Bonbonnière
| a tornyos csókok háromnegyvenért |
| záróratájt kissé előredűlnek |
| pirosfejű kisasszony ön biztos megért |
| ha elhagyom a pocsék rímeket |
| s ha nem csinálok úgy mintha |
| meghalnék a tornyos csókokért |
| a fagylaltját s a szeplős süteményt |
| nyugodtan összeöntheti meg is pofozhat |
| és jőnek majd a tornyos pofonok |
| hisz nem látott még élő trubadúrt |
| bár Bécsben járt már és gimibe is |
| gondol ön az orosz krémtortára |
| ha jő a pullmanpuha alkonyat |
| s ha M. úr is betéved ráadásul |
| gondoljon rá gondoljon rá sokat |
| M. urat kérem rég nem láttam itt |
| de addig is majd kérek száz mignon-t |
| úgy építenék villanyvasutat |
| és gombfocit és robbanó motort |
| s lám kiköveztem desszerttel az asztalt |
| halavány lett mint tér a holdsütésben |
| akár az ön kis orcáján a pír |
| ajaj ajaj most lenne erre ráütő szavam |
| de hagyjuk el a rímeket kisasszony |
| hisz minket már a múltunk összekapcsol |
| s Morgenstern úr ki tán már nem is él |
| ahogy a tornyos csókok háromnegyvenért |
| kissé előredűl majd hátra némileg |
| mosolya mint a száradó kökény |
|
|