|
Antonioni-variáció
Ukrajna, 1942; a keret a körletben sorakoztat, elkobozza a gyógyszereimet.
– Én a gyógyszereim nélkül megdöglöm – mondom.
– Azért vagy itt! – mondja a tizedes, egy kékszemű, hidegtekintetű, szalmaszőke házmesterfiú.
Fölébredek.
Vagy csak álmodom ezt is?
A gépész új tekercset fűz a vetítőgépbe:
– Nem tetszett? Majd ez a másik, az Ágyban, párnák közt. Csupa surrogás és lassú mozdulat, lebegés hanyatt a világban… a végén már nem tudsz fölkelni szarni sem…
Szemhéjam belső felén villódzik a film, hogy nincs haladék, sem fölmentő ítélet, csak a csillagokat vacogtató, jeges sötét.
|