Hírcsokor

(Az irodalmi élet híre) Az elmúlt hét legjelentősebb irodalmi eseménye az volt, hogy Esterházy Péter sem idehaza, sem külföldön nem kapott egyetlen fontosabb irodalmi díjat sem. Sem a Belga Királyi Testőrség Parancsnoki Nagykeresztjét (a patkószögekkel), sem a Lübecki Szabadgondolkodók Körének Olvasói Nagydíját. Értjük, emberek? Semmit. Súlyosbítja a dolgot az, hogy Esterházy előtt olyan kulturális nagyságok nem vették át a fentebbi díjakat, mint Dante, Vergilius és Susan Sonntag. A világsajtó értetlenül áll Esterházy mellőzésének ténye előtt. A New York Times és a Washington Post közösen föltett kérdésére, mely szerint Mi lesz így a kultúrával, pupákok? sem Ausztria kancellárja, sem az Unesco főtitkára nem tudott érdemben válaszolni. A világsajtó ugyanakkor említés nélkül hagyta azt a tényt, hogy O. O. magyar költő a következőképpen dedikálta volna a maga új verseskötetét Esterházynak, ha ez utóbbi el nem felejti magával hozni O. O. új kötetét a vacsorameghívással egybekötött dedikálásra, hogy „Az év P.-jének a pillanat O.-ja, tiszavirág”, mely dedikáció a maga sajátos humorával enyhíthette volna E. P. szorongásos magányérzetét, azt a szédülésszerű érzést, ami olyankor fogja el az embert, amikor sikeres író létére nem kapja meg a Belga Királyi Testőrség Parancsnoki Nagykeresztjét (a patkószögekkel), sem a Lübecki Szabadgondolkodók Körének Olvasói Nagydíját, mely ténynek nagy feneket, valóságos valagat kerít a világsajtó, dehát mindannyian jól tudjuk, hogy mit tartsunk a médiáról mint harmadik (negyedik? ötödik? szorozva 2π négyzetével) hatalmi ágról, no nem?

 

*

 

(Közéleti hír. Új helyre kerültek a koronázási jelvények)

Jogarállamban élünk, az ország alma.

 

*

 

(Vármegyei hír. Ugocsa non coronat)

Ennek is a sajtó az oka. A rohadék médiákok!

 

*

 

(Személyi hír. Péter befejezte)

PÉTER (annak a kamasznak az önelégültségével, aki egész éjszaka futotta a kűrt [szabadkorcsolyázott] egy bomba csajjal) Befejeztem.

ÉN (hülyén) Mit?

PÉTER A regényt.

ÉN (akinek mindent el lehet mondani, a zaftos részletekről hallgat, mint a sír, bizalmasan búgó hím galamb hangon) Hány flekk?

PÉTER Nyolcszáznyolcvan.

PLAFON A CSILLÁRRAL (a megrendüléstől leszakadnak) Reccs!

 

*

 

(Az irodalmi élet híre. Költők és prózaírók) Az illatával leginkább a kéthetes, szakszerűtlenül tárolt rokfortra emlékeztető, puha diktatúra hanyatló korszakában csapatosan (úgynevezett Péterekben) jelentkeztek az új írók, akik a paradigma-váltókezelői tanfolyam elvégzése után nem léptek be a Magyar Királyi Államirodalmak kötelékébe, hanem az ártó szándéktól kancsítva megpróbáltak (pfúj, kapitalizmus! pfúj, föllazítás!) irodalmi kisszövetkezetnek álcázott ideológiai társaságokat alakítva maszekolni. Az egyik ilyen Péter (a Vajda János klasszikus költeményéből, a Nádas tavon címűből ismerős) azt kérdezte tőlem meglehetősen ingerülten annak idején, amikor pedig még el sem látogatott egy röpke szívmegállás következtében a túloldalra, és vissza sem tért még onnan olyan szigorú emberként, amilyen azóta lett belőle:

– Hülye vagy? Tudod te egyáltalán, hogy mit beszélsz?

Én ugyanis nagyívű véleményt alakítottam ki az Emlékiratok könyvéről, hogy hol bő meg hogy hol szoros, ezt hoztam Péter tudomására, és ezzel borítottam ki, de nagyon, nem is azzal, hogy a véleményem jó volt-e vagy rossz (különben jó volt), hanem azzal, hogy milyen határozott volt, milyen könnyű kézzel csípőből tüzelő, magyarán milyen megfellebbezhetetlenül nagyképű.

– Tudod te egyáltalán, hogy készül egy regény? Meg, hogy meddig készül? Hogy meddig tart tizenegy év, amíg egy ilyen regény elkészül?

Persze azt hittem, tudom. Tévedtem.

Prózaíró, főképp ha az illető regényt ír, ugyanabból az életidőből gazdálkodik, mint a költő, viszonyuk az időhöz mégis más. A prózaíró egyszemélyes Himalája-expedíció, egyszerre Sir Edmund Hillary, a hírneves hegymászó és Tenzing, a sherpa teherhordó, aki nélkül Sir Edmund elmehetne a büdös francba, azaz más szavakkal a prózaírásnak elhanyagolhatatlan része a teher alatt való, hosszas imbolygás, a napról napra való kapaszkodás hátunkon a zsákkal, a keccsölés. Egy költő szerencsés esetben, ha az ihlete emeli a magasba, föl is repülhet oda, ahova más műfajban csak kúszva juthat föl a szerző, a csúcsra, onnét pedig akár még aznap este ráláthat arra, hogy az, amit írt, egy nagy kalap szart ér-e vagy éppenséggel remekműgyanús. A regényírónak mindez évekbe telhet, és addig rágja a minden valamirevaló szerző lelke mélyén kunkorgó kétség, hogy nem kéne-e ezt az egészet idejében abbahagyni? Öszvér és madár szeretné egymás lelkét rokonilag érteni.

Egyiküktől sem várhatunk túl sokat. Főként nem egyenes választ a legújabb irodalomelméleti irányzatnak arra a kérdésére, hogy melyik nehezebb, egy kiló toll vagy egy kiló vas?

Tanácsunk a nehéz napokra. „Emberek, úgy is mint a biológiai törzsfejlődés sikerágazata, legyünk szerényebbek!”

 

*

 

(Személyi hír. A miniszter úr és a kormány)

Társaságban hallom, valaki azt mondja: Pokorni és a kormány. Megüti a fülemet ez a nyelvi tékozlás, és egyből helyesbítek: Pokorni és a kormány, az költőileg és gazdaságilag helyesen Pokormány.

Ez persze egy használhatatlan szóösszetétel. Benne van minden, ami kell: a botkormány, a bokor, az orr, az ormány és pokol szavunk jelentésárnyéka, de hiányzik belőle az az egy meghatározóan új jelentés, amitől az egész szómutatvány értelmet nyerne.

Az agyam villant egyet, ennyi az egész. Meg annyi, hogy halvány fény vetült a rejtekösvényre, melyen a költő két szó között lopakodva nagy titokban megközelít egy harmadikat.

Igazat szólva, ezen az ösvényen nemcsak költők közlekednek, hanem az olyan úttörő prózaírók is, amilyenek a Parti Nagy meg az Esterházy meg a James Joyce nevűek a Mókus őrsbő’.

Ez a James Joyce a Mókus őrsbő’, ez jó. Magas, pápaszemes, és folyton ír. Ez, hogy pápaszemes meg hogy ír, ez még inkább jó. Ez dedzik csak igazábú a Finnegan Szvéknek, aki a lelkem legméjén én vagyok. Ennek a hülyeségnek már van bukéja.

Mindjárt nyit a termosztát is. Kezdek fölfűtődni üzemi hőmérsékletre.

 

*

 

(Társasági hír. Kiegyenlítjük a sajtó egyenetlenségeit)

KIS GAZDA (terelgeti nyáját) Bé, középre! Bé, középre!

 

*

 

(Tudományos hír. Őskövületet találtak a televízióban)

Professzionális labdarúgó (magyarul focista), elmondása szerint tanácskozni fog az ügyvédjével, hogy eldöntsék, föl fog-e lebbezni? És mit fog csinálni, ha föllebbezésük eredményes lesz, érdeklődik a riporter. Ez szerintem „mint néző szerint” nem kérdés. Fo fog cizni.

 

*

 

(Esztétikai hír freudi lélekelemzéssel körítve. Mi a szóvicc?)

A múzsa nyelves puszija. Na, szia!

 

*

 

(Kiegészítés az előző hírhez)

KÖLTŐ (a múzsa csókjától megrészegedve dalra fakad) Egy csók és más semmi, a vágyam csak ennyi, és meg-megjelenni, mamám!