Ezüst terep

 

 

 

 

Szelíd tájban fél korsó hiány

E szelíd tájban
nincs hiba bájban.
Messziről halk térzene
rémlik, mintha vérzene.
Napok sora szomorúra,
válik söre keserűre.
Hab apad, megmarad
kivárás jogán
fél korsó hiány.
Cseréli savanyú babért
zsebeiből a törmelék-babért,
kiméricskélni micsoda babra,
beváltja mindet savanyú babra.
S mivel az ámbár hátjain
a legfőképpen elnoházott,
s talánesetlegmégsemazt-palástot
ölt a Nepofázzott,
leveti szigorú
optikumát,
nézi a felhők
panoptikumát.

 

 

 

Krétapálya

Elmosódó gombfocipálya,
válogatottként apa télikabátja,
fekete albertflórián száguld for
gentleman után, repülnek géz-kapuk,
az első Fecske vasstamással a vécé
ablakában, a park szaga, mikor
haza, lappadt boxkesztyűk illata, egy
Liston-kép a tornazsákban, a bal
csapott, a lámpa-ring, hol listonként
kering, a szégyen, ha gimnazista lányok
nyihognak éppen akkor át a parkon,
a taknyos őszi alkony, tokája dupla
holdja és a svájcisapkazöld tanév,
a surrogó viharkabát edzés után a
parkon át, a meccs, hol ütik a fejét
belharc helyett, az átírótömb-versfüzet,
előbbről balett-termek lányszaga, egy
zongora, a balettiskola, kezdő tanárnő
kiskabátján lila fenyvesikettő, a
németóra, a terv, hogy halkan kopogtasson,
ne hallja meg a csontsüket kisasszony,
s mehet haza, megint a négyes
tornajegy, az első rendes tornanadrág
gumis helyett, a bánat, nem lett ma
sem soványabb, a box után, kivonják majd
e sport alól, mégse jó bármi, hogy
megtanuljon rúdra mászni,
hát bandukol, lábát a tornazsák
veri, hátát az este kesztyűi, fél, pedig
hátralesne, oly túltömött az ősz,
füstölgő, nedves Fecske, a krétapályán
félidő, az összecsörrenő fradi komoly
tócsákban nem tud játszani, a parkon
túl a konyhaasztalok, hol később
nagy csaták, a császársárga ház
személyhajó, elringató a lépcsőházban
minden éjszaka idősebb nyúlemilné
pézsmaillata, és van idő, míg
kiderül, hogy Verne: zsül, odébb
trafik, trafó, török cukrászda, de
srégen át a park, ismét a park, hiába,
hol ősz, hol boxedzés után haza,
lefröcsköli egy varszava, a köd, hol
kesztyűk úsznak el, hol pontos pályák
áznak el, vívatlan meccsek vesznek
el, hol őt és csapatát magasba úgyse
dobnák, hatvannégy ősze? hatvanháromé?
irdatlan mackónadrág.

 

 

 

Ha épül ha omlik

mikor épül ha omlik
nagyon szájszéli hajnal
kocogtat fogsorához
holdat kalap cementet
homokban fog csikordul
zörgő esőkabátok
vonulnak szakadatlan
cementes teherautók
mikor omlik ha épül
falhoz koccan a tajték
tajtékban tégla dermed
megvallat könnyű hamvat
szakadt cementeszsákot
zápor szapora harmat
késő elfutni habként
megkötsz leülsz bedöglesz
Dévába beleépülsz
kőként vagy kőművesként

 

 

 

Hogy megszűnt

Hogy megszűnt
a magántulajdon,
nagyokat röhög
a tulajdon
magán.
Legyen miközöttünk
egyenlőség!
Stan és Pan
a mérleghintán
kiabál.

 

 

 

Dal

járok az orgonaszagban
pereg rám bogár-zápor
fölöttem filléres szappan
olvad kéken világol
kezem tavaszom kékül
ropog az esti kavics
tapossa ízleli s végül
eszi cipőm a nápolyit
a sétány végén már az ég
csillag merül el benne: szúnyog
kezemnek odasúgja még
„én most kihúnyok”

 

 

 

Ezüst terep

Ha ma éjszaka verset írnék,
alvás helyett, mondjuk,
a facsokoládépapírról írnám bizonyosan,
a facsokoládépapírról,
amely ha jól megszemlélem,
ezüst terep,
felülről bábszínházi kellék,
tükör-görcs, happy-end-ország,
alulról porckorongsérves füveknek
törékeny ellenszegülés.
Ha ma éjszaka aludnék
versírás helyett, mondjuk,
kétütemű nyolcasba, esetleg
kétütemű nyolcasba
gyömöszölném a szuszogást,
és bizonyosan
szépet álmodnék ama versműről,
amely tulajdonképpen
ezüst terep,
ólomtörékeny bútorhuzatja,
például bútorhuzatja
a nagyszálkás facsokoládénak éppen,
mondjuk, a végesehossza
kirakatban.

 

 

 

Berendezik a ringet

Ma este is berendezik
a ringet kerthelyiséggé,
és illedelmesen
leülnek a sörökhöz,
fogvédőiket testmeleg
mosollyal asztalra teszik,
pásztorábrándokat
dudálnak egymás kesztyűibe,
szemük sarkában
téblábol a jóság,
mint egy tüllszoknyás
boxoló.

 

 

 

Betlehemi kassza

arcod a taxiban kisápad
végtelen lámpasor lök
üres fehér diákat
az utca keretébe
kezemben lassan ég le
megpörkölt bakancsfűző
atléta-csillagszóró
átfordul tűlevélen
tűzoltók munkakészen
kártyáznak egy gatyában
van ki betlire játszik holnap is
kirabolják holnapután is
kihűl meleg ágyad
huzatos spájzban keltkalács
karácsonyok szállnak
taxiórán betlehemi villanás
kihűl a sosemvolt lakás
elkocogok az éji szamárral
nem abrakolja senki
tűhegynyi káposzták az égen
Jézuska félkönyéken
bámulja ahogy apja
a szénát számolgatja
csilingel betlehemi kassza
Mária leszedi az asztalt
hagytunk holnapra resztelt
májat három királyok
sóhajtnak vattacukor-mélyet
isznak cukros töményet
fönnakad erkélyrácson
az iszkoló karácsony
ott himbál februárig
hull szőre mint az afrik

 

 

 

Beszállás

Azt hiszem, e fülkében
van helyjegye ebédem illatának.
Szabad ide az Ön koffere mellé
helyeznem
egynémely gesztusom?
Ezeket hirtelen dobáltam össze,
amikor eljöttem onnan.
Egészen diszkrét lábfej-penetranciám van,
ha nem alkalmatlankodom,
behúznám az ülés alá. Úgy.
Nagyszerű. Itt jobb neki. Nekünk.
Látom, dohányosnak tetszik lenni.
Ha meg nem sértem, fogyasszon majd
az enyémből,
az arany Astor füstje könnyű amúgy is.
Kezem nyomát feladtam személypoggyászként,
ugye, mégis jobb, mintha a karfán.
Nyugodtan cserélje ki félúton
Könnyű Nyári Rejtvényturmixát
az én
Könnyű Nyári Magazinommal!
Az udvarias, nyugtázó mosolyt
ha szabadna, idekasírozom
az ablak sarkába. Fogyassza!
Itt meg tetszik nyomni egy gombot,
és akkor megjegyzem az alagút után,
hogy meleg van,
és hogy lassúak ezek a vonatok,
és hogy koszosak,
és hogy Japánban.
A másik gomb az üzenetrögzítőé.
Ha kérhetném erre a választ.
Jó utat. És köszönöm.

 

 

 

Bukolika

Minden bizonnyal nyáresti éj van.
Így. Amúgy
szurokba merült a nappal keksze,
kipállott szájú szónok az este.
Közben latin derű.
Jön le a pásztor a hegyről,
ballag a hegyre a költő,
féluton Ünnepi Könyvhét.
Leng, leng a szmoggyár füstje kéken,
dögcédulák az estikéken.
Patak patak hátán,
olyik eldobált trabanton folyik át.
Félúton félúti zászló,
mámorban a karcsú kilátó,
csúcsán Kánaán mímelődik,
a töve újratermelődik.
Nyáresti éj minden bizonnyal,
grill-csillagok zizegnek
sztaniolban.

 

 

 

Nóta

nincs más csak
fojtás s
fojtatás
minden legújabb
folyvást
folytatás
nincs más csak
hajtás s
hajtatás
daloljunk
pajtás
pajtatás

 

 

 

Tollhullatás

A varjak őszi este messzi klottgatyák,
időn, idényen túli meccs,
hol labda sincs, a hold a mély talajban vállig,
még nől a fű, hunyorgó hegye ködbe vásik,
kapura húznak, nincs kapu,
ki lesre fut, lehull, akár a kő,
örök vakuk merednek négyfelől,
selejtező az őszi esti égen,
akiket nem vár öltöző,
laknak becsúszó szerelésben,
a károgás szájonvert megafonból,
amíg üres lelátó tombol,
csak súlytalan tollhullatás,
selejtező, időn, idényen túli meccs,
de varjak vére hull,
könnyen, sötéten, számolatlanul.

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]