1944 karácsonya^*

Itt van újra szent karácsony,   a kis Jézus ünnepe, kilesnék, mint rab a rácson,   az időbe, kifele. Kilesnék, de vastag posztó   takar nyílást, ablakot, három király, kegyet osztó,   orráig sem látna ott.   Ijúú, ijúú, hullj, bomba;   veszett világ, döntsd romba! Fényes csillag sincs az égen,   barmot, jászolt nem jelöl. Nagy Heródes vak dühében   találomra öldököl. Hol a poronty, kit a nő szült?   Egy gyereket sem talál (mert a portól mind megőszült,   s mind öreg, mint a halál).   Ijúú, ijúú, hullj, bomba;   veszett világ, döntsd romba! Ajtórésben foszlik köddé   borostás, sovány apám, élve, halva soha többé   nem látom már ezután. És felröhög egy hiéna,   verik vasrúddal a sínt, csukladozva a sziréna   pincesírba zár megint.   Ijúú, ijúú, hullj, bomba;   veszett világ, döntsd romba! Walpurgis-éj, őrült ünnep,   a világ az ördögé, rusnya valaga kidülled,   lángot fingik a föld fölé, s hamvába hal a világ itt,   minden üszök és korom, csak egy égő ház világít –   fénye a gyerekkorom.   Ijúú, ijúú, hullj, bomba;   veszett világ, döntsd romba! Luftwaffenspiel, eszelős játék,   csillagszóró, hintaló, elolvad a sok ajándék,   mint a hó, mint a hó, fallá csak a láng kövül benn,   az Isten sem töri át; látom őt: a fagyos űrben   hajt egy tüzes karikát.   Ijúú, ijúú, hullj, bomba;   veszett világ, döntsd romba!