|
Fodor András halálára
Fél háromkor indult le a partra.
Ebben az évben még nem fürdött meg a tóban; azt gondolta, lesétál a vízhez, úszik egyet.
Tavasszal végre minden jóra fordult. A műtét jól sikerült, a fulladás megszűnt, miután a malomkövet leemelték szegycsontjáról az orvosok, olykor még aludni is tudott, napközben pedig számlálatlan levelet írt, már-már szállt a tolla a papíron. Kedves Ez és Ez, írta szokása szerint a bal felső sarokba, csakhogy ő ezt nem csak formaságból írta így, gondolni is így gondolta, a legkomolyabban, amiért is gyakran megmosolyogták, de ebben az egyben, a barátságai ápolásában a különben szelíd természet megszállott módjára makacs volt.
A halált Suhajdának hívják, úszómester. Fehér rövidnadrág, atlétatrikó. Trükkjei közt rosszul sikerült fejesugrás, vízbe esés, hajigálódzás a sekélyben. De most elégnek látszik a tűző nap meg a tó viszonylag alacsony hőmérséklete.
A halottat a partra fektetik. A hajából csöpög a víz, mintha a haja sírna.
Suhajda is ott áll, nézi, most legalább látják, mi mennyit ér!
Égő szemek és némaság. A mentőorvos késve jönne, ha szállva is. Csak a szél futkos sivítozva a parton: „Bandi! Bandi!”
Valaki futva megviszi a hírt a házhoz.
Még három se volt.
|