Gyilkosság a székesegyházban

Hankiss Elemérnek „Ég óvjon minden fityfiritty királyt Becket Tamástól, de főképp minket, korunk hű fiát, Hajlékony Henriket! Hívünknek hittük őt, s joggal, amíg csak kutatott valamit egy sarokban, és mint a többi záptojásfejű, nappal is álmában sétált a háztetőn – a szemüvege sok dioptriás, a nyakkendője mindig félrecsúszik, nősül, válik, nősül, a lelki élete, szerényen szólva, bonyolult, ráadásul még hadar is: született udvari bohóc! Hanem bízz csak hivatalt rá, mint marha fejjel én, a cimborája, püspököt szentelsz föl magad ellen, láncinget adsz a tisztességre, mely túl komolyan veszi magát és föladatát. Nincs más szer nyavalyánkra, szabadjára engedem barom báróimat; ők nem írnak-olvasnak, karddal rónak nevük helyére keresztet, s megölik azt, aki túl sok szót használ. Megalkuszom az Úrral: egy gonddal kevesebb nekem, egy szenttel több neki.”