Hó, hírek, híreink

Hó hull künn, februári, kései s voltaképpen alig fehér az alig-februárban, csak korpahó, csak szürkesárga inkább, ha elnézem sokáig, és már a lámpafény is esőre bontja szinte, vagy még csak nem is bontja, eképp határozatlan, miként a februári égbolt, miként e késődélutáni tétova végkiárusítás, mielőtt papírt érne, szálas betűkre bontja az ujjak lámpafénye, sorokká rendeződni, s ezen is túl még verssé, esély alig-alig van, mégcsak ki sem fehérül, marad üveghíg-sárga, végképp átlátszhatatlan, és szétverik a Hírek, amik itt pingpongoznak a görbülő szobában, akit hálóba ütnek, az itt most pontot érő, ami itt nem ér asztalt, az kell a győzelemhez, szabályt az ütő diktál, fehérül akit ütnek, s ki tudja, rámegy végül a jövő meccslabdája, annyira nincs már asztal, annyira asztal minden.