Plombalagút

Fűvel, patával megvetett ágy, nyugvó és engedelmes, már karcolás nem eshet. Csorran suháng belében ólom erecske, földig ér, dermed, suhog kegyelmes tettvágy. Őszi raktárak lábhidegéből mi épül? Hajógyár, rózsa, nyomjelző lobban, plombalagút száján a hab törött selyemsál. Míg átúszik, meg-megmered, likacs marad, leszárad végül. A moccanatlan park penetrál, sehogyse illanékonyabb, mikor a vízszintes szökőkút megzavarodik a csapnál, s nyelvét kiköpve békül. Hallgat a plombamélybe eltűnő út, bokorzat, hajzat kefekötve, ághegyen ólom, sörtén csöpp homok, sorvíz sepert el, döngő lovasattak után, mint fűtetlen halottak a gyöpcsomók. Nullásgép kerreg, füvet köp, gumót, nyomában csíkonként a dorozma, tarkó mered ki szürkén, megnyírva, láttamozva.