A nép, az, istenadta nép

Göncz Árpádnak Bolond volt-e Radnóti, hogy eklogákat irkált, és nem Szálasi ellen szervezett merényletet? Melyik az istenadta nép? Amelyik azt kiáltja: „Esküszünk!”? Vagy az, amelyik részegen kizsuppolja Szabadszállásról Petőfit? S ha mind a kettőt Isten adta? Verjük a falba fejünket, hogy fölriadjon a borsón térdeplő Platón álmaiból? A szellem szabadsága az, hogy szellem, és persze ez legfőbb korlátja is; az anyagi világban nincs jobb érv egy hadseregnél… De mi van akkor, ha nemcsak egy időszámítás van, s ha hosszú távon egy vers szétlőhet egy egész tankhadosztályt? A föld alá szorított igazság, mint az atkák – a hamis tanú megrühösödik és halála után is vakaródzik, s nincs óceán, mely lemoshatná róla a kénkő kenőcs átható szagát…