Dal

járok az orgonaszagban pereg rám bogár-zápor fölöttem filléres szappan olvad kéken világol kezem tavaszom kékül ropog az esti kavics tapossa ízleli s végül eszi cipőm a nápolyit a sétány végén már az ég csillag merül el benne: szúnyog kezemnek odasúgja még „én most kihúnyok”