Szívszorulásos, apró falu a dombok közt; elkékült házak, girbegurba, sáros utcák. Innen az Istennek csak a lábát látni, fényes körmeiként bogarak ragyognak a szélben… A végtelen édesség italában az angosturafa kérge: hajnali négykor is tudom, miközben az alvó agy mozifilmjét nézem, hogy hiába minden, a tündöklés, a libagágogás, a föld- és fű- és trágyaszag, nincs újrakezdés. |