Táncóra kezdő halandóknak

látogatód jön mit neki bronzkapu várfal sánc vizes árok a vasbeton mellvéden is átszivárog kulcslyukon ajtórésen fal repedésén át behúz a szobádba testtelenül körülfog ölelget melléd fekszik az ágyba éjszaka van fölkelsz noha fekszel táncot jársz noha alszol mocorognak a csontok a sírban a fák mögül kuvik és temetői harang szól füst meg pörnye szálldos a földön dúl a fekete pestis vacog és eszelős táncban ráng a keléses test is ordítozol de hiába hogy ÉN MÁS KORBAN ÉLEK rád sem hederít járja a kopogós táncot a lélek kimutatja a foga fehérét lerohadt hajdani szája felhőfekete kámzsa a vállán szikrát hány a kaszája elöl ő mögötte népek a föld gyomrába vezet le az ösvény csont recseg és sikolyok hörgés remegő vörös fény virrad jégverítékesen ülsz föl az ágyban hajnali négykor autóriasztó kukorékol az utcán ez csak a posztmodern középkor