Gyilkosok

Történt pedig, hogy a magyar prózát álmában megfojtotta volna egy Anekdota nevű betyár.

– Nagy marha volt az is, aki ezt kitaná’ta – mormogta a bajsza alatt a nehéz életű, pusztai ember, aki a vármegye zsandárainak vizslató szeme elől álló nap a posztmodern regények kaktuszszerűen szúrós írásjelei közt lapult, és estére kelve elnyűtten, kitikkadva, cserepes szájjal, amúgy mosdatlanul, szőrös-puskás rémlátomásként toppant a korcsmáros elé: – Aggyék kend e’kkis Mikszáthot!

Maga a gyilkosság bűnébe esett történet pedig imigyen szólt volna.

Élt Budapest városában egy ősz akadémikus, aki oly nagy jártasságra tett szert a följelentésben, hogy utóbb följelentéseinek egyetlen mondatában már két vagy több személyt is föl tudott egyidejűleg jelenteni. Kedvére volt e mesterség nagyon, űzte hát szorgosan, és nem is hibádzott volna semmi az ősz akadémikus szívbeli megelégedettségéhez, ha reggelente így nem szólt volna hozzá a borotválkozótükre:

– Nagy szar vagy te, öreg!

Az ősz akadémikus nem lévén beszédes kedvében, a mutatóujjával fenyegette meg a tükröt, hanem az csak mondta a magáét:

– És bűzlesz is, mint a szar!

Az ősz akadémikus erre már mégis megszólalt, és annyit mondott:

– Följelenthetnélek, te szemét, de akkor hogy borotválkoznék?

Így esett az, hogy az ősz akadémikus nagy elhatározásra jutott. Nincs más hátra, gondolta, meg kell írnia élete főművét, egy két teljes újságoldalt betöltő följelentést, amitől még a borotválkozótükrének is tátva marad a szája (tátott szájjal ugyanis csak nagy nehézségek árán tehet az ember, még ha borotválkozótükör is, kritikai megjegyzéseket). Elhatározását tett követte, megírta nagy följelentő cikkét és azt a címet adta neki: „A tények makacs dolgok”. A mű a vártnál is nagyobb hatást keltett, a borotválkozótükör éleslátását ugyan nem sikerült vele elhomályosítania, viszont Budapest városában azon az éjszakán csak úgy nyüzsögtek az árnyékként suhanó, nagy fekete autómobilok.

Nem sokkal ennek utána az ősz akadémikus meghalt és Isten színe elé szólíttaték.

Mit tesz Isten… („Népi eredetű szólás, de azért megvizsgálandó, hogy a jelen politikai helyzetben nem a reakció legitimizálását segíti-e elő?” A III/III-as ügyosztály Róka fedőnevű informátora jelenti, az akció neve „Az Isten lába mellől”)… Hát Isten azt tette, hogy az ősz akadémikus szelleme épp a Dantéé és a Balzacé mögé került a várakozók sorában.

Kérdé az Isten Dantét:

– No, édes fiam, Dante Alighieri (anyja neve, lajstromszáma etc.), mit hoztál nekünk ajándékba?

– Én, Mindenható Atyám, az Isteni komédiát.

– Jól van, édes fiam – mondá az Úr –, add le a portán, és menj a dolgodra.

Kérdé az Isten Balzacot:

– Hát te, fiam, Honoré Balzac (a de szócskától meg attól, hogy világéletedben jogosulatlan voltál a használatára, most kegyelemből eltekintek), hoztál-e valamit?

– Én, Mindenható, Kegyelmes Úr, az Emberi komédiát.

– Derék. Add le te is a portán, aztán mehetsz te is a dolgod után.

Kérdé az Isten azt, aki a földön az ősz akadémikus volt:

– Hát a te (neved, születésed helye, ideje, anyád neve, lajstromszámod)?

– Én, Mélyen Tisztelt Konferenciaelnök Úr, az akadémia rendes tagja vagyok, és hozzászólásom címe: „A tények makacs dolgok”.

– A tények, a tények, a tények, angyalom – kezdte az Úristen dúdolni a Csárdáskirálynő egyik, a mennyekben is népszerű dallamát, miközben elgondolkozva simította végig egy arra szálló bárányfelhő göndör gyapját –, az Istennel is komédiáznak…

Hanem ekkor megcsapta a tudós hozzászólóból áradó, rettenetes szarszag, és ez egyszeriben ráébresztette arra, hogy kinek is dudorászik itt ő, amitől viszont úgy, de olyan istenigazából elfogta a méreg, hogy beszéd helyett csak mennydörgött egy hatalmasat. A mennydörgést egy legújabb típusú, japán gyártmányú gondolatolvasó- és kiírógép öntötte még a dörgés elhalása előtt szavakba (hardware: Heiho Silver, software: Kiicsi Acsacsi, 6.0), miközben lángbetűkkel írva a monitor képernyőjén is megjelentette, közvetlenül a Mene Tekel Ufarszin.doc & bak kijelzések fölött (betűrend!), a következőképpen:

Mars A Pokolba Szarjancsi.doc\Mars A Pokolba Szarjancsi.bak (files).

Így szálla alá a poklokra az, aki valaha az ősz akadémikus volt ezen a világon, s véle az Anekdota nevű betyár, akit a zsandárok, minekutána tetten érték Mikszáth Kálmán egy hosszabb mondatának olvasása közben, nagy üggyel-bajjal ugyan, de végtére is megfogának.

A magyar próza ettől fogva az éjszaka új réméről, egy Cselekmény nevű kéjgyilkosról álmodott.