Elrepullman

Az irreverzibillé fogyó időn merengj el, ha nem lettél menetté, legalább légy menetrend, fazöldjét, mintha száját, beszívja kint az este, a mély lukak, az erdők, megfeslenek veresre. Merő romantikából hol mennyit ácsorogtál, hogy tán kiadja másod a párnás másodosztály, mostanra légyüveg sík, sötétül, végre lágyul, s késő nem elfogadni az arcod állagául. Nézel és visszanézel, s ha ott vagy is mögötte, nem lesz több kedved hozzá, és nem lesz több közöd se. E romlott légű resti holnapra légüres tér, elmávadt arcát festi fapirosra a reptér, varjakkal zsír az árnyék, az innen mintha túlnan, egymásba csúszol szépen, ültőhely, elrepullman, megnő a vállak tönkje, fejed közéje hajtod, s kiüt a csorba arcél fölött a tompa arcfok, elérzékenyre hűlnél, az ablak légymenetrend, az irreverzibillé fogyó időn merengj el.