Amit T. S. Eliot a maga részéről ki nem állhat az angol romantikusokban

feltör a földből a tavaszi gejzír sistereg él   bánom is én akárha a Holdon járnék zöld tüzijátékát működteti fán a levél   de az én részem nem a fény csak az árnyék csak a rozsdabarna ragály csak az őszi csőd   csak a mindent megbénító romlás csak a vályogházként lerogyó sziklaerőd   melyet elsodor egy hegyomlás mielőtt beleláthatnánk a jövőbe   (egy életen át játszott velem hogy találjam ki milyen lesz szívderítőbb-e   mint ez az elmebajos jelen) lefelé tartok lefelé a világ lefelé tart   gödör fenekén találja magát ami él veszett kutya a habzó szájú halál belém mart   s jöhet-e télre tavasz ha sohasem múlik a tél