Pacsirthák

Szivar gyúl

Nóta bene indul, három, négy.

ott folytatom. hol félvehagytam. az

asztalon csikkek, bakák ülnek

a porcogó huzatban. fenik a sürgős

éjszakát. ott folytatom. fogy a turbinaszóda.

fölhajtott gellerben a táj. lezuhanva a

trombitaszóra szájharmonikus papagáj.

ott folytatom. lassan kivarjul. vállak,

bokák szép kórusa. hónom alatt folyton

szivar gyúl. így röptet körbe a Musa.

ott folytatom. az asztalon.

hol félvehagytam.

csikkek, bakák, füzet, kapor.

zacskóba söprött mondhatatlan.

petárda ellen pampapor.

a verdesés. a két könyök szaga.

ahogy csak szít. amikor oltana.

hol föl se száll. hol el se fojtja. ott folyta.

Három nyugta

(rozi)

ó költészet nagy tűzijátéka

petárdakrém púdermozi

homlokcsókok stemplila tájéka

ahogy a szerv láttamozi

(íván)

a homlokából lágy kapát

simít ki ványadt nagykabát

íván a fekete teát

egy mozdulattal törli izzadt

száját az állami szamizdat

és nem morog tovább

(liza)

habár felül a búra

azért a háborúra

van bor búza

mi ok a búra?

csücsörítsd pajzs alakúra

szájad liza

Hars

Van versetírni asztalod,

van versetírni szék,

van hersegvirsli, azt falod,

freccsenne végre szét.

Van borbúzából kiskalács,

haltej, bakancsuka.

vérét szipáló eszkalác’,

orrod likán gyutacs.

Van asztalodni versegő

cizell, jelezz nyomot,

nem ér a rablóulti,

moccan picinyt a hars erő,

s lövell veres habot

a dobhártyán a wurstli.

Ollé

A metszetekben őszi rom

csatakzik ollé nedvesen,

aluszna már a nőszirom,

botorka fényszív felfesel

a fák, az abroszok fölé,

ollé van, este, nyúgalomb,

elönt a régi lámpalé,

míg ring a spiel, kereng a lomb.

Mint illatos pép összeáll,

az élet szájbapowderosság,

künn vattacukker szössze száll,

belülről gyulladat, pirosság.

Meztélláb mért is élünk, nagysád?

Szemében mappán rimaszombat.

Csasztus

Íly gesztusokra, kérdem én,

támad-e Önnek gusztusa,

fogják szaván és érdemén,

s csak dől, csak dől a csasztusa.

Buffan a nagydob és a kis,

csiszog megannyi kasztanyét,

köpenyt visel végképp Ön is,

csalánt, brokátot, matlaszét.

Nem forgatottat, forgatót.

Így röptet új rajt nagyszabása

alóla, weörsfaj-koptatót,

s csak dől a csasztus, íme, lássa.

Sej

A naményi tiszaparton

de sok leány ruhája karton,

s ha lábuk szürkéllik a portól,

többségük szívesen sportol.

Labdáznak ők, zömmel röp és tollas,

elenyésző reajtuk a sörhas,

azután beleszaladnak a Tiszába,

így mulat az egész kisztábor.

Aug. 20-adikán a népi amatőr munkácsi

szovjet együttesre mindenki kíváncsi,

a műsor, amit ők előadnak,

kedvére van kicsinek és nagynak,

mialatt húznak délnek a délceg,

sugárhajtókás profi zenészek.

Strandard

ugroteszka leng a bőrző

strand fölött stramm nyelvezet

napolajjal ken az őrző

majd zuhanyni elvezet

hol strandspirál dugóhúzó

söröskupakkal ví tusát

nem inspirál húzódozót

száradni küldi virtusát

Elrepullman

Az irreverzibillé fogyó időn merengj el,

ha nem lettél menetté, legalább légy menetrend,

fazöldjét, mintha száját, beszívja kint az este,

a mély lukak, az erdők, megfeslenek veresre.

Merő romantikából hol mennyit ácsorogtál,

hogy tán kiadja másod a párnás másodosztály,

mostanra légyüveg sík, sötétül, végre lágyul,

s késő nem elfogadni az arcod állagául.

Nézel és visszanézel, s ha ott vagy is mögötte,

nem lesz több kedved hozzá, és nem lesz több közöd se.

E romlott légű resti holnapra légüres tér,

elmávadt arcát festi fapirosra a reptér,

varjakkal zsír az árnyék, az innen mintha túlnan,

egymásba csúszol szépen, ültőhely, elrepullman,

megnő a vállak tönkje, fejed közéje hajtod,

s kiüt a csorba arcél fölött a tompa arcfok,

elérzékenyre hűlnél, az ablak légymenetrend,

az irreverzibillé fogyó időn merengj el.

Hangszerfüzet

Nézem a sarkot, este van,

és nincsen benne pók,

maradjunk mára ennyiben,

ne járjunk senki kedviben,

és zárjuk kulcsra a tárogatót.

Ezzel a sarok póktalan,

a háló nem teli,

tyukodi pajtás néma, mint

a pókhiány, mely rátekint,

és egy nemmozdulattal lenyeli.

Vagyis már allegória,

műhelyzetdal, manír,

amely dallóját gyűri le,

tyukodi pajtás művi, de

a tárogatón valós a zsanír.

S mert énnekem nincs zongora,

ujjam billentyüzet

nélkül futkároz föl-le rajt,

nemzongorán nem ütve zajt,

csak pöttyösödik a hangszerfüzet.

Célkeresztcsont

Lábad mint a gyöngy eső,

ki ha prüszköl langyosan,

elmosná göröngyösét,

patakocskád gyönge sót.

Hol a hűvös puskacső?

hátadban ág se reccsen,

még óv a célkeresztcsont,

hol a húsnak húsa nő.

Hol a húsnak húsa nő,

köthetne, végre elbont,

patakocskád gyönge sót,

hol ázik bármi szempont,

lábad mint a gyöngy eső,

szemedben célkeresztcsont.

A szép teremtés

Egy szép teremtés ment a buszon át,

a cekkerében fagyos hús volt,

és azzal verte halkan az urát,

egy szép teremtés ment a buszon át.

A húsiparba nem kell annyi jég,

ez a dolog is annyira sokkolt,

mennyivel jobb is a békesség,

a húsiparba nem kell annyi jég.

Egy szép teremtés ment a húsipar,

kicsontozódunk mindannyian,

s ami maradna, egy cekkernyi lé,

odacsorog a lábaid elé.

Iparkodunk. De hát ezért, uram?

Szép egy teremtés. Mint a húsipar.

Dall

Egy rózsacsokrot végigönt a vér,

ne várjon engem, tyúkhúroztatok,

s bár ajkaim még mondja önt, kövér,

jegeske cukrokat dadog.

Oly északon, olyan vakon teleltet,

hogy én kocódom, mint a gyöngyzsizsik,

de ön kél ki a babból, hogyha keltet

lepkét a nap, föl ön hizik.

Krepdesin

Az út kibomló krepdesin,

én véled általrepdesem

egy sínautóval, kedvesem,

mi báj, mi csín,

sines kocsin.

Pamutmadárért drága bér,

nem volna oly pamutmadár,

az ember néha trágoár,

oly semmiért,

hogy épp azért.

Széltében nincs megélhetés,

magából olykor vermet ás,

mert kell a biztos lakhatás,

ivás, evés,

mely ápol és.

Túrahangszer

Már végtelen csend mindenütt,

nem az eső vigasztalatlan,

süllyed a vajszín kerti asztal,

és pont a csend, mi szívenüt.

Fújtam a gumihegedűt,

túrahangszert erőmszakadtan,

hörgőcske hörgőcskére pattant,

s valaki mindig beleült.

Mikor államhoz szorítottam,

csápolt és eltakarta kottám:

most úszunk vagy hegedülünk?

Ő evezőt, én vonót fogtam,

és vizesedtem és habogtam

így mind a ketten feldűlünk!

Papírdal

Toll fut, futol, leszen papírdal,

lapszéle él, húsodba irdal,

lovatlanul lovagi torna,

a tortakésen vércsatorna.

Toll fut, futol, zizeg a rosttoll,

masé leszel majd papirostól,

s ha lesz, ki pépből kifehérít,

nem verset ír, mint rajtad én itt.

Toll fut, futol, pufog a flaszter,

volt kőolaj, hogy mondja azt el?

kéken, hanyatt, lehengerelve,

volt ősmadár, madár szerelme.

Toll fut, futol, karistolódik,

fehérre fehér rajzolódik,

üres nyomát a nyom megőrzi,

libákon egyszer visszabőrzi.

Toll fut, futol, leszen papírdal,

a margóig se bírja pírral,

a dátumig: ezerkilencszáz…,

utána csönd, tömött lelencház.