A létező szocializmusról

A létező szocializmus két legfőbb hibája, Hogy sem szocializmus nem volt, sem nem létezett. Az, ami létezett, a sajtszagú, trampli diktatúra, Mindent a maga méretére kicsinyített: Házat, utcát, életet, halált. Nem mintha nem Lett volna a kisszerűségben is szenvedés, De az is kisszerű volt, elfért olyan mondatokban, Hogy „kiutazása közérdeket sért” és „ezt mi most Elvisszük” (egy Jugoszláviában kiadott, magyar Nyelvű újságot, a vasúti fülkéből, útban Zágrábból Hazafelé) meg „szerencséje, hogy az őrnagy elvtárs Tud angolul” (és így saját hatáskörében eldöntheti, hogy Veszélyt jelentenek-e John Donne versei az államrendre Nézve). A hülyeség volt kibírhatatlan; az, hogy ebben Teljék el az életünk, hogy haló porunk fölött is otromba Szoborrá öntött bronz izomemberek álljanak őrt. A diktatúra Azzal is gyilkol, hogy belélegzed, hogy élsz, Hogy egyik nap jön a másik után és mindegyik ugyanolyan, Hogy meghízol és nem ismersz magadra a tükörben, Mert az is ő, ahogy utálod, ahogy ellenállsz, Míg történeted köré az éjszaka írja A fényregény egyik lehetséges befejezését Vörös köddé enyésző csillagaival.