Együtt megint
|
Csoóri Sándornak
| Most, hogy egyre többen halnak meg közülünk, |
| ki a szó szoros értelmében, porként folyva bele a szóróhely földjébe, |
| ki pedig a jobb és bal körök szerint csupán erkölcsileg, de úgy aztán nagyon is, |
|
jól látom, mivé lett fiatalságunk édene – |
|
| lövészárok az almáskert, kígyója tekereg a törzsek közt, a homokban, |
| az ördög villás nyelve helyett golyók sziszegnek az izzó sátron át, |
| és minden ágon a téboly rőt menyasszonyi fátyla, |
|
a lángoló ragály, a hirtelen almahalál. |
|
| Nincs hatalmam nemjeinkből igent faragnom. |
| Minden úgy történt, ahogy. De hátországom a vers, |
| és a csodák földjén a Nap, ha kell, megállhat az égen, |
|
s a tomboló ricsajból is kizenghet a hajdani összhang, |
|
| a balekok kórusáé, amely valaha egy bandába verődve énekelte |
| az új kor új dalát, az akkori csúcsmodernet a legújabb értelmiségi utópiáról: |
| hogyha a szellem egyszer összefogna… |
|
hogyha nem adnánk föl…ha így…ha úgy… |
|
| Együtt megint, mint régen, igen, de nem a fehér lapokon, hanem az ólomszürke kőlap alatt, |
| az elszalasztott lehetőségben, a nekik-sem-sikerült-ben, |
| az új világ helyett egy összkomfortos disznóólban, |
|
a röfögésben, a pénzcsörgésben, a fekete sárban! |
|
|
|