Szelíd tájban fél korsó hiány
| zsebeiből a törmelék-babért, |
| kiméricskélni micsoda babra, |
| beváltja mindet savanyú babra. |
|
| a legfőképpen elnoházott, |
| s talánesetlegmégsemazt-palástot |
|
|
Krétapálya
| válogatottként apa télikabátja, |
| fekete albertflórián száguld for |
| gentleman után, repülnek géz-kapuk, |
| az első Fecske vasstamással a vécé |
| ablakában, a park szaga, mikor |
| haza, lappadt boxkesztyűk illata, egy |
| Liston-kép a tornazsákban, a bal |
| csapott, a lámpa-ring, hol listonként |
| kering, a szégyen, ha gimnazista lányok |
| nyihognak éppen akkor át a parkon, |
| a taknyos őszi alkony, tokája dupla |
| holdja és a svájcisapkazöld tanév, |
| a surrogó viharkabát edzés után a |
| parkon át, a meccs, hol ütik a fejét |
| belharc helyett, az átírótömb-versfüzet, |
| előbbről balett-termek lányszaga, egy |
| zongora, a balettiskola, kezdő tanárnő |
| kiskabátján lila fenyvesikettő, a |
| németóra, a terv, hogy halkan kopogtasson, |
| ne hallja meg a csontsüket kisasszony, |
| s mehet haza, megint a négyes |
| tornajegy, az első rendes tornanadrág |
| gumis helyett, a bánat, nem lett ma |
| sem soványabb, a box után, kivonják majd |
| e sport alól, mégse jó bármi, hogy |
| megtanuljon rúdra mászni, |
| hát bandukol, lábát a tornazsák |
| veri, hátát az este kesztyűi, fél, pedig |
| hátralesne, oly túltömött az ősz, |
| füstölgő, nedves Fecske, a krétapályán |
| félidő, az összecsörrenő fradi komoly |
| tócsákban nem tud játszani, a parkon |
| túl a konyhaasztalok, hol később |
| nagy csaták, a császársárga ház |
| személyhajó, elringató a lépcsőházban |
| minden éjszaka idősebb nyúlemilné |
| pézsmaillata, és van idő, míg |
| kiderül, hogy Verne: zsül, odébb |
| trafik, trafó, török cukrászda, de |
| srégen át a park, ismét a park, hiába, |
| hol ősz, hol boxedzés után haza, |
| lefröcsköli egy varszava, a köd, hol |
| kesztyűk úsznak el, hol pontos pályák |
| áznak el, vívatlan meccsek vesznek |
| el, hol őt és csapatát magasba úgyse |
| dobnák, hatvannégy ősze? hatvanháromé? |
|
Ha épül ha omlik
| megkötsz leülsz bedöglesz |
|
Dal
| fölöttem filléres szappan |
|
| csillag merül el benne: szúnyog |
|
|
Ezüst terep
| Ha ma éjszaka verset írnék, |
| a facsokoládépapírról írnám bizonyosan, |
| amely ha jól megszemlélem, |
| felülről bábszínházi kellék, |
| tükör-görcs, happy-end-ország, |
| alulról porckorongsérves füveknek |
|
| versírás helyett, mondjuk, |
| kétütemű nyolcasba, esetleg |
| gyömöszölném a szuszogást, |
| szépet álmodnék ama versműről, |
| ólomtörékeny bútorhuzatja, |
| a nagyszálkás facsokoládénak éppen, |
|
|
Berendezik a ringet
| mosollyal asztalra teszik, |
| dudálnak egymás kesztyűibe, |
|
Betlehemi kassza
| van ki betlire játszik holnap is |
|
| huzatos spájzban keltkalács |
| taxiórán betlehemi villanás |
|
| elkocogok az éji szamárral |
| tűhegynyi káposzták az égen |
|
| csilingel betlehemi kassza |
|
| hagytunk holnapra resztelt |
| sóhajtnak vattacukor-mélyet |
|
|
Beszállás
| van helyjegye ebédem illatának. |
| Szabad ide az Ön koffere mellé |
| Ezeket hirtelen dobáltam össze, |
| Egészen diszkrét lábfej-penetranciám van, |
| behúznám az ülés alá. Úgy. |
| Nagyszerű. Itt jobb neki. Nekünk. |
|
| Látom, dohányosnak tetszik lenni. |
| Ha meg nem sértem, fogyasszon majd |
| az arany Astor füstje könnyű amúgy is. |
| Kezem nyomát feladtam személypoggyászként, |
| ugye, mégis jobb, mintha a karfán. |
| Nyugodtan cserélje ki félúton |
| Könnyű Nyári Rejtvényturmixát |
| Könnyű Nyári Magazinommal! |
| Az udvarias, nyugtázó mosolyt |
| ha szabadna, idekasírozom |
| az ablak sarkába. Fogyassza! |
| Itt meg tetszik nyomni egy gombot, |
| és akkor megjegyzem az alagút után, |
| és hogy lassúak ezek a vonatok, |
| A másik gomb az üzenetrögzítőé. |
| Ha kérhetném erre a választ. |
|
|
Bukolika
| Minden bizonnyal nyáresti éj van. |
| szurokba merült a nappal keksze, |
| kipállott szájú szónok az este. |
| Jön le a pásztor a hegyről, |
| Leng, leng a szmoggyár füstje kéken, |
| olyik eldobált trabanton folyik át. |
| mámorban a karcsú kilátó, |
| csúcsán Kánaán mímelődik, |
| Nyáresti éj minden bizonnyal, |
|
Tollhullatás
| A varjak őszi este messzi klottgatyák, |
| időn, idényen túli meccs, |
| hol labda sincs, a hold a mély talajban vállig, |
| még nől a fű, hunyorgó hegye ködbe vásik, |
| kapura húznak, nincs kapu, |
| ki lesre fut, lehull, akár a kő, |
| örök vakuk merednek négyfelől, |
| selejtező az őszi esti égen, |
| laknak becsúszó szerelésben, |
| a károgás szájonvert megafonból, |
| csak súlytalan tollhullatás, |
| selejtező, időn, idényen túli meccs, |
| könnyen, sötéten, számolatlanul. |
|
Himnusz Bell Máriához
| Ha rajtad át már nincs hova, |
| túl nem felel, nincs senki sem, |
| te gyónj meg egyszer, Mária, |
| miért szorítlak görcsösen, |
| ha nem felelsz, ha nem felel, |
| kinek már nincs mit várnia, |
| mért fúl meg mégis, Mária, |
| torkában szikra-pattogással |
| némaságot ki ellen vállal, |
| magából immár mit fedezhet, |
| membrán lettem s mint membrán reszket, |
| ha rajta át már nincs hova, |
| mért nem szólal meg, Mária? |
|
Ének az esőben
| Gubancos eső, felhők sűrű haja, |
| szél fésűje tépi, szálba, csomóba repül, |
| söpörnék borbélylányok pocsolyává |
| ám széjjelomol, kis szőke patak lesz, |
| Látlak. Valahol morzsolod épp |
| tizenegyedik ujjad, s szívod, szívod |
| a filter-csontig, harangszó cukrozza |
| a kávéd, födél alatt valahol, |
| mert hisz széles e nagy kerek ég, |
| tűzoltógarázs, s nagy piros kocsiját, |
| a vihart – égő derekunk oltandó – kivezényli. |
| Mitől óv meg a pikkely-tető, mondd, |
| mitől óv meg a neylon-bunker, ha a |
| szél, az eső itt csörgölődik ereinkben? |
| Jönnek az éhes nyájak, sugárban zúdul |
| a dombról a vízbe az autósor, cikkan |
| a nikkel ökörnyál, s lustán, tömpe pofával |
| a bálna-buszok hörpölik egyre a sok kis |
| vasárnapi Jónást, tengertánc, és nincsen |
| senki, de senki a parton, |
| mind az esőben cuppog, a csókban, a sárban. |
| Látlak. Valahol szoknyád igazítod, |
| hallom a hangját, sárga harangzúgás, |
| megmelegít, s bár elmállik, tudom én jól, |
| az esőben, akár a plakát, mégis |
| ringassad kicsikét még, kedves, |
| Fázom már, s érzem, hogy lichthof mélyéről |
| kiabálok, lichthof mélyéről, bár falait |
| sose látom, csak hallom, hogy az összes |
| fürdőszobaablak, legalább százemeletnyi, |
| hersegve kinyílik, s hullnak alá csurgó, |
| csöpögő, jól bezabált szivacsok, lásd, így |
| folyik itten a víg toros ünnep a bamba vasárnap |
| fénybe takart vizihullája fölött, |
| brummognak tengeri tücskök, kúszik ragyogó |
| hegedűszó, fürge higanyszál föl, |
| föl az égbe, a szappan holdba. |
| Látlak, valahol fejedet rázod, |
| sátorodat, sátoromat sörszínű hajból |
| fölém feszíted nyugtató födélnek, |
| úgyhogy bádog-kabátom összefogom, |
| összefogom magamon rongyos versem, |
| megidéztelek, itt vagy az égen, |
| itt vagy vizes ingemben, teafőzőm melegében, |
| itt és valahol, mint az eső, |
|
Amarcord
| Messzi, míderes operettek |
| kulisszát, és jézuska-leső, |
| pattogtatnak elő a hajukból |
| Kiúszik a mozi, kiúszik a vízre |
| ott ringatózik a boldogság |
| alsóneműjén alga-glóriában, |
| Itália rengő csípője körül |
| nemcsak a vak harmonikásnak |
| kell a távoli kürthöz a bálványt, |
| a hajót, a csodát kitalálni. |
|
Vincent üzenete Theónak
| Mit szakítsak én a rácsokon, Theó, |
| ha szemem a homorú egeket |
| tölti ki már, ha szemem a napot |
| bogárrá égeti már, s kikönnyezi |
| Minden kerítés dőlhet ravatallá, |
| fojtósárga gabonából megköthetik, |
| akárhol rámteríthetik, Theó, |
| oly megmászhatatlan, oly magas, |
| de a legzöldebb, a legfeketébb. |
| Hogyan mehetnék hát odébb? |
|
Ésóés
| és kipállott az ajakunk mindkettő |
| és szerveink sem nem keresik |
| és elbillennek az éj nagy bögréi |
| és megtalpalt csillagok kórásznak azokban |
| és hallani szinte hogy tocsog |
| és elszáradt kamaránkban bánatosan |
| és mondanám ó Jeremiás hogy az |
| no de nincs bennük egy szem sincs |
| rend van az égbolt vaksin |
|
Egyre tágul
| kikotrom sátor-hajad eltévedt |
| sátor-hajad amely kimetszett |
| elévült táviratokat fogalmazok |
| mint öntvényről a homokot |
| után tűhegy-pupilla bámul |
|
Gyászvers-próba Nagy László halála napján
| jégfényes korcsolyák kettédűlnek |
| a meghegesztett rianáson, |
| összebicsakló hintalengés, |
| töltse párnáját aki nem fél, |
| jégfényes korcsolyák kettédűlnek, |
| vágtat a ló talpig habosan, |
| nyakán akad a rönksorompó, |
| összebicsakló hintalengés, |
| zörög az egyszem mancsos falevél, |
| feszíti össze Duna-szár, Tisza-ér, |
| a tejtől sáros állatvásár |
| passzusainál most ki strázsál? |
| jégfényes korcsolyák kettédőlnek, |
|
A nulla jeremiádja
| Hát megroskad a szívgyönyörű nyár, |
| legyek emléktáblája kigyullad, |
| tegnap letettük a poroltót, |
| holnaptól már csak koszorúzunk. |
| és úgy suhognak fenn a bőrkötények, |
| elhagy már minden képi logika, |
| ezüstfekete filmek üres dobozát, |
| viszem hova, viszem hova. |
| Szememre támad a dagály, kiszámított |
| és nyelhetetlen, és épül a só miután, |
| lefut a tenger, teli a szám |
| lélegzetvételnyi szünetekkel, |
| fulladás ellen fulladásig, a |
| keszeg könyörgése ez a parton, a |
| nulla jeremiádja, vershomokban |
| madárláb-szavak, szárad a só, karcosodik, |
| fehérül, kimerevíti a szemhéjamat, |
| mindenesetre kevés ha az ember |
| édesvizi búvár, vidámparki pilóta, |
| szemmaró, keserves optikán át figyelik |
| a perspektíva halálát pupillámban |
| a párhuzamosok, lefut a tenger, |
| leroskad a nyár, és kúszik a homok, |
| leplombált szájjal alszom el, |
| citrommal álmodom, miként a |
| trombitás, ki úgy is játszik, |
| és úgy fullad meg, mint a szénrakás, |
| a lassú égés összerontja. |
|
Taormina
| nyugszik a csendőrlaktanya |
|
| amit már néven sem neveznek |
|
| Taorminán túl semmi nincs |
| Armstrong a holdból visszaint |
|
|
Üzenet
| Üzenet a kövér repülőnek, |
| riadt túsznak, riadt terroristának, |
| fügefák és eldobált mosógépek közül |
| a drótokat nem tartja semmi, |
| esti halálhír, éjjeli unoka sistereg el |
| és belehull az Óperenciásba. |
| kerített strandra, a tenger mellé, |
| tengernek fordítva, halak nyelvén: |
|
Mélyles
| A verstelen vasárnapnak vége van, |
| és immár szárazat vizelnek sótorkú hentesek |
| Európában, akárhol. Szaladgál föl-alá a |
| Nord Orient, akácfák közéből üveg-nap elillan, |
| széjjelrobbant szódásszifon drótvázai: akácfák. |
| Minden nagy kígyó hazaér, bőre nélkül hazaér, |
| békésen és hatalmasan dohogó |
| ahol sziréna fészkel, pihés és jóllakott |
| sziréna fészkel sztereo-téglák közt, őrült |
| fésűmuzsikákkal, agyvérzéssel, kibelezett |
| ékszerüzlettel randevúzik, szaladgál, nyargal |
| a Nord Orient, gargarizáló alagutak fölébe |
| futnak, hideg tejúti tengerek fölébe futnak, |
| melltartók és epizódszerepek |
| zuhanórepülésben, mikor az ölebnek elég volt |
| és kiszalad az antarktisz-járdára házmesternek: |
| átmos a tenger, ó ősök ó aranyát ó beleimben |
| ó, dehogy találja, a holdból gázolaj szivárog, |
| és merthogy holdsütés van, látni, |
| sását elfésülő horgászzsinór peng ha peng, |
| elfutnak a sárga, kása-virágos |
| táviratok, kiürülnek a drótok, csak az alfőnök |
| cimbalomozgat néha, leginkább a |
|
Krasznojarszki őzbarna babámat, közel az |
| összespórolt nulla óra, sótorkok rendben, |
| szivattyú rendben, parkok tolvajai rendben, |
| ölebek rendben, tavak higanya rendben, |
| Európa rendben, lepihenhetünk. |
|
A fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon teraszáról látni a tengert
| a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon |
| teraszáról látni a tengert |
| és Troppauer úr valóban virág |
| ül a kaucsuk kínai vázában |
| és a montenegrói szakácsnő |
| így van ez de az éposz sose jut tovább |
| anyám én Rejtő Jenő vagyok s nem P. Howard |
|
| a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon |
| teraszáról látni a tengert |
| nem azért de poltzbittner alajos |
| műnyomó műhelyében se szebben |
| hát vitathatatlanul költészet az |
| mikor a pitralon illatú kormányosmatróz |
| a nagy kékséget és üzen tintaceruzával |
| Baba! minden, de minden Teérted volt. |
| És most? és most? Csókol: Pepi. |
|
| a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon |
| teraszáról látni a tengert ugyanaz |
| fordítva csak részben igaz és nem átvitt |
| értelemben hanem mert a likőrgyár és a volt |
| kadétiskola nagy mértékben takarja |
| és oroszlánokról is álmodnak olykor |
| ha az idős tengerészek egylete |
| ingyenjegyet oszt a városi cirkuszba |
|
| a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon |
| teraszáról (részben) látni a tengert |
| és ha feljön a hold mert feljön |
| el lehet akkurátusan szivarozgatni |
| az összes hajdani Kalóz Jenny |
| háromszoros nagymama immár legalább |
| mindamellett feljön a hold és parazsánál |
| akkurátusan el lehet szivarozgatni |
|
| a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon |
| (teraszáról részben látni a tengert) |
| mint minden rendben tartott épület |
| valamint a réztárgyak rendesen ki vannak |
| szidolozva és félévente újra van kátrányozva |
| természetesen a pissoir is ámde csíkos trikót |
| csak a kertész hord akit 1932-ben sodort ide |
| csíkszeredáról az úszni tudás |
|
| a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon |
| teraszáról részben látni a tengert |
| van itt egy hajdani másodgépész aki ivott |
| grogot és miért ne ivott volna 1927-ben |
| valamelyik keresztlánya lakodalmán |
| reggel feljön a nap mint emancipált |
| dalmát leány a szabadstrandról |
| ki-ki védi kilenc tő petúniáját |
| kisebb darab viharkabáttal |
|
| a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon |
| teraszáról részben látni a tengert |
| sok mást is persze például tiszta időben |
| látni majland tornyait mind a harminckettőt |
| és esetenként felrémlik az abonyi kettő is |
| valahonnét az első elemi és az |
| első puerto ricoi foszfátrakodás közül |
|
| a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon |
| teraszáról részben látni a tengert |
| kikötő hátán kikötő és bizony nem tudhatja az |
| ember hogy mikor kerül szárazdokkba |
| illetve hogy fellobogózott hajója alól |
| mikor zsilipelődik ki a víz nem tudhatja |
|
| mégis a fiumei kettes számú |
| tengerész-szeretetotthon teraszáról |
| szelíden az arcok ezüst keféi ellen |
| és Troppauer Hümér mindmáig tetovált |
| kifulladt ez az éposz leereszt |
| halfarka csapdos és eltűnik az ing alatt egyre |
| kevesebb hajat söpör össze |
| a montenegrói szakácsnő a teraszon |
| mintha nem is ma jött volna a borbély |
|
|
Angyalstop
| Hó esik, hogy máshogy kezdődhetne |
| vers, este, tél, taplóig ázás, |
| magasan dübörögnek az angyalok, |
| szájukban kék fürdőszobák és szőke samponok, |
| szárnyuk alatt tépett staniclik, |
| kékre fagyott arcomat füstbe bugyolálom, |
| valaha volt bohócom, az rángatta így |
| madzagra járó kezeit, van csörgősipkám: |
| hajamra hó fagy, fejem rázom, |
| eldübörögnek az angyalok, |
| törött üveg pereg, pereg, |
| törött üveg hajad, hajad, |
| hó, utca, aszfalt, burkolat, |
| épp fölkent forró burkolat, |
| törött üveg pereg, pereg, távoli arcod |
| talán bitumen sírós buboréka csupán, |
| elszállok odáig angyalstoppal akár, |
| útról az útra, hóból a hóba, |
| hétfő van, kedd van, szerda, csütörtök, |
| nőnek a versek, a holdak, a körmök, |
| Piaf az orsót pergeti lágyan, |
| sült tököt eszel a félhomályban, |
| ó, bundával az égnek a mérges tanyák, |
| persze, hogy kiröhögik az éjszakát, |
| de az úton a kegyes angyalokra várva |
| a forralt borról áhítattal illik énekelni, áve |
| meleg, szegfűszeg illatú pára, áve virágos iromba |
| bögre, bújj tenyerembe vörösödve, |
| mert ötfele szétfagy a kesztyűm, |
| és állok és állok, az angyalok eldübörögnek, |
| lehetnék betlehemes-kucséber, |
| hasamon lóghatna narancsos láda, |
| ringathatná benne a kisjézust Mária, hiába, |
| az angyalok ajtaja zárva, hiába, |
| reflektor-karikásuk cikkan, porzik a hó, és |
| porzik a kedvem, cukorban térdepelők, kása |
| fővéséből levegővétel még nem vacsora, majd |
| ha meleg konyhádba elérsz, fagyott inged |
| hátadról akkor akaszd le, csukd be, mint |
| ablakot, kicsi oltárt, misekönyvet, izzadtságod |
| majd kályha mellett lecsörömpöl, |
| majd ha a konyha, majd ha az ing, |
| majd ha a kályha, majd ha a majdha, |
| az angyalok győztesen dübörögnek, |
| december úr üveg-ökreit hajtja, |
| suhint alájuk üveggyapotot… |
| otthagyom az úton hó-figurám, szemafor-kezű |
| hó-figurám, távolodom a kamerával, |
| látom angyalországot nagytotálban, |
| cukortél, cukorút, cukoreste, cukornyugalom, |
| látom angyalországot képeslapon. |
|
Hazajöttél, a szonettek meg strandra mentek
| Hát hazajöttél, hát haza, hát, |
| kivilágíthatnánk a kupolát, |
| de tegnap, tegnap leeresztett, |
| beállt egyszerű mennyezetnek, |
| nagyon nagyon fáradt vagyok ma, |
| verset szöszöltem fogvacogva, |
| kabátom sem, pokrócom sem plakát, |
| ki semmi sem dobol, csak a vers, csak a vers, |
| ha ráfigyelsz, ha nagyon ráfigyelsz, |
| hát hazajöttél, hát haza, hát, |
| láthattad szonettek fürdőző csapatát, |
| mind strandra ment, én csak tudom, |
| elbabráltam fürdősapkáikon, |
| míg málé ottavák és méla tercinák |
| csak rágcsálták a főtt kukoricát, |
| láthattad őket, tőlem mentek el, |
| azt fütyörészték, hogy rímelni kell, |
| bár úgy csörtettek, mint a csorda, |
| mindent össze enjambement-ozva, |
| nézz csak körül, nézd, csupa kuszaság |
| az asztalom, papírom (s a világ?) |
| hát hazajöttél, hát haza, hát, |
| kicsomagolsz húsz deka hideg vacsorát, |
| alágyújtasz a tegnapi teának, |
| a plafon szépen visszapúposodik kupolának, |
| és a csúcsában kerek égre lelsz, |
| ha ráfigyelsz, ha nagyon ráfigyelsz. |
|
Piros vonallal
|
| „Bennünket jelölsz, ha elkülöníted |
| pontosan, ami még te vagy” |
|
| A síkon itt is, ott is vonalak, |
| gondos műmárvány-erezések, |
| és mégis, csak az elkülönülés. |
|
| részednek nem tud ártani. |
| Olaj. Víz nem takarja el. |
|
| Lúdbőrzik rajta, hígan fogja át, |
| gonosz-ijedten támad és kerül, |
| hullámzik, borzong, kelleti magát, |
| s elpárolog majd. Vagy mellésűrül. |
|
|
|
Hó, hírek, híreink
| Hó hull künn, februári, kései s voltaképpen |
| alig fehér az alig-februárban, csak |
| korpahó, csak szürkesárga inkább, |
| ha elnézem sokáig, és már a lámpafény is |
| esőre bontja szinte, vagy még csak |
| nem is bontja, eképp határozatlan, |
| miként a februári égbolt, miként e |
| késődélutáni tétova végkiárusítás, |
| mielőtt papírt érne, szálas betűkre bontja |
| az ujjak lámpafénye, sorokká rendeződni, |
| s ezen is túl még verssé, esély |
| alig-alig van, mégcsak ki sem fehérül, |
| marad üveghíg-sárga, végképp átlátszhatatlan, |
| amik itt pingpongoznak a görbülő |
| szobában, akit hálóba ütnek, az itt |
| most pontot érő, ami itt nem ér |
| asztalt, az kell a győzelemhez, |
| szabályt az ütő diktál, fehérül akit |
| ütnek, s ki tudja, rámegy végül |
| a jövő meccslabdája, annyira nincs már |
| asztal, annyira asztal minden. |
|
Szomorú, lassú ének
| hát nézz hülyének.Tisztára mosott mondatok, |
| hiány, hiány. Az ember túlbeszél, vakog, |
| csomó a lénián. Szemében nyugtalan legyek |
| keringenek. A tenger, a tenger lusta ponyva, |
| rászakadt a lakodalmasokra. |
| Fejek derengenek. Ha gondolom, |
| hát gondolom. Szavaim kicentrifugázva, |
| folyik a lé, folyik a járda kövére ki. |
| kedvesem aranyat mos a szürkületből, |
| mákszemnyi lámpa a tenyerében, hogy visszatér. |
| Kövér aranyrögök a völgyben. |
| Az ember lassan elkenődik. Ilyenkor |
| kopognak, verséhez rím szegődik, |
| kimustrált csillag, csillagok. |
| Legalább gitározni tudna. |
| Kiülne talán a mozi elé, vagy |
| ha folyékonyan hazudna: legalább magát értené. |
| Fogadkozik, kitart, ameddig a papír, tengert |
| csupáncsak látni vél, kitart ameddig a papír, |
| lichthofja égig ér amúgy, kockás pokróca |
| Skócia, révülten tesz-vesz, szöszmötöl, |
| kezében balta és tea, aztán az ember |
| katapultál, hogy le ne kelljen szállnia, |
| hogy le ne kelljen szállnia. |
|
Félig foncsorozott
| tejet fodroz a virradat tejet |
| álmaink másfélszobás műanyagkilincsei |
| kék-selyem díszpárnáit szertetúrva |
| lemegy a hold mint egy lift ellensúlya |
|
| elerednek a gyáridudák amiképpen |
| a hajnali orrok huzatos kapualjakon át |
| mégis mogorva negyedosztályú rorátékon |
| gyűlik a nagymisére a tömjén és a himnuszt |
| is félsötétben kell napról napra elköhögni |
| hosszú az út a panelbeli ébresztőhöz |
|
| amikor fölemelkednek a liftek |
| ki bámul az aknába ellensúlyuk után |
| átmarakodott éjszakák után |
| szerződéses gyerekek után |
| félig foncsorozott reggelek után |
|
|
Sheila súlyos, tompa tárggyal
| Városunk vállgödre kitöltve, megáll |
| a téli eső, csak nyugtatom, csak |
| nyugtatom magam, elfogja úgyis |
| a felügyelő, fél tízre úgyis el, |
| megyek a busszal, megy a busz velem, |
| és panta rhei és panta rhei, a képzelet, |
| az óvodás gyerek, a keresztrejtvény-lakótelepek, |
| csak nyugtatom, csak nyugtatom magam, |
| fölöttem grízes, kékeslila fény |
| üt át az erkélyek szájüregén, |
| sikoltanám: Patrick, ne még, még nem |
| értem haza, de jő a súlyos, tompa tárggyal |
| Sheila, s üres a széf, akár e busz, velem |
| éppúgy üres, mint nélkülem, csak |
| nyugtatom, csak nyugtatom magam, |
| bármilyen lassú, mégis célja van, és |
| útja van, elöntve néhol bár szurokkal, |
| én istenem, mi lesz, mi lesz a magányos |
| utasokkal, bár panta rhei, összébbhúzom a |
| közérzetem, e szombat este merő |
| izgalom, újratermelődik a munkaerő, |
| mercedes típusú kocsiba ugrik a felügyelő, |
| mögéje ül a lakótelep, a képzelet, az óvodás |
| gyerek, még én is én is hazaérhetek, |
| Sheila eltűnt, sehol semmi nyom, gyanús |
| vagyok, ha jól meggondolom, nincs alibim, |
| nem ültem ott, mikor Patrick meghalt, |
| s a széf, szóval félek kicsit, a mercedes |
| rohan, utolér fél tízig, és be kell |
| vallanom, hogy ezt a filmet láttam |
| valahol, így nyugtatom magam, |
| csak nyugtatom e szombaton a lassuló |
| téli eső, elfogja úgyis a felügyelő. |
|
Nyár kiadó
| nyűvik, szelik az éjszakát, |
| nyugszik az óriás gulyás, |
| és ring a víz és ring a part, |
| hold süt, zománcos tábla a tó: |
| soványka csillagok fénye, |
| mint a szövőnők vízisíelése, |
|
| Fújtat, szuszog a jóllakott aréna, |
| rebben a víz, filléres mélye néma, |
| halak és sellők pihennek hanyatt, |
| rózsás, hajnalteremtő pillanat, |
| megzökken kicsi kempingek álma, |
| lebben a szeptemberi villanyszámla, |
| epres palacsinták tutaján |
| a rendes évi szabadság tovaszáll, |
| járdányi aranyhíd ívében ott a jövő, |
| kertész, éjjeles szobaasszony, bolgár úttörő |
|
| A harmatot a szomjas gyep megissza, |
| hát eljutottunk, kedves, Kuwaitba, |
| hát eljutottunk, és a Kánaán |
| öbleiben csak sűrül a hínár, |
| zihál a tó, elgázolt reklám-póniló: |
|
|
Trubadúr-ének
| A légszeszgyár előtt vártalak, én szeretőm, |
| több ízben fel-felugrott, |
| mint ami el akar szaladni |
| nagy csörömpöléssel, teszem fel, |
| mint egy szaunázó kukásautó, |
| páncélos lovag, szóval a légszeszgyár |
|
| Előtt, elhoztam a gumizokni- |
| és gyufacímke-gyűjteményemet, |
| nemhiába kérleltél oly állhatatossággal, |
| nyakamba venném betlehemül |
| a korn ilonka trafikját és sétálnék a légszeszgyár |
|
| Előtt akár föl-alá, a trafikkal, |
| nem a korn ilonkával, félre ne érts, |
| neki így se, úgy se tetszene a dolog, |
| de Neked, ó Neked annál inkább a trafik, |
| (közben sérveim, mint rügyek, feltehetőleg) |
|
| Továbbra is a légszeszgyár előtt várlak, |
| szép hölgyem, haránt, a török cukrászda felé |
| nívótlan ivó van, oda is bemennék Érted, |
| Utánad, be a füstbe, mely mint a |
| meg a nagy hűvös kések közé is, sőt, |
|
| Grálságom, édes hölgyem, egyre, egyre, |
| kezdek, mint a gazdátlan, |
| éhes locomotivok a légszeszgyár |
| előtt, ahol várlak talpig, tudhatod, mióta |
| világ a világ, ez a megbeszélt hely és idő, |
|
| Gomblyukaimban törökszegfű, ez igen nagy |
| patentja, mondhatom, az emésztő tűznek, |
| még ha ez a légszeszgyárnak smafu is, |
| ahogy mondják, kicsapattam |
| magam Miattad az önképzőkörből, |
|
| Nem várok érte hálát moment a légszeszgyár |
| előtt, csak várlak, beleepedvén a füstös őszbe, |
| hogy köhögök… ha hallanád… majd hallod, |
| ha jövel légszeszekkel bóduland, ah, |
| itt a légszeszgyár előtt legalább |
|
| ó, de minő azúr ereszkedik arról alá, |
| hogy mást ne mondjak, többen már |
| a harmadik biciklit lopják el |
| és szerelik szét ábrándosan, |
| míg én lazán összezárt álkapoccsal |
|
| Könnyűded trubadúr-dalt szerezek itt, a |
| légszeszgyár előtt, én szeretőm, |
| és moment én sem értem, csak |
| sétálok átlényegült grálok és biciklik között |
| fel-alá a korn ilonka trafikjával |
| a nyakamban, kirakattal kifelé. |
|
|
Bonbonnière
| a tornyos csókok háromnegyvenért |
| záróratájt kissé előredűlnek |
| pirosfejű kisasszony ön biztos megért |
| ha elhagyom a pocsék rímeket |
| s ha nem csinálok úgy mintha |
| meghalnék a tornyos csókokért |
| a fagylaltját s a szeplős süteményt |
| nyugodtan összeöntheti meg is pofozhat |
| és jőnek majd a tornyos pofonok |
| hisz nem látott még élő trubadúrt |
| bár Bécsben járt már és gimibe is |
| gondol ön az orosz krémtortára |
| ha jő a pullmanpuha alkonyat |
| s ha M. úr is betéved ráadásul |
| gondoljon rá gondoljon rá sokat |
| M. urat kérem rég nem láttam itt |
| de addig is majd kérek száz mignon-t |
| úgy építenék villanyvasutat |
| és gombfocit és robbanó motort |
| s lám kiköveztem desszerttel az asztalt |
| halavány lett mint tér a holdsütésben |
| akár az ön kis orcáján a pír |
| ajaj ajaj most lenne erre ráütő szavam |
| de hagyjuk el a rímeket kisasszony |
| hisz minket már a múltunk összekapcsol |
| s Morgenstern úr ki tán már nem is él |
| ahogy a tornyos csókok háromnegyvenért |
| kissé előredűl majd hátra némileg |
| mosolya mint a száradó kökény |
|
Zene esővel, két cukorral
| Iszik egy kávét, Mozart úr kérem, |
| Ha abbahagyná a zongorálást, |
| Igen szép ez a muzsikája, hány |
| lepusztulnak a macskák a háztetőről, |
| fölkavarja, lám, uraságok |
| érkeznek bérkocsin, kávéra tán |
| azok is, csak csöndesen kavarni, |
| én tejjel felhígítom, akár |
| a lompos szombat, ahogy a kanalával, |
| oda-odaütődik, tempozó zongorája |
| szóval cukorral, lassúdan kiolvad, |
| a zacc a csöppnyi udvaron, |
|
Rímként a nyár
| Micsoda már a délután, micsoda már, |
| a redőny leffedt legyező, |
| ha akarom, félig feltekert madár, |
| a strandon most csavarnám, épp most |
| kikerülném, de konokul csapódik ide |
| micsoda már a délután, micsoda már, |
| ülhetnék pilledten földszintes |
| s podravka pivóval olthatnám szomjam talán, |
| micsoda már ez a délután, micsoda már, |
| válthatnék rímet, mint inget |
| egy átizzadt fabulon-naptej és rexona |
| micsoda még a délután, micsoda még, |
| mondhatni, fölöttébb izzik a nap, |
| s mondhatni, fű közül szemlélve |
| selejtes tűzoltólétraként hasal a vízen a stég, |
| afelé haladtam lassacskán, s lám, |
| nem válik sehogysem teljessé metaforám, |
| micsoda még a délután s micsoda már, |
| ha lassan kiürülő strand lenne e vers, mi tagadás, |
| talaján Tandori lábteniszezne és Cseh Tamás, |
| és piszok lassan hűvösödne, és plédem alatt |
| óvatos csomókba húzódna össze a gyep, |
| s egy tévedésből útrakelt lángospapír |
| zsírozná össze füzetemet, |
| szóval egészen enyhén estébe hajlana már, |
| micsoda még ez a délután s micsoda már, |
| napolaj-maradék, alig innen |
| a bőrbe-szívódás pillanatán, |
| vagyis estébe hajlana, s égne a hátbőröm, |
| karbőröm, ahogy az alkonyat ég, |
| s hullnának vízcseppek, dalcseppek, |
| haját ha fésülné száz táncház, száz discoték, |
| no de ennyit a strandról, |
| amely mint vershelyzet eleve kitalált, |
| s ahonnan úgyis csak fáradtan ballagnék ki, |
| tollait szorosan illesztve |
| túl a bőrbe szívódás pillanatán |
| mi lehet még ez a nyár, s micsoda már. |
|
Vagy egy teljes
|
(Pálinkás Györgynek)
| Ülök itten, kérlekszépen e sörrel. |
| Körben fölgyűrve az abrosz, |
| matrózruha, zubbony, pizsamakabát. |
| Várok itten e sörrel. Tudom, a hó |
| rejti a lószőke italt, jobban bírja-e |
| Főképp, hogy bizton elapadva |
| kezdő térfogatát ki nem adja soha. |
| Habnak maradni képtelenség, |
| Fél korsó. Vagy egy teljes akár. |
|
|