Eszter, a házias Péter: Egy kő

(100)

Van egy kő, ír. Észak-ír, nappal analfabéta. Úgy hív engem, kis mesekövem. Meg még úgy is, hogy te árnyékszék. Néha pedig csontig ellágyul és azt sustorogja a fülembe, kis irokézem, ne húgyozz a perzsaszőnyegre. Na igen, az irokéz én vagyok. Egy dél-irokéz. Meló, mint a bányában, hétköznapokon általában délután negyed kettőig, hogy majd leszáll (öveket becsatolni! dohányzást mellőzni!) az indián töke. Megjegyzem, az indiánra való tekintettel, mármint arra, hogy mondhatni történelmi okokból inkább bírja az angolt, mint a magyart, a délutánt mondhatnánk posztmeridiánnak is (angolul ezt PM-nek rövidítik, ám ha ugyanezen a nyelven ugyanez a két betű jelenthet posztmodernt, sőt postamestert is; miért épp posztmerindiánt ne jelenthetne?), de ne tartsuk föl most az indiánt, hadd borogassa. Munka után könnyű ebéd, édes a pihenés, wigwam stb. Vasárnap kikapcsolódás, fölolvasóest, az irokéz színháza, koncert. Hanem a perzsától kurvára begerjedek. Ki itt a perzsa, te lestrapált némber? Fanszőr, vöröses, kézzel csomózott, népművészeti, az fan, de hol itt egy ajatollah, te kövidinka, tájékozódom látszólag még higgadtan. Na ja, tollah a füledbe, mondja, épp ez benne a pláne meg a circenses. Egy kőszínházi világszám, oroszlánokkal. Persze erre aztán backhandről mellbe, de amúgy istenigazából, ne legyen kúrförszt a nevem, hogyha nem. Ami a kúrförsztöt illeti, leinformálhatók bizonyos hálózati személyek sikolyai, hogy soha még ekkorát, a szemük is majdnem kiugrott stb. Világos, hogy én mint kúrförszt az adott esetben nem késlekedhetém venni késem (ikes főnév, múlt ideje késemet), vevém tehát én a nagy rozsdásat, a konyhai bökőt, és ekképp volnék meredőben, mint a mór a feredőben (gőz), vagy maga Don José, a kemény vitéz, a Carmencita, la gitana szoknyája alatt (gáz), akit ez a buta puta utána úgy elküldött a sunyiba pitymallani, hogy csak, és fennszóval kérdeném én is, Ej mi a kő, tyúkanyó, kend a szobában baszik itt bent? Mire ő, Naná, majd kint, hogy fölfázzak, baszd meg! ZAM, ordítok rá, fölfázZAM, baszd meg! Mire ő, Pina fasz együtt basz, baszd meg! És már esik is neki rettentőn a cipzáramnak, baszd meg! Az meg beakad, baszd meg! Mondom neki, nem bírom a csúnya beszédet, baszd meg! Ő se, mondja, baszd meg! Akkor inkább kötőszavazzunk, mondom, baszd meg! Két sima, egy fordított (németből magyarra), mondja, baszd meg! És ezek már az ő fürge ujjai, baszd meg, kötőszó! És ez meg már a fürge ujjak könyve, kötőszó, baszd meg! ÓÓÓ! A kő könyve, kötőszó, kötőszó! OHOHOHÓ! Kérdi, mi kő? Kérdem, mikó mi kő? Hát akkó mi kő. Akkó a kő kő. A nagy K kő! Hát ezt bírom ebben a kőben! Hogy ennyire K! Mert ennyire kő! Szó ami szó, marhára. Már vissza se tudom, kötetlen számú kötőszóval kötetlen szárú farmeremben, tartani.