
|
egy bőrkabátnyi hűvös pohárra |
cserebogár spárga cserebogár |
harisnya volnál alagútban |
egy nyersselyem mosolyban |
hideg az orrod van ez így |
jön lassan az éjes lombolló |
estelvésedből ázik a púder |
vadonásúj a zöldje a kerthelyiségben |
s majd mégis mind elütődik |
kétnapi nyomra se jó az az éj |
kormok a cirrusok és mindegy |
|
| ki a körzőhöz lábhegyet ad még |
| sétakicsike párnák cirrusok is még |
| nem is tán hogy szeress még |
| hogyne fázna a melled és még |
| rouge-os ceruzás festékes még |
| a svung és hangulatos még |
| fülbevaló csillagokat kever is még |
| szel a ví glepedőre leszáll még |
| hogy hol mennyire hál meg |
|
|
| nyár előtt és áll magának |
|
| egészében nehéz nagy évszak |
| naponta kellnék felemelni |
| talán begörbül úgy idő amint tér |
| „hol pónilóvak és ahol kutyús” |
|
| mint nájloning behszürk az este |
| bágyadt polírján uramisten |
| cumiszín felhők kis csacsik |
| az isten hosszú alvóránca |
|
| szerelmesem úgy ülsz a szám |
|
| lám nagykanállal szívbe markol |
| jókedvem lesz e képzavartól |
| s jókedveim lám mivé lesznek |
|
| van egy nagy szomorú legyem |
| neki neki megy szerelmesen |
| én már összeégettem volna magam |
| valakinek rossz szomorú legye |
|
|
* A tojásfestő, bárha preciőz, a rántottára hímet vonni restell.
|
| és varasodó szemem vakarom |
| a látványt hogy majd újra megsebezzen |
| rámdől e kormányállás-ablakon |
| a krúgató dörzs tücskökkel teli ég |
| úgy szívom föl mint napszivacs az estét |
| a száraz szőlők tág lélegzetét |
| ládd balkonom van megfordulni rajt |
| náladnál senki meg nem fordult szebben |
| holdig tafota őrizem e zajt |
| forgásodét s ülök az ideiglenesben |
| hány éve már hogy folyvást mozdulok |
| s ívnek hiszem mi persze újra körbe |
| páncélhalacska nyaklik kulcsomon |
| hány kulcsom volt megannyi beletörve |
| puha formákkal játszom hasztalan |
| suhamlanak a vers ravasz redői |
| szerettem volna végleg mez telen |
|
| ittam sokat s több volt a bűntudat |
| mint amit elvisel a másnap |
| úgy kapaszkodtam fehér ujjaim |
| magam ellen megmagyaráztak |
| micsoda vadromantika te vagy |
| és minden volt te szépen beleépül |
| a szerelembe lassan nincs neve |
| s így nem jelent már engemet se végül |
| tudatlan voltam vakbizonytalan |
| hát úgy csináltam mint ki megtanulta |
| s biztos kezemben sem lelem magam |
| versek között szivárgott el ha voltam |
| lírává is csak úgy rajongom át |
| a verset ócska krakszok és kuszák |
| bogozzák össze és az értelem |
| ha van hogy benne megtörtént velem |
| hiszen nem értelem nehézkedés |
| a vers valamié mi működtében elhagy |
| kicsike gép lesz zümmög és suhan |
| csillagdarálda fügemagazó |
|
| ma holnap röpülök bulgáriába |
| még ki-be cippzárazom hogy jól tartson |
| nagy puttonyokba merik a napikrát |
| ne kérdezd mármost mért megyek |
| pénzem lesz fölülök a repülőre |
| iljusinné púderból rámmosolyog |
| körbe megyek alattam hümmög a tenger |
| ide-oda megy mint az aranymust |
| mégis belefér az egész egy táskába |
| a túristaosztályon adnak kicsike bort |
| fogom a mozit látni szemcsuktomban |
| fölfényezem a szívem bőrét képeslapnak |
| dum dum pecsételi le az izgalmi állapot |
| s tücsök tücsök tücsök zúgja a bulgáralkony |
|
| ó mennyi mézsör hull rám általad |
| kvarelin akadt a torkomon |
| és vág a szép aranypapírja |
| ahogy a méhek ozsonnáznak |
| jövök-megyek vajarózsaszín életeden |
| eszem a propoliszt darázskanállal |
| vigyázzban űlök el ne vétselek |
| és ellazán hogy meg ne lásd vigyázom |
| verem a gépet táskás gumiharkály |
| torkomra megy a fejfájás egészen |
| ki vagyok én hogy szívport köhögök? |
| aranypapírt mely folyton megakad |
| hegedűtokkal kéne verni a hátam |
| jaj hogy ne most fulladjak meg ne most |
|
| hisz tudtam én hogy átszivárog |
|
| s a rezzenésben mintha géz |
| világgá s minden ők-ben ő |
|
| oly nagy fehér hogy vásik és roszog |
| a hűlő éji pléhek bonganak |
| július van tengert markírozok |
| e kihajózó félpadlás alatt |
| innen fentről nagy holdsütés esik |
| hogy szájig klorofilban állanak |
| a fullatag fák isszák nyeldesik |
| a porcukorrá szétrobbant nyarat |
| lombolló szúnyog csillag elcsihad |
| habzó tükrére forr e nyári porhó |
| beléd vakultam fástól holdporostól |
| amíg kialszom benned mint a foszfor |
| a sistergő sötétig mennyi sokszor |
| hull rám e sűrű mézsör általad? |
|
| szőlők rigók csollány közé |
| s nem nézed vissza kirakat |
| s vadszilva pillantásodat |
|
| hallgatok dongó ferde csönd |
| a tőkesúly s hogy tántorog |
| e kikötői villanygyöngysor |
| a lámpák pici agya fölforr |
|
| villanyt oltok hogy jobban lássalak |
| ó szőlőpartok lomha éjjele |
| ó meddőhányók csillagos salak |
| még hány dömpernyi líra fér bele? |
|
| demi sec dry e júniusi tótlan |
| vasárnap este mint egy dézsa szóda |
| légcsillagokat dajkál ama tó |
| csak lóbázom a szívem szörnyű szótlan |
| míg tükre nélkül búg az armatúra |
| kicsi vonatszag kicsi balaton |
|
| ha verset szemcsés nedvet granulál |
| a szájam minden vért kiadtam |
| könnyű dalt csattog kilazul |
|
| ládd badacsonyan szállanak a felhők |
| tevegarázs az ég tevegarázs |
| rongy púpjaival szárnycsattog a felnőtt |
| s a tücskök mint egy wartburg legalább |
|
| és szvettereződik az éjszaka mond én |
| bárha lafogna s bőrezizegne |
| és te ki még úgyabban vagy a bőrből |
| mennyire volnál épp tafotából s én mért |
| zörgés és suhogás elegyek mért hűvös |
| kéklik az erkély rogyvás korlátja fehérlik |
| csallánszövetében az égnek |
| ó nem feled el s nem ereszt ki e forgó |
| akkora szárnyu bogár repül át akkor hogy |
| közepettük köz csak a teste |
| hallali szárnyközi műrepülés |
| s hűvöskéllik a tunk melyből szivacsát |
|
|
