Fújj, szél! Dühöngj vihar!

Egy hatvan éves költőben mi lehet érdekes még? Tanuljon meg rap-pelni, kardot nyelni, fejen állni? Még ha repülni tudna megtanulni, fürdőköpenyét tárva ki szárnynak, mint egy hazai Denevérember! Bár ki tudja… Őt már elkönyvelte a korszak könyvelése, s mennyei főkönyvét az Isten is rühelli újra fölütni… Egy urnahely a falban és pár krumplifőzelékbe jó babérlevél – ez már csak így marad. És ami nem változhat: unalmas! Hátára fordított bogár, kaszál és kalimpál, hiába. Írhat az új divat szerint, ha tud, de nem élheti újra az életét. A Lear király viharjelenete mennydörög be fürdőszobánk ajtaján: PÉNZES POSTÁS (jő és csönget) Honn van-e Ottó bácsi? Mire kedvelt lányunk, hű CORDÉLIÁNK: Honn, édes úr, de épp zuhanyozik. Majd aláírom én.