| Szerencsém volt, mondhatom így, utólag – |
| a háború, az árvaság, az intézeti évek, |
| a nyomorult és zaklatott fiatalság, az idegösszeroppanás, a kórház, |
| már ennyi sem kevés, valóságos vagyon |
| s jó ajánlólevél egy irodalmi tanfolyamhoz… |
| Hát még ha hozzávesszük, hogy mindezt egy bikaborjú élte át, |
| egy szerves anyagból gyúrt, együgyű barom, mely nem tud mást, csak élni, |
| gőzölgő ondót lövellve magából, míg fel-felhörren, mint valami gejzír; |
| a természet kötőféken vezetett tenyészállata, |
| maga az élő ellentmondás, melyen már csak finomít a halálos betegség |
| lassan gyilkoló, igenbe nemet, nembe igent bújtató dialektikája – |
| a verset szinte az utcán találtam, |
| épp csak szavakra fordítottam süketnéma csöndjét; |
| nem kellett hozzá más, csak beszélhető nyelv és némi stílusérzék… |
|